Ha két vagy több ember él együtt, teljesen természetes, hogy vannak viták, súrlódások, hiszen mások az igényeink, mások az elvárásaink. Vita nélkül nincs párkapcsolat sem. Hogy ezektől félünk-e, hogy megfelelő módon tudjuk-e kezelni, az valójában csak rajtunk múlik.

Vegyünk két példát, s nézzük meg, milyen a destruktív és milyen konstruktív vita. Az első esetben egy nő, aki nem tudta befejezni határidős munkáját, otthon az első adandó alkalommal beleköt a párjába és lehordja a sárga földig. A férfi erre elrohan otthonról. A második esetben egy férfi, aki több törődésre, odafigyelésre vágyik, kiselőadást tart a helyes mosogatás módozatairól. De átmehet konstruktív vitába, ha a nő ezek után megkérdezi: „És igazából mi a gond?”

Ilyen esetek bárkivel megtörténhetnek, mert mindannyiunkon képes elhatalmasodni az érzelmi cunami. Az ember érzelmei épp olyanok, mint a palackba zárt hélium: arra törekszenek, amerre utat tudnak törni maguknak. A vita, a veszekedés is ott talál utat, ahol a legkisebb az ellenállás. Első esetünkben a nő nem a projektpartnert hívja fel,, hogy menjenek a pokolba a határidejükkel, hanem a férjén, aki a legközelebb áll hozzá tölti ki dühét, akiről tudja, hogy ezt is el fogja viselni. Munkahelyén ugyanez talán az állásába kerülne. A második történetben a férfiban felgyülemlett érzelmi csalódás – hogy nem kapja meg a kellő figyelmet – az első apró, vitára alkalmas dolgot (a mosogatást) felkapja és szikraként gyújtja lángra.

A párkapcsolati vitával kapcsolatban leggyakrabban két kérdés szokott felmerülni: a „Miért vitatkoztok folyton?” és a „Ti sosem vitatkoztok?”. Miután vita nélküli párkapcsolat nem létezik, a két kérdés helyesen inkább így hangozna: „Ti mindig destruktívan vitatkoztok?” – „Ti annyira jól tudtok konstruktívan vitatkozni! Hogy csináljátok?”

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 5. számában olvasható!