Jelenlegi hely

A vásárló lelke

legyünk egy kicsit szerényebbek, ne gondoljuk, hogy csillagos ötösre tudnánk vizsgázni társismeretből

Aki ezeket a shopokat tervezte, tökéletesen tisztában volt – akár tudományos forrásból, akár csupán a kereskedelmi tapasztalat alapján – az impulzív, azaz ötletszerű, nem tervezett vásárlások jelentőségével. Bizonyára mindannyian rendszeresen tapasztaljuk, hogy amikor kijövünk egy szupermarketből, kosarunkban jó néhány olyan árucikk van, amiről nem is gondoltuk, hogy meg fogjuk venni, amikor vásárolni indultunk. Egyes felmérések szerint a szupermarketben eladott áruknak több mint a fele impulzív vásárlási döntés eredményeként kerül a vásárlókhoz!

No persze, hogyne, a karácsony a szeretet ünnepe – de azért ne tagadjuk, hogy a vásárlásé is. Az ünnepre készülve egyre inkább előtérbe kerül fogyasztói énünk, melynek felderítése a lélektan fontos feladata. Hiszen az, hogy a különféle üzletekben miként viselkedünk és főleg miért, az nemcsak a boltosok életét, de a magunkét is erősen befolyásolja. Nézzük meg most közelebbről a nagy fogyasztólélektani kirakós játék néhány színes darabkáját!

Közvetlenül karácsony után menetrendszerűen újabb roham indul az üzletek ellen; ám ekkor már az emberek nem viszik, hanem hozzák az árucikkeket: hogyan lehetne kicserélni... Ekkortájt érdemes böngészni az internetes apróhirdetéseket is: rengetegen kínálnak ki sem csomagolt kávéfőzőgépeket és egyéb szerkentyűket, a bolti árnál jóval olcsóbban. Miért? Mert az embereknek gyakran fogalmuk sincs, minek örülne az, akit meg szeretnének ajándékozni. A meghökkentő az, hogy sokszor közeli barátok, családtagok, házastársak is nagyon mellé tudnak nyúlni az ajándékválasztáskor. S ez már érdekes lélektani kérdés: tényleg ennyire nem ismerjük egymást?

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 6. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Korunk jellegzetes vonásai erősen befolyásolják a járványhoz való viszonyulásunkat, hétköznapjainkat, sőt, egymáshoz való viszonyulásainkat is.

Hogyan is állunk a „valósággal”? Miért szeretünk néha olyasmiben hinni, aminek kétes a valóságtartalma?

Mik azok az események, történetek, amik olyan örömforrást jelentenek, amihez nem feltétlenül kell megnyerni a lottó ö

Veled is előfordul, hogy órákon át latolgatsz egy viszonylag egyszerű kérdést, vagy hogy nem tudsz választani a lehet

A félelemre apellálás kifejezetten hatásos technika lehet a meggyőzésben.

A sikeres alkalmazkodás során új képességekre tehetünk szert, nagyobb önismeretet és komoly sikerélményt nyerhetünk.