Titokzatos testi tünetek - 1.
Cikksorozatunk egy sokakat érintő témával, a megmagyarázhatatlan, titokzatos testi tünetekkel foglalkozik. Bevezető cikkünk magát a jelenséget, lehetséges okait járja körül. Mi is az a szomatizáció? Akkor beszélhetünk erről, ha semmi organikus vagy egyéb ismert betegség nem magyarázza teljes mértékben a megjelenő panaszt.
Sorozatunk további részeiben arra keressük majd a választ, kik hajlamosabbak arra, hogy szomatizáljanak, vagyis milyen személyiségjellemzők, pszichés működésmódok mutatnak kapcsolatot a szomatizációval; körükben miért a nők vannak jelen nagyobb arányban; illetve milyen terápiás eljárások javasoltak a tünetek enyhítése és a mindennapi funkcionálás javítása érdekében.
Mindenkinek vannak időnként testi panaszai: fáj a fejünk, fáradtak vagyunk, hasmenésünk van, szédülünk. Jó esetben ezek a tünetek csupán rövid ideig zavarnak minket, és jelentősen nem befolyásolják mindennapi működésünket, a munkavégzésünket, családi és baráti kapcsolatainkat. De mit teszünk, ha a panaszaink tartóssá válnak, vagy újra és újra visszatérnek, és több hete vagy hónapja zavarják életvitelünket? Logikusnak tűnik, hogy az esetek többségében orvoshoz fordulunk. Ezen a ponton azonban többféleképpen folytatódhat a történet…
Mit gondolunk, mit érzünk, ha az orvos a megfelelő és alapos kivizsgálás után nem tudja megmondani a probléma forrását, s ennek megfelelően kezelést sem tud kínálni? Mi történik, ha a leletek negatívak, és az orvos azt mondja: „Ön egészséges”? Feltételezhetnénk, hogy a beteg megnyugodva hazatér és folytatja a szokásos életét. De ha a panaszok továbbra is fennállnak, vajon megnyugtató-e az orvos szájából elhangzott mondat. Határozottan kijelenthetjük, hogy nem, hiszen a beteg szenved a tünetektől és azok következményeitől. Csalódott, úgy érzi, az orvos nem veszi őt komolyan, esetleg képzelt betegnek tartja – vagy kétségbe vonva az orvos kompetenciáját, újabb orvoshoz, specialistához vagy valamilyen alternatív medicinában dolgozó szakemberhez fordul. Vagyis megkezdődik az – angolul „doctor-shopping”-nak elnevezett – orvosról orvosra járás. A következő újra elkezdi a vizsgálatokat, sokszor azért, mert a beteg nem mondja el, hogy másutt már kivizsgálták a panaszait. Így megeshet, hogy valaki gyomorfájás miatt akár több gyomortükrözésen is keresztülesik. A leletek ismételten negatívak és újból elhangzik az eredetileg megnyugtatást indukáló „Ön egészséges” vagy „Nincs semmi baja” mondat.
Úgy tűnik, van lehetőség ennek az ördögi körnek a megtörésére. A szomatizációval, vagyis az orvosilag megmagyarázhatatlan vagy megmagyarázatlan tünetekkel foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek szerint az orvos-beteg kommunikáció javítása, az orvosok megfelelő képzése vagy edukációja lehetőséget teremt arra, hogy ez az ördögi kör el se kezdődjön. Az alapellátásban dolgozó orvosok számára kidolgozott tréningeken megtanítják, hogyan kommunikáljanak a szomatizáló beteggel. Például az „Ön egészséges” mondat helyett inkább másképp érdemes megfogalmazni a negatív kivizsgálási eredményeket: „A kivizsgálás eredményei azt mutatják, hogy nincs semmi komoly probléma a háttérben. Próbáljuk meg közösen kideríteni, hogy mi okozhatja a panaszait”. Ez a fajta megközelítés több szempontból szerencsés: megnyugtatást kínál, elismeri a beteg panaszainak valódiságát, és a probléma okainak feltárására kooperációt kínál.
Lehetséges okok a szomatizációs panaszok hátterében
Ha a testi tüneteket – pl. hasfájás, szédülés, ízületi bántalmak, hőemelkedés, fáradtság, izzadás, mellkasi szorító fájdalom, gombóc érzése a torokban, hátfájdalom – nem magyarázza teljes mértékben valamely organikus vagy egyéb ismert (pl. lelki) betegség, s nem valamilyen szer (pl. alkohol, drog, gyógyszer) okozza, akkor szomatizációról beszélünk. Sokáig azt gondolták, hogy az orvosilag nem magyarázott panaszok hátterében elfojtott érzelmek, konfliktusok állnak. Ma erről a jelenségről komplexebben gondolkodnak. Ez természetszerűleg nem azt jelenti, hogy a mai elképzelések elvetik a pszichés problémák szerepét. Érzelmeink, konfliktusaink hatnak a testi működésünkre – gondoljunk csak arra, hogy ha folyamatosan aggódunk, szorongunk valami miatt, akkor megfájdulhat a gyomrunk. Ha „stresszes” az életünk, hajlamosak vagyunk megfeszíteni az izmainkat, görnyedten ülni, ami hátfájdalomhoz vezethet. És hosszasan sorolhatnák, hogy pillanatnyi vagy tartós érzelmi állapotaink hogyan jelennek meg testi működésünkben.
A szomatizációs tünetek mai értelmezései nemcsak az érzelmi életet, hanem a különböző megismerési (pl. emlékezeti, gondolkodási) folyamatok és biológiai rendszerek (pl. a fiziológiai stresszrendszerek) működését is figyelembe veszik. Egy-egy példával szemléltetjük ezeket a modelleket. Egy brit pszichológus, Richard J. Brwon megközelítése szerint a szomatizáló személy a testéből származó ártalmatlan jelzés (pl. szúró érzés a hasban) értelmezésére múltbeli tapasztalatai alapján nem megfelelő magyarázatot (pl. fájdalom) választ ki. A tünetre, illetve a testre irányuló tartós figyelem hozzájárul a panasz krónikussá válásához. Egy másik megközelítés a stresszorokra adott választ irányító agyi és testi rendszereink és az immunrendszer közötti szoros kapcsolatban és kommunikációban keresi a választ. A veszélyhelyzet (vagy stressz) elmúlását követően bizonyos immunanyagok (ún. citokinek) termelődése továbbra is fennáll, amelyek különböző testi (fejfájás, fáradtság, fokozott fájdalomérzékenység) és pszichés tünetek (lehangoltság, koncentráció problémák) megtapasztalásához vezetnek.
Mindemellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az a kultúra, amelyben élünk, meghatározza, hogy ki, mikor, milyen tünetekkel lehet beteg, vagyis veheti fel a betegszerepet. Ezt a tudást „észrevétlenül” sajátítjuk el, és ugyanilyen módon – mondhatnánk, zsigerből – alkalmazzuk. Elgondolkodhatunk, hogy mit mondanánk, hogyan viselkednénk, a testbeszédünk mit közvetítene, ha egyik közeli hozzátartozónk hazaérkezve azt mesélné, hogy az orvos azt mondta, egészséges, de ő továbbra is panaszkodna a tüneteiről...
A szomatizáló személyek jellemzői
Anélkül, hogy felsorolnánk az összes, szomatizáció kialakulására és fennmaradására kidolgozott elméleti modellt és kutatási eredményt, a következő megállapításokat tehetjük:
- sokkal több nő fordul szomatizációs problémával az orvoshoz, mint férfi,
- a szomatizációs tünetekhez gyakran társulnak pszichés tünetek (pl. lehangoltság, szorongás),
- a szomatizálóknak az egészségről-betegségről gyakran téves hiedelmeik vannak: ilyen például, hogy aki egészséges, annak nincs soha semmi panasza,
- az esetek nagy részében azonosítható valamilyen stressz vagy trauma a páciens életében (pl. munkahelyi vagy párkapcsolati konfliktusok, vagy korábbi traumák), amit nem tud kezelni,
- különböző pszichés működésmódok fenntartják a tüneteket: pl. a tünetek felnagyítása és borzalmasnak, katasztrofálisnak címkézése, a testre irányuló fokozott figyelem, az érzelmek azonosításának és megnevezésének nehézségei, a problémákon való rágódás,
- általában problematikus orvos-beteg kapcsolat jellemezi.
A szomatizációs problémák előfordulása és hatásai
Egyes becslések szerint az orvosi alapellátásban megjelenő betegek 25-50 százaléka szomatizációs tünettel jelentkezik orvosánál – az ezek kivizsgálásához kapcsolódó egészségügyi költségek, főképpen, ha a vizsgálatok újra és újra megtörténnek, rendkívül jelentősek. Hiszen a szomatizáció diagnózisa kizárásos alapon történik: ha semmi organikus vagy egyéb ismert betegség nem magyarázza teljes mértékben a megjelenő panaszt, akkor beszélhetünk szomatizációról. Mindez morálisan is hatalmas terhet ró a betegre, a családjára és az orvosára egyaránt. Ha kialakul a már említett ördögi kör, a tünetek és a mindennapi funkcionálás csak egyre rosszabb lesz. Ezért nagyon fontos, hogy laikus és szakember egyaránt több ismerettel rendelkezzen a szomatizáció jelenségéről, a lehetséges okokról és terápiás eljárásokról. Érdemes megjegyezni, hogy utóbbiak között egyértelműen előnyt élveznek a pszichológiai módszerek, amelyeknek a hatékonyságát ma már több vizsgálat is igazolja. Felvetődhet akkor az a kérdés, miért lehetséges mégis, hogy olyan ritkán kapnak pszichiátriai vagy pszichológiai segítséget a betegek. A válasz „egyszerűnek” tűnik: elterjedt az a nézet, hogy ezeket a szakembereket a „bolondok” keresik fel. A pejoratív felhang, ill. az ilyen segítséget felajánló szakember rossz kommunikációja miatt a beteg nem jut hozzá olyan kezeléshez, amely a tüneteinek megértéséhez új szempontokat és megfelelő eljárásokat kínálna. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a terápiás cél sok esetben nem a tünetmentesség elérése, hanem a beteg számára elfogadható mindennapi funkcionálás visszaállítása.
Mindemellett nagyon fontos megemlíteni: előfordul, hogy a szomatizálónak címkézett páciensnél hónapok múlva ténylegesen találnak valamilyen súlyos betegséget, amely magyarázatot ad a panaszokra. Mindez megerősíti a jó orvos-beteg kapcsolat rendkívüli fontosságát. Ha az orvos jól kommunikál, akkor a beteg nem fog „továbbállni”, és a rendszeres konzultációk lehetőséget teremtenek arra, hogy kiderüljön, ténylegesen szomatizációs jellegű-e a tünet vagy sem.
A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2010. 1. számában