Hirdetés
Mipszi
Rajna Péter

Kor-kórokok – 1. rész

Az öregedésről, annak mentális és lelki változásairól szóló sorozat befejező részeiben már nem kerülhetem el a legfontosabb elmeorvosi vonatkozásokat. Ezekkel a betegségekkel az ún. geriátriai pszichiátria foglalkozik. 

Kor-kórokok – 1. rész

Az időskori kórképek rendszerint más betegségek (és nemegyszer sokéves gyógyszerhasználat) környezetében jelentkeznek. Az idős szervezetben a gyógyszerfeldolgozás lassult, a gyógyszerkölcsönhatások kifejezettebbek, ezért eltérő terápiás válaszkészséggel kell számolni. Az agyi anyagcsere, folyadék- és oxigén-ellátás, ill. keringés deficitjei súlyos aspecifikus pszichiátriai tünetegyüttesekhez vezetnek. Ezek között a leggyakoribb a delírium.

Az időskori elmeorvosi beavatkozást igénylő tünetek szinte kivétel nélkül határterületi állapotok. A kórfolyamatok szempontjából az elmezavar csupán „a jéghegy csúcsa”, a mélyben belszervi, hormonális vagy ideggyógyászati alaptörténés rejtőzik. A legfontosabb együttállásokat (pl. a cukorháztartás, az agyi keringés zavarából, a pajzsmirigy alul- vagy túlműködéséből származó, vagy az epilepsziás roham alatt, illetve környékén megjelenő mentális zavarok lehetőségét) a laikusoknak is ismerniük kellene.

Hirdetés

A geriátriai betegellátás szempontjából is hangsúlyozni kell a korábban már részletezett kedvezőtlen szociális és pszichológiai környezeti tényezőket (az idős emberek izolálódását, de legalábbis a mélyülő generációs szakadékokat, a korosztályos kapcsolatok beszűkülését stb.) Ennek következtében a betegségek korai felismerése nehéz, a szakszerű beavatkozás sokszor már előrehaladott állapotban történik – csekélyebb terápiás lehetőségek mellett. Ehhez hozzájárulnak az idősekkel kapcsolatos – szintén említett – negatív társadalmi előítéletek (stigmák) is.

Jelen írásban, illetve cikkem következő részeiben a legfontosabb tünetegyütteseket és betegségeket: a delíriumot, a demenciát, a depressziót, az időskori tébolyállapotokat, a személyiségváltozást és a korábban kialakult elmebetegségek időskori alakulását mutatom be. Vitathatatlan tény ugyanis, hogy ezek valamelyikének előfordulása – ha nem személyesen, akkor szűkebb vagy tágabb környezetében – előbb-utóbb mindenkit elér. Meggyőződésem, hogy ezekről minden lelkileg fogékony és érdeklődő egészségesnek illik tudnia.

Az időskori delírium

A köztudatban a delírium kifejezés az alkoholizmushoz kapcsolódik, pedig enyhébb, rejtettebb formái az időseknél a leggyakoribbak. Hangsúlyozni kell, hogy az időskori delírium aspecifikus szindróma. Se többet, se kevesebbet nem jelent, mint az agyműködés átmeneti elégtelenségét. A gondolkodás szétesése, a tájékozódás zavara, a beteget körülvevő fizikai és szociális tér azonosítási bizonytalansága a biztonságérzés elvesztéséhez vezet. A beteg – érthetően – emiatt nyugtalanná, esetleg izgatottá válik.. Számos, sokszor egészen banális oka lehet, például az elégtelen folyadékbevitel okozta kiszáradás vagy lappangó vírusbetegség.

Leggyakrabban este, éjszaka jelentkezik. Az esti fellépés élettani magyarázata az energetikai tartalékok kimerülése, éjszaka pedig a keringés és az oxigénellátás közismerten nagyrészt „takaréklángon” üzemel, tehát nehezebben „gerjeszthető” fokozott működésre. Kevésbé ismert megnyilvánulása, amikor délután-estefelé a páciens rövid idő alatt időben vagy térben tájékozatlanná válik, az idegennek vélt környezetben járkálni, pakolni kezd (ún. „naplemente tünet”). Hiába magyarázzuk el a helyzetet, hiába bólint rá számtalanszor, számunkra céltalannak tűnő tevékenységét újrakezdi. Rosszabb esetben – a beteg személyiségétől teljesen idegen módon – a hozzátartozók elleni rágalmak, agresszív megnyilvánulások is felléphetnek (ezek érzelmi hatásait mindenki el tudja képzelni). Az állapot azonnali intenzív orvosi beavatkozást igényel, tehát a beteg győzködése, simogatása, nyugtatása nem lesz eredményes...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 5. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés