Bár szívesen gondoljuk azt, hogy a nők többet és jobban szenvednek a kapcsolatok hiányától, valójában a férfiak sincsenek könnyebb helyzetben. Életük során ők is megtapasztalják a párkapcsolatok kialakításának és megtartásának problémáit, s fiatal felnőtt korukra már „jól begyakorolt” rutinnal rendelkeznek. Van, akinek sikerül megtalálni élete párját (vagy hosszabb időre szóló partnerét), mások azonban bolyonganak az útvesztőben, amihez önmaguknak és külvilágnak is szóló ideológiákat gyártanak. Akár a nők, a férfiak is kora gyerekkori érzelmeik mintázatát ismétlik, ők is csak saját érzelmi szükségleteik mentén képesek kötődni. Problémáik hasonlóak tehát, csupán társadalmi megítélésük különbözik. A kortárs irodalmakban mindig létező „magányos farkas” mellett ott a „szenvedő boldogtalan” és a „mindent elrontottam” típusú férfialak. S ahogy a forgatókönyvekben és a regényekben látjuk belső fantáziáik és gondolataik működését, érezhetővé válik, hogy – bár nem mindig mutatják – ők is szenvedhetnek a magánytól, félhetnek az öregedéstől, attól, hogy elrepülnek az évek és nem lesz családjuk.