A stressz, ha állandósul, betegséget okozhat. Kimerítheti a szervezet alkalmazkodóképességét, rongálja az önbizalmat, gyengíti a kontrolláltságot, a biztonságérzetet. Megküzdeni a stresszel többféle úton is lehet. A kiváltó tényező jellegzetességei, a személyiség konfliktusmegoldó-képessége árnyalja a lehetőségeket. A komolyabb stressz előbb vagy utóbb kikényszeríti elszenvedőjéből a változást. Megküzdeni vele természetesen akkor lehet a legjobban, ha megértjük, mi is hívta elő.
Az intim kapcsolat – ideális esetben – az érzelmi feltöltődés, a biztonságérzés, az önbizalomban való megerősödés terepe. A párkapcsolatok, házasságok elején gyakran mindez megadatik, de később, az évek múlásával nő az elégedetlenség a partnerrel, a családi szokásokkal, a légkörrel, a szexualitás minőségével avagy mennyiségével, a másik mindent kontrollálni akaró természetével szemben. Változnak az értékek, a célok, az életkor, a terhek, a vágyak és az örömforrások. Nem minden házasság képes rugalmasan követni mindezt. A kapcsolattal való elégedetlenségből és a változtatási próbálkozások kudarcából kinövő tehetetlenség tovább növelheti a feszültséget. Mindezek eredményeként állnak elő a rosszkedvű csöndek, amelyeket időnként megtörnek a nehezen fékezhető indulatok. A dacosan vacsorát készítő, sértetten undok feleség a konyhában haragszik, mert hitvese nem futott be időben, a nappaliban meg a hallgatást jobban viselő férj nyomkodja a távirányítót, hogy csalódottságát a Helyszínelők kétszázadik epizódjába fojtsa. A várva várt este, a pihenés és ellazulás időszaka olykor rosszabb, mint a túlfeszített munkanap. A csend, a megvető vagy kiürült hallgatás, az üres és monoton magánélet, a túlhajszoltság érzése, a mártírszerepben való elmerülés kifejezetten megbetegítő hatású – ki-ki hajlamai, egyéni érzékenysége szerint reagál. Legfőképpen a konfliktuskerülők veszélyeztetettek. Ők azok, akik a pillanatnyi békesség kedvéért elnyomják rossz érzéseiket, önérvényesítő ösztöneiket.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 4. számában olvasható
