Jelenlegi hely

Önbecsülés, önszeretet, önteremtés

Csak az tud másokat szeretni, aki önmagát is képes szeretni.

Van azonban olyan önbecsülés is, amelyben az én úgyszólván kizárólag önmagához méri magát. Ilyenkor nem a közösség egy tagjaként vagy az emberiség egy példányaként értékeljük önmagunkat, nem is titokzatosan életünkbe szűrődő idegen értékekhez igazodunk, hanem önnön lehetőségeinkkel és vágyainkkal mérjük meg saját életünket.

Szerző: 
Cikkek: 

Mit becsülünk akkor, amikor önmagunkat becsüljük? Társadalmi pozíciónkat? Elért sikereinket? Saját megismételhetetlenül egyedi létünket? Tisztességes életvezetésünket? Nemzeti hovatartozásunkat? Netán társasági sikereinket? Lelkünk gazdagságát? Az európai filozófia a kezdetektől fogva lényegi kérdésnek tartja az önmagunkra vonatkozó tudás problémáját...

Az én és a lélek azonban fogalmi értelemben rendkívül bonyolult képződmény. Az az én-fogalom, ami a mi modern önbecsülés-fogalmunkban az „ön”-re vonatkozik, nagyon későn jelenik meg a kultúrában...

Az önszeretet és az önbecsülés viszonya később bonyolultabbá válik. Az önbecsülésben ugyanis már megjelenik egy olyan mozzanat, amit nem nevezhetünk minden további nélkül természetesnek. Megjelenik az a kulturális vagy szociális összefüggés, hogy mások mit gondolnak rólunk, és mi magunk mennyiben felelünk meg a társadalom elismert értékeinek... A jó értelemben vett önszeretet életünk természetes alapzata, az önbecsülésben azonban mindig vannak külső tényezők: fontos személyek, egy meghatározó közösség, vagy egyenesen a társadalom elvárásai és készen adott értékei. Önmagunkat akkor becsüljük, ha bizonyos értékeknek megfelelünk, ezek az értékek azonban a legritkább esetben a saját, természetesen létrehozott értékeink.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 3. számában olvasható.

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A félelemre apellálás kifejezetten hatásos technika lehet a meggyőzésben.

Olyasmit is képesek vagyunk megszokni, ami józan ésszel elfogadhatatlan.

Rossz hírneve ellenére a várakozás nem feltétlenül jelent elvesztett időt

Egy bizonyos eseményhez vezető folyamat gyakran olyan bonyolult és annyi apróság játszik benne szerepet, hogy teljes

Nem szemlélhetjük tőlünk független balszerencseként azt, ha a politikai közösség, amelyben élünk, nem biztosított megfelelő feltételeket más embereknek arra, hogy biztonságos,...

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából.