Hirdetés
Mipszi
Kökönyei Gyöngyi

Stressz és szomatizáció

Titokzatos testi tünetek - 3.

A szomatizálók körében például gyakori, hogy eltúlozzák a stressz jelentőségét és fontosságát, s a lehető legrosszabb kimenetelt (pl. „ez tönkre fog engem tenni”) valószínűsítik. Ez a gondolkodásmód gyakran a testi tünetekre is jellemző (pl. „ez a fájdalom soha nem fog elmúlni”).  Könnyen belátható, hogy az ilyesfajta katasztrofizálás csak fokozza a negatív érzéseket és nem enged teret a pozitív érzelmeknek. 

Titokzatos testi tünetek - 3.

Női stresszválasz?

Shelley E. Taylor, az amerikai UCLA (University of California, Los Angeles) pszichológusa és munkatársai 2000-ben publikálták elképzelésüket arról, hogy a tipikusan férfias „Harcolj vagy menekülj!” mellett létezik egy „nőies”, gondoskodó-oltalmazó stresszválasz is. A gondoskodás az én és az utód megóvását, az oltalmazás pedig a segítő szociális háló kialakítását és fenntartását, vagyis a szociális támogatás kérését és annak megadását jelenti. Persze a nők és férfiak birtokolják mindkét stresszválaszt, különbség inkább domináns használatukban van. A kutatócsoport úgy vélte, hogy a gondoskodó-oltalmazó válasz biológiai bázisa az oxitocin, amit antistressz-hormonnak tartanak.

Hirdetés

Oxitocin

Az oxitocinról általában a szülés, a szoptatás, illetve az anyai viselkedés jut eszünkbe. Ma azonban már tudjuk, hogy befolyásolja a szexuális viselkedést, a kötődési kapcsolatokat, az agresszív viselkedést, hat a szociális memóriára és a tanulásra – s számos állatkísérleti adat és humán vizsgálat támasztja alá, hogy hatással van a fiziológiai stresszválaszra is. Az oxitocin képes a stresszrendszerek működését gátolni és a szorongást csökkenteni, tulajdonképpen antistressz-hormonnak nevezhetjük. Mivel az oxitocin hatásait az ösztrogén szabályozza, vizsgálata különösen jelentős a női viselkedés megértése szempontjából.

Stressz, oxitocin és szomatizáció

Előző írásainkban (ld. Mindennapi Pszichológia 2010.1. és 2. sz.) már említettük, hogy a szomatizáló betegek többsége nő. Emlékeztetőül: ha a tartósan fennálló és a mindennapi életvitelt korlátozó testi tüneteket – pl. hasfájás, szédülés, ízületi bántalmak, hőemelkedés, fáradtság, izzadás, mellkasi szorító fájdalom, gombóc érzése a torokban, hátfájdalom – nem magyarázza teljes mértékben valamely organikus vagy egyéb ismert (pl. lelki) betegség, s nem valamilyen szer (pl. alkohol, drog, gyógyszer) okozza, akkor szomatizációról beszélünk.

Dr. Kulcsár Zsuzsanna, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékének professzora felvetette azt a gondolatot, hogy a szomatizáló páciensek esetében nem elég hatékony a környezettől kapott gondoskodás-oltalmazás válasz, illetve nem elegendő az oxitocin termelődése stressz alatt. A vizsgálati adatok azt jelzik, hogy a szomatizáló személyek – más krónikus betegekhez és az egészséges személyekhez képest – kevésbé tudják kiaknázni a pozitív társas kapcsolatok jótékony hatásait. Kiderült továbbá az is, hogy náluk stresszhelyzetben a pozitív érzelmek (pl. öröm, büszkeség) átélése is jelentősen csökken.

 

Stressz – negatív és pozitív érzelmek

Stresszhelyzetben azok vannak előnyben, akik képesek pozitív érzelmeket mozgósítani. Egyértelműnek tűnik, hogy stresszes periódusokban a jobb pszichés és testi működést az segíti, ha saját aktivitásunk eredményeként keletkeznek pozitív érzelmeink, s nem csupán „passzívan elszenvedjük” a jót. Tréfásan szólva: a „várom a sült galambot” helyett inkább a „megyek, fogok és sütök egy galambot” hozzáállás segít.

A stressz keltette negatív érzelmek megfelelő szabályozása szintén fontos lehet ahhoz, hogy – Selye mondatával élve – a stressz az élet sava-borsa legyen. A negatív érzelmek kifejezése segítheti, hogy azoknak ne legyen egészségkárosító hatása. Ehhez elengedhetetlen, hogy pontosan tudatában legyünk annak, mit érzünk, és elfogadjuk, hogy igenis lehetnek negatív érzelmeink (pl. düh, szomorúság, féltékenység).

A stressz káros hatásainak kivédését segíti a negatív gondolatok azonosítása és „átírása”. A szomatizálók körében például gyakori, hogy eltúlozzák a stressz jelentőségét és fontosságát, s a lehető legrosszabb kimenetelt (pl. „ez tönkre fog engem tenni”) valószínűsítik. Ez a gondolkodásmód gyakran a testi tünetekre is jellemző (pl. „ez a fájdalom soha nem fog elmúlni”).  Könnyen belátható, hogy az ilyesfajta katasztrofizálás csak fokozza a negatív érzéseket és nem enged teret a pozitív érzelmeknek.

A szomatizáció terápiája

A kognitív viselkedésterápia fókuszában a negatív gondolatok és az ún. maladaptív hiedelmek (pl. ha nem tökéletes, amit csinálok, akkor kudarcot vallottam) azonosítása és átdolgozása áll. Ma már számos bizonyíték szól amellett, hogy ez a terápiás eljárás eredményes lehet a szomatizációs tünetek enyhítésében. Ugyancsak hatékonynak tűnnek a különböző stresszcsökkentő eljárások (pl. autogén tréning, a jelentudatosságra építő meditáció), amelyek célja többek között az érzelmi élet egyensúlyának megteremtése – a negatív érzelmek hatásának csökkentése és a pozitív érzelmek előfordulásának növelése. A hipnoterápia alkalmazása mellett is szólnak meggyőző bizonyítékok: a testi tünetek enyhülnek, a szorongás és depresszív hangulat csökken, és a maladaptív hiedelmek terén is kedvező változások történnek.

 

Jól tudjuk, hogy ugyanaz az esemény különböző jelentéssel bírhat különböző emberek számára. Gondoljunk csak a legegyszerűbb példára, a vizsgahelyzetre. Vannak, akiknek a vizsga egyszerűen a megtanult anyag visszakérdezését jelenti, másoknak viszont értékpróba („Ha megbukom, akkor semmit se érek”). A szituációhoz kapcsolt jelentés értelemszerűen meghatározza, milyen érzelmi reakciónk lesz az adott helyzetben. A kognitív viselkedésterápiának éppen az a célja, hogy feltárja, mit gondol, hogyan vélekedik, s ennek kapcsán milyen érzelmeket él át és hogyan viselkedik a kliens egy-egy szituációban. A terápia célja az egyedi hibás gondolkodási mintázatok feltárása, vagyis a negatív automatikus gondolatok és az ezek mögött álló maladaptív (vagyis az alkalmazkodást megnehezítő) hiedelmek és sémák feltárása. Térjünk vissza a példánkra: az adott vizsgahelyzetben a „semmit se érek” automatikus negatív gondolat mögötti hiedelem lehet a következő: „mindig tökéletesen kell teljesítenem”. A terápiában ezeknek a gondolatoknak és a hiedelmeknek az átdolgozása folyik, hiszen – a példánkhoz visszatérve – nem lehet mindig tökéletesen teljesíteni, és attól, hogy nem teljesítünk tökéletesen, még értékes emberek vagyunk.

 

A jelentudatosságra építő meditáció, vagy máshogyan éberségmeditáció lényege, hogy a figyelmünket a mostra, a jelen történéseire (gondolatokra, érzésekre, testi jelzésekre) irányítjuk, s ezeket mindenféle értékítélettől mentesen szemléljük, vagyis a maguk valójában elfogadjuk. Ez a fajta mentális mód, vagy ez a fajta pszichológiai folyamat lehetővé tesz egy sajátos önmegfigyelést és önmegismerést. Ez a fájdalom, a negatív érzelmek (pl. düh, szomorúság) és a kellemetlen gondolatok jobb elfogadásával, s egyben jobb tolerálásával társul. A módszerről Jon Kabat-Zinn magyarul is megjelent könyvében (Bárhová mész, ott vagy. Ursus Libris Kiadó, 2009.) részletesen olvashatunk.

 

A hipnoterápia során a terapeuta segítségével a kliens sajátos tudatállapotba kerül, amelynek során az észlelés, a gondolkodás, az emlékezet, a képzelet működése is megváltozik. Ezt a megváltozott működésmódot, a beszűkült figyelmet segítségül hívva és különböző szuggesztiók alkalmazásával lehet a kliens problémáját feldolgozni, megszüntetni. A szomatizációs problémák közül például a gyomor- és bélrendszert érintő tünetek (pl. hasmenés, hasi fájdalom, puffadás) esetében sikerrel alkalmazzák a hipnoterápiát. 

 

Természetesen a tünetek súlyossága is befolyásolja a kezelési módszer megválasztását. Enyhe tünetek esetén a megfelelő betegtájékoztatás és betegoktatás (edukáció), valamint a jó orvos-beteg kapcsolat – ahogy ezt első írásunkban már részleteztük – elegendő lehet, míg mérsékelt és súlyos tünetek esetén pszichológiai terápiára és bizonyos esetekben rövid ideig tartó gyógyszeres kezelésre lehet szükség. A vázizomzatot érintő fájdalmak esetében a pszichológiai kezelést eredményesen egészítheti ki a masszás, a vízben, illetve „szárazföldön” végzett fizikai gyakorlatok.

Mind a pozitív orvos-beteg kapcsolat, mind a jó terapeuta-kliens kapcsolat megteremtése mozgósítja az oxitocin-választ s annak jótékony hatását, így az oxitocin feltételezhetően szerepet játszik a szomatizációs panaszok enyhülésében és a testi-lelki egészség támogatásában.

Érdemes megjegyezni, hogy a stresszhelyzetben, illetve a társas interakciókban felszabaduló oxitocin mértéke – a gének hatásán túl – függ a korai életévekben megtapasztalt szülői gondozás minőségétől is. A szenzitív, vagyis a gyermek szükségleteit figyelembe vevő szülői gondoskodás tehát nemcsak a lelki, hanem a testi egészség egyik sarokköve is.

 

 

Az oxitocin társas viselkedésben betöltött szabályozó szerepéről magyarul dr. Varga Katalin egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Affektív Pszichológiai Intézeti Központjának vezetője ad kitűnő áttekintést. A tanulmány részletezi az oxitocinnak a szexualitásban, a szülésben-születésben, illetve az anya-gyermek kapcsolatban, és tágabban az érzelmi szabályozásban betöltött szerepét. Érdemes megemlíteni, hogy az oxitocinszintet emeli többek között az érintés, a simogatás, a masszázs, a jóga és a meditáció, a pozitív társas kapcsolatok, illetve akár régebbi pozitív kapcsolatok felidézése is.

Az oxitocin szerepet játszik továbbá a hő- és fájdalomszabályozásban, a gyomor- és a szív-érrendszer működésében. Igazolták, hogy az oxitocin növeli a bizalmat mások irányában és a szociális jelzések felismerésének fokozásával javítja a kommunikációt; csökkenti a fiziológiai stresszválaszt, enyhíti a szorongást és fokozza a nyugalom érzését.

Az oxitocin érzelmi és stressz-szabályozó hatásai leginkább támogató szociális környezetben érvényesülnek, ezért nevezik „nyugalom és összetartozás” működésmódnak. Tehát a szociális támogatás, illetve a közeli, intim kapcsolatok egészségvédő szerepe nagyrészt az oxitocinnak köszönhető.

A nyugalom és összetartozás, illetve az ugyanilyen jellegű gondoskodó-oltalmazó válasz az összetartozási szükségletet támogatja (vagy éppen abból ered). A másokhoz/csoporthoz való tartozás alapvető szükségletként azonosítható (összetartozási szükséglet), amelynek a humán evolúció során túlélési és reproduktív értéke volt, és ez a csoporttal való kötelékteremtésen (affiliáción) múlt. A szociális csoporthoz tartozás ugyanis megnövelte a túlélési esélyt.

 

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2010. 4. számában

Hirdetés
Hirdetés