Jelenlegi hely

Érdemes egyenesnek lenni?

Az optikai csalódások vizuális észlelésünk beépített hibáira épülnek

Egy barátom felújította a lakását, a konyhapult fölé sötétkék és fehér csempelapok kerültek. „Most nézd meg, hogy rakták ezt föl!” – mondta nekem. – „Szerintem valahogy ferde”. Nekem is gyanúsnak tűnt, ezért alaposan megvizsgáltuk, de meg kellett állapítanunk, hogy a mester tökéletes munkát végzett, a csempesorok párhuzamosak.

Cikkek: 

Azért tűntek mégis furcsán girbegurbának, mert a falon véletlenül előállt egy optikai illúzió. A jelenséggel – mint később kiderült – a tudomány már vagy egy évszázada foglalkozik. A dolog vége az lett, hogy a csempét le kellett verni, annyira zavaróak voltak a meghatározhatatlanul szabálytalan vonalak.

Az angliai Bristolban, az egyetem épületétől nem messze van egy kávéház, melyet régebben Delightnak hívtak, manapság pedig Workhouse néven működik. A kávézó nem a süteményeiről híresült el, hanem a külső faláról. Történt ugyanis, hogy az 1970-es évek elején az egyetem Agy- és Észleléskutatási Laboratóriumának egyik munkatársa felfigyelt a kis saroképület érdekes, fekete-fehér mintázatú portáljára, amelyen – nyilván véletlenül, akárcsak a barátomék konyhájában – optikai illúzió alakult ki. A bristoli agykutatók Richard L. Gregory vezetésével foglalkozni kezdtek a jelenséggel, melynek a „café wall illusion”, azaz kávéház-fal illúzió nevet adták, s ez az elnevezés azóta is él a szakirodalomban.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 1. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan is állunk a „valósággal”? Miért szeretünk néha olyasmiben hinni, aminek kétes a valóságtartalma?

„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapáv

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján indult impulzivitás-kutatáshoz 18-35 éves fiatalok j

Most megjelent tanulmányuk újabb kutatási irányokat nyithat a demenciák, köztük az Alzheimer-kór megértésében és keze

Még ma sem értjük teljesen, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, sőt az sem egészen világos, hogy miért van egyált

Ugyanakkor ez is el tud romlani, és előfordul, hogy valójában semmi oka nincs a fájdalomnak, mégis jelentkezik, és po