Hirdetés
Mipszi
Kökönyei Gyöngyi

Testünk jelzései

Ha megkérdezik tőlünk, hogy „Ki vagy Te?”, szinte biztos, hogy a szerepeinkre, tulajdonságainkra, hobbijainkra gondolunk, s ezek mentén definiáljuk magunkat. Gondoltak-e már arra, hogy „Én tulajdonképpen az vagyok, aki – minden szerepével, tulajdonságaival, reakcióival, viselkedéseivel együtt – ebben a valamennyire változó testben lakik”?

Testünk jelzései

Általában persze nem is vagyunk tudatában annak, hogy a testünk dolgozik: a szívünk pumpálja a vért, dolgoznak a tüdő hörgőcskéi, a bél simaizmai stb. Nem is tudjuk valójában, legalábbis ritkán tudatosítjuk, hogy a testünk milyen olajozottan működik. Hatalmas előnye van ennek: képesek vagyunk másra figyelni, például arra, amit éppen olvasunk. Tudunk gondolkodni, másokkal beszélgetni, nagy terveket szövögetni.

Most induló sorozatunk testi énünkkel – tudatosuló, felismert, esetleg félreismert, néha elutasított jelzéseivel – ismertet meg bennünket

A testsémával, ill. testképpel kapcsolatos izgalmas kérdés: érezhetünk-e egy olyan testrészt, például egy kart vagy lábat, ami valójában nincs, vagy érezhetjük-e azt, hogy ez a kar vagy láb mozog vagy éppen fáj. Jól ismert, hogy amputációt követően nem ritka, sőt inkább általános, hogy a páciensek úgy érzik, amputált végtagjuk még mindig a helyén van, sőt mozog, például integet. A páciensek egy része arról is beszámol, hogy ez a fantomvégtag – vagyis a már nem létező végtagjuk – fáj. Ez a fantomvégtagfájdalom lehet égő, szúró, vagy akár görcsös fájdalom is. Néhányan úgy érzik, hogy lebénult a fantomvégtagjuk, nagyon szeretnék megmozdítani, de nem tudják. Volt olyan páciens is, aki érezte az amputált végtagján a karóráját, vagy az amputál ujján a karikagyűrűjét.

Hirdetés

A jelenség értelmezésében az 1990-es évek elején nagy áttörést hozott V.S. Ramachandran, mára világhírűvé vált indiai származású amerikai neurológus munkája. Az egyik betegének egy balesetet követően amputálták a karját, s az operáció után 3 héttel neurológiai vizsgálaton vett részt. A vizsgálat során Ramachandran arra kérte a betegét, hogy csukja be a szemét, miközben egy vékony, vattafejű pálcikával megérintette különböző helyeken a testét. A vizsgálat során különös dolog történt: a beteg az arca bizonyos pontjainak megérintésénél azt mondta, hogy nemcsak az arcán, hanem a hiányzó karján, azaz a fantomvégtagon is érzi az érintést.  Ramachandran, kísérletező ember lévén, kipróbálta, hogy ha vizet csorgat a beteg arcára, az „végigfolyik-e a fantomvégtagon”. Igen, a páciens így érezte.

Hogyan lehetséges ez? Ramachandran szerint csak rá kell néznünk az agy testről készült szomatoszenzoros térképére. Más-más neuronok tüzelnek, azaz mutatnak aktivitást, ha az orrunkat, ha a lábunkat vagy a hasunkat érintik meg. Az ún. szomatoszenzoros kéregben az arc és a kar reprezentációja szorosan egymás mellett van. Normál esetben, ha az arcunkhoz érnek, csak azok a neuronok tüzelnek, amelyek az arcról érkező jelzések regisztrálásában vesznek részt. Hasonlóképpen, ha a karunkhoz érnek, akkor normális esetben csak azok a neuronok tüzelnek, amelyek a karunkból érkező jelzések regisztrálásában vesznek részt. Ramachandran azt feltételezte, s aztán ezt bizonyította is, hogy fantomvégtag esetén az agyban az arc megérintésekor nemcsak az arc jelzéseiért felelős idegsejtek tüzelnek, hanem a kar jelzéseiért felelősek is: vagyis a test agyi térképe átszerveződött!

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 2. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés