Jelenlegi hely

Kibújni a tojáshéjból – egy örömteli élet esélye

Mit tanít a sorskönyvről a tranzakcióanalízis?
Az autonóm ember meg akarja ismerni s meg akarja érteni, milyen erők szabályozzák mindennapi hangulatait, tetteit…

A hétköznapokban a viselkedésünket programszerűen szabályozó sorskönyvet időről-időre visszatérő kellemetlen epizódok formájában észleljük, ugyanakkor szervesen a személyünkhöz tartozóként éljük át – fel sem merül, hogy a dolgok esetleg másképpen is történhetnének. Gyakori illúzió az, hogy életünket önálló döntéseink irányítják, miközben valójában nemegyszer inkább olyan zongorajátékosra hasonlítunk, aki egy előzetesen beprogramozott kotta szerint játszik.

Szerző: 

„Hosszú évekig próbáltam úgy élni, hogy eleget tegyek mások elvárásainak. Ordítani szerettem volna, amikor mosolyognom kellett, elrohanni, amikor embergyűrű vett körül, hallgatni lett volna jó, amikor beszélnem kellett… A hamis illúziók világában, ahol képmutató életem nagy részét töltöttem, nem volt helye annak az embernek, aki igazából lenni szerettem volna. Kislány koromban megtanultam, hogy felnőttek társaságában illedelmesen kell viselkedni, és csendben kell ülni... Olyankor, amikor felszabadult nőnek éreztem magam, megszólalt bennem egy hang: ’Rendes kislányok nem csinálnak ilyeneket'. De amint rendes kislánnyá változtam, egy másik hang figyelmeztetett: ‘Egy felszabadult nő azt teszi, ami neki tetszik.’ Mindennap kételyeket ébresztett bennem énem két arca, míg végül sikerült eldöntenem, mit is akarok.” (Liv Ullmann)

Szinte mindenkivel előfordul, hogy olykor érthetetlen zaklatottságot érez, hogy váratlanul heves indulatok, vagy épp passzív tehetetlenségérzés keríti hatalmába, vagy időnként azon kapja magát, hogy akaratlanul is önmaga ellen dolgozik. Fogalmazhatunk úgy is: mindennapi életünk történéseibe – személyenként persze igen változó arányban – sorskönyvi epizódok ékelődnek. Példánk jól illusztrálja a lelkünkben dúló belső harcot. A magunkkal hozott, mélyen belénk ivódott korai program, ami arra sarkall, hogy egy életen át „jó kislányok” és jó kisfiúk” maradjunk, szemben találja magát egy másik erővel, amely az önálló döntésekre, a saját kedvtelésekre, igazi önmagunk felfedezésére – azaz a „valódi életre” hív bennünket.
Váratlan helyzetek – például erős stressz, egy nagy veszteség, trauma, komolyabb betegség, a munkahely elvesztése, egy párkapcsolat vagy házasság vége – arra hajlamosíthatnak bennünket, hogy a gyerekkorunkban tanult, akkor hatékonynak bizonyult feszültségcsökkentő, önvigasztaló, konfliktuskerülő viselkedésformáinkhoz, érzelmi reakcióinkhoz folyamodjunk, azaz „belépjünk a sorskönyvünkbe”. De ilyen – belső békénket megbolygató – stresszt nemcsak rendkívüli helyzetek idézhetnek elő, hanem az élet természetes váltásai is: az iskolakezdés, a nemi érettség, a munkába állás, a házasságkötés, a szülővé válás, a munkahelyváltozás, nyugdíjba vonulás, stb. Sorskönyvünkbe belépve rendszerint valamilyen külső elvárásnak vagy belénk ivódott belső parancsnak felelünk meg. Úgy viselkedünk, ahogy illik, hogy fenntartsuk mások figyelmét, elnyerjük a kívánt jóindulatot – csakhogy közben valódi igényeink, érzéseink háttérbe szorulnak, zavart érzünk, s nem tudunk hatékonyan fellépni a fennálló probléma megoldása érdekében.
A szabad akarat s a determináció örök kérdésében kiemelt hely illeti Eric Berne pszichológusnak az ún. élet-forgatókönyvek szerepéről vallott felfogását. Berne megkülönbözteti egymástól a „valódi életet élő valódi embereket” azoktól, akiknek az élete sorskönyvük kényszereinek rabságában, sok szenvedés közepett „megtörténik velük”.  „Az autonóm – vitalitásra, kreativitásra, önmaga beteljesítésére képes – ember, a teljes jogú felnőtt polgár akkor és csak akkor áll elénk, ha kikel a sorskönyvéből, mint kiscsibe a tojásból” – fogalmazott Berne. Az autonóm ember meg akarja ismerni s meg akarja érteni, milyen erők szabályozzák mindennapi hangulatait, tetteit…
 
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 3. számában olvasható

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre...

A diagnosztizáltan major depresszióban szenvedő gyermekek körében nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás.

Ma, ha egy fiatallal valamilyen negatív élmény történik, odaül a gépéhez, megnyit két ablakot és azonnal kapcsolatba lép a barátaival, és – akár ugyanezen időben – blogjában is...

Mindenki ismeri azt a túlsúlyhoz kapcsolható hiedelmet, hogy a kövérség és a jókedv édestestvérek – vagyis, hogy aki

A magyar felnőttek 4 százaléka tartozik abba a rizikócsoportba, akiknél kialakulhat munkafüggőség.

A pszichés zavarokkal élők a járványhelyzet miatti szorongásnak még kiszolgáltatottabbak, mint a zavarokkal nem élő embertársaik.