Napjaink „áldása és átka”, a modernizáció a párkapcsolatok sokszínűségét, a kísérletezés és a változtatás lehetőségét, de egyben a veszteségélmények felszaporodását is magával hozta. A nemek közelebb kerültek egymáshoz – a lányok a fiúkéhoz hasonló párkapcsolati jogokat vívtak ki. A lehetőségek széles kínálata és a fiatalkor meghosszabbodása fokozta a döntési bizonytalanságot, megnövelte a végleges elköteleződés életkorát. A párkapcsolatok stabilitása csökkent. Megfogyatkoztak a harmónia megteremtésére s a konfliktusok kezelésére tett erőfeszítések.

Hirdetés

Az elkerülhetetlen veszteségek, kudarcok, szakítások – amellett, hogy a „másik” félben is nyomot hagynak – sok esetben látványosan megviselik elszenvedőjüket. Feldolgozására, a megrendült önbizalom helyreállítására hiányoznak a megfelelő eszközök. Az érzelmi krízis feloldása bonyolult és időigényes folyamat, meghatározhatja a későbbi kapcsolatok dinamikáját és harmóniáját. A sikeresség vagy a kudarc, a tapasztalatok és tanulságok értelmezése erőteljesen befolyásolja az önértékelést, a konfliktuskezelés stílusát, a párkapcsolatok, a szerelem tartósságába vetett bizalmat és az elköteleződni tudást.

Meghatározó sérülések

Ágnes négyéves volt, amikor szülei elváltak. Szorongó, bizalmatlan kislány lett, nagyon kötődött édesanyjához. Tizenhét évesen indult első komoly szerelmi kapcsolata. Szinte minden percét együtt akarta tölteni barátjával, megfullasztotta a szeretetével, gondoskodásával. Amikor két év múltán a fiú a nagyobb szabadság lehetőségét kezdte bátortalanul pedzegetni, Ágnes kétségbeesett, dühös lett, sírt, veszekedett. Minden maradt a régiben. Ismét eltelt fél év, és a fiú megerősödve elválási szándékában, bejelentette: vége. Ágnes összeomlott. Nem értette és nem is akarta sem megérteni, sem elviselni a valóságot. Nem tanult, nem evett. Sírt és dühöngött, beszűkült, csak a veszteségével foglalkozott. Szülei, barátai belefáradtak megsegítésébe. Telefonjaival zaklatta a fiút, aki egyre elutasítóbbá vált. Ágnes ezt maradék önbizalma megtiprásaként élte meg. Végső kétségbeesésében bevett egy doboz nyugtatót. Nem meghalni akart, csak fájdalmát és reménytelenségét szerette volna megszüntetni…

A gyermekkorban elszenvedett veszteségélmények – szülők válása, egyik szülő halála, örökbefogadás – bizalmatlanságot, avagy túl szoros, „kapaszkodó” kötődést eredményezhetnek. A szülői párkapcsolat jó vagy rossz működése a gyermekkor egyik alapvető tapasztalata. A konfliktuskezelés stílusa is elsősorban a gyermekkori szocializáció során alapozódik meg. A szülők válása, bármilyen kulturált legyen is az, a bizalom alapjait rendítheti meg. Ráadásul modellként szolgálhat arra, hogy ami nem működik, azt ott lehet hagyni, ki lehet cserélni. A korai, fel nem dolgozott veszteségélmények, az egyik szülő mindennapi jelenlétének, szeretetének elveszítése a párkapcsolati kötődés buktatóiban köszönhet vissza.

Hasonlóképpen meghatározó, ha valaki kamaszkorában nem bizonyult eléggé sikeresnek, kortársaitól nem kapott kellő megerősítést. Önbizalmában sérül az, aki nem tudta felkelteni azok figyelmét, akikét szerette volna. Tinédzserkorban alapozódik meg a női és férfi viselkedés stílusa. Kialakul, hogy valaki a végzetes nő, a szívtipró férfiú szerepében érzi-e jól magát – avagy a támogatásra szoruló, a világfájdalomtól szenvedő, a sóvárgó gyerek, vagy éppen ellenkezőleg: a mindent tudó szülő alakítása lesz csábító számára.

A szerepformálás egyben próbálkozás, a kísérletezés időszaka. Vonzó és izgalmas állapot. Érthető, hogy a fiatal nehezen cseréli föl a sokkal kevésbé kívánatos, kemény versenyekkel, erőfeszítésekkel, lemondani tudással tűzdelt felnőttkorra. Korunkban megszaporodtak a kamaszkort elhagyni nem képes huszonévesek, sőt harmincasok is. Nem divat felnőtté válni, nem divat a kor népszerű trendjeinek ellenállni.

A serdülő választását főképp a barátainak való imponálás befolyásolja. Hogy választottja elnyeri-e a kortársak elismerését, egy fokkal fontosabb, mint az, hogy őt magát elvarázsolja-e a partner. Aki kinézetben, öltözködésben, viselkedésben nem felel meg a divat előírásainak, könnyen hátrányba kerülhet a párkapcsolatok „piacán”. Önbizalmának sérülése pedig később rossz választásokat, túlzott érzékenységet és sértődékenységet, vagy akár elefántcsonttoronyba vonulást is eredményezhet

A kamaszkori szakítás – ha váratlan, ha egyoldalú, avagy a serdülő nem érti, érzelmileg nem tudja elfogadni, – súlyos krízist eredményezhet. Ilyenkor az egész személyiség sérül. A szerepek még nem különültek el eléggé ahhoz, hogy a csalódást más területen elért sikerekkel kompenzálja. A fiatal úgy érzi, nemcsak érzéseit, de formálódó személyiségét is elutasították. Előfordul, hogy tehetetlenségében saját maga ellen fordítja partnerére irányuló agresszióját. Szerencsére az önutálat leginkább világfájdalom, önostorozás, levertség, kisebbrendűségi érzés képében jelentkezik, de veszélyesen önpusztító fantáziák és cselekedetek is előfordulhatnak. A feldolgozatlan korai sérülések a későbbi kapcsolatokban ismét életre kelhetnek bizalmatlanság, féltékenység, ambivalens kötődés, nehezen gyógyuló kishitűség képében.

Korai zárás vagy elköteleződési pánik

A fiatal felnőttkor egyik alapvető feladata a párkapcsolati érettség, az elköteleződni tudás kialakítása. A korszak végére – ideális esetben – a családalapításig is eljut az ifjú. A tanulmányi idő kitolódása, a női szerepváltás, az egyéni érvényesülés előtérbe kerülése egyre hosszabbra nyújtotta a kísérletezés időszakát. Ennek ellenére a lányok nagy része húszas éveinek második felében már tartós elköteleződésre vágyódik, harmincas éveik környékén pedig rendszerint a gyermekvállalás is előtérbe kerül.

Gábor és Edina már öt éve éltek együtt, mindketten harmincas éveik legelején jártak. Gábor karrierje remekül ívelt előre, Edina inkább hagyományos női szerepekben gondolkodott, gyerekre vágyódott. Minden egyes barátnő terhessége, szülése nagyon megviselte. Gábor ideges lett az esküvő gondolatára, amit a lány egyre gyakrabban emlegetett. Ilyenkor a kapcsolat hiányosságai jutottak eszébe: kevés a közös érdeklődési terület, nincsen már lángolás, találhatna jobbat. Edina is elbizonytalanodott, de félt, hogy nem egykönnyen talál megfelelő partnert. Kitűzték az esküvő időpontját. Teltek a hetek, hónapok, egyre több konfliktus, feszültség, ki nem mondott kétség húzódott meg közöttük. Pár héttel a jeles nap előtt Gábor visszalépett. Edina maga sem tudta, hogy összeomlását a fiú elveszítése, a fárasztó és kétséges kimenetelű párkeresés eljövendő terhe, avagy a rokonai, ismerősei előtti szégyenérzés okozta.

Egy fontos párkapcsolat megszakadása minden életkorban, minden élethelyzetben fájdalmas. Felkavaró és halmozott veszteségeket kell elviselni. A szeretett „másik” jelenlétének, törődésének elveszítése mellett a mindennapok biztonságos rendje is felborul. Hirtelen sok lesz az üresen maradt idő, megfogyatkozhatnak a barátok, megcsappan az önbizalom.

Természetesen nem mindegy, ki melyik oldalon állt, milyen pozícióban volt a kapcsolat befejeződésekor. Nem mindig az szakít, aki az előnytelenebb oldalon volt. Sokan nem merik őszintén megmutatni partnerüknek érzéseiket, hiányaikat, konfliktusaikat. A szakítást is inkább kiprovokálják, mintsem hogy felvállalják a zárás felelősségét. Annak sem könnyű, aki már kifelé tart egy kapcsolatból. Az első megkönnyebbülés pillanataiban még nem érzi, hogy a veszteségek őt sem kímélik – hiszen sokféle kötődés, megszokás, intimitás, összehangolódás alakulhat ki két ember között.

A párkapcsolat alakításának két véglete: a gyakori partnerváltogatás és a korai zárás. A kamaszkorban induló, a fiatalkor derekába benyúló párkapcsolat sokszor a húszas évek közepére, végére válik kritikussá. A pár törvényszerűen elérkezik a döntést kikényszerítő pillanathoz: vagy még mélyebben elköteleződnek (összeköltözés, házasság), vagy vállalják a szakítás keserveit, az újrakezdés nehézségeit.

Az esküvő kitűzése, majd lemondása egyfajta döntésképtelenséget jelez, ami komoly válságot okozhat. A korán záró párok nagy gyakorlatot szereztek az együttműködni tudásban, de a kudarctűrés, az ismerkedés, a kezdeményezés területein lemaradtak. Az elbizonytalanodottak egy része bátortalanságból mégis együtt marad. (Úgysem találok jobbat). A fel nem dolgozott, elnyomott hiányok később teret követelhetnek maguknak.

A bátrabbak, elégedetlenebbek a változtatást választják. (Még nem éltem eleget. Találhatok jobbat). A legritkább esetben jut el egyszerre a pár két tagja ehhez a felismeréshez. Az egyik fél rendszerint még maradni szeretne, nem érti, hogy a hosszú szövetséget miért pont most bontja föl partnere. Az elválás lehet átmeneti, a közben megszerzett tapasztalatok segíthetnek megújítani az elkötelezettséget. A kudarc elviselésére a húszas életévek végén már adott az igényesebb eszköztár – persze annak, aki kellő önismerettel, önbizalommal, empátiával rendelkezik, és több szempontot is képes mérlegelni.

Az elköteleződni nem tudó vagy akaró fiatalok helyzete sem felhőtlen. Számos oka lehet annak, hogy valaki sorozatosan nem képes tartósan benne maradni egy párkapcsolatban. Bizalmatlanság, egoizmus, alkalmazkodni, áldozni nem tudás, az önelfogadás hiánya, ambivalens kötődés, rejtett önértékelési zavar magyarázhatja. Ők a fogyasztói társadalom igazi gyermekei: pillanatnyi szükségleteiket, vágyaikat nehezen tudják „elhalasztani”, alig képesek ellenállni a csábításnak. Mindent akarni, mindent megszerezni, mindent átélni, megtapasztalni, mindent birtokolni egyszerre lehetetlen. Miközben függetlennek és szabadnak tűnnek, gyakran szinte hipnotizáltan követik a fogyasztás, a divat előírásait. Az élmények kergetése pedig korai kiégéshez és kötődési nehézségekhez vezethet… S hogy élik meg mindezt az aktuális partnerek? Szenvednek a bizonytalanságtól, az állandó eltűnésektől és hűtlenségektől, a kapcsolati definíció hiányától. Persze nagy kihívást jelent egy „nehéz eset” meghódítása és megszelídítése, ám kudarc esetén a krízis erős lehet, nemcsak a befektetett érzések és energiák „meg nem térülése”, hanem a sok megaláztatás, a „nem vagy fontos” jelzések önbizalom-romboló hatása miatt is.

Elvágyódások az életút közepén

Az élet középső szakasza a kiteljesedés, az alkotás, az eredmények időszaka – de egyben a fiatalság záróakkordja is. Bármilyen értékes mű is születik, bármit „tettünk le az asztalra”, a lassan eltűnő ifjúság, szépség, derű, energikusság fájdalmas hiányokat hozhat felszínre. A modernizáció elnyújtotta és lehetőségekkel töltötte meg az élet közepét. Még egy kicsit fiatal, még lehetne újrakezdeni, kipróbálni, önmegvalósítani, szerelmesnek lenni, megtapasztalni szokatlan élményeket… Nem véletlen, hogy a házasságok, párkapcsolatok kritikus időszaka ez – mindkét fél számára, hiszen az elvágyódó, az álmait megvalósítani akaró fél visszafordíthatatlan sérüléseket okozhat a csöndesebb örömökre vágyó partnernek

Ádám harminchét éves volt, amikor súlyos, nehezen gyógyítható betegséget diagnosztizáltak nála. Megdöbbent, nem gondolta, hogy élete véges lehet. Hosszú hónapok alatt, megfeszített akarattal, sok-sok fájdalom, kiszolgáltatottság elviselését követően testileg meggyógyult. Lelkileg azonban nyugtalan maradt. Már nem töltötték el örömmel munkahelyi sikerei, csillogó szemű gyerekei, aggódó felesége. Új dolgokat akart: élményeket átélni, erős érzelmeket érezni és kiváltani – megtapasztalni azt, hogy létezik. Ekkor toppant be életébe Orsolya. A dinamikus, szabályokat semmibe vevő, szókimondó fiatal nő elvarázsolta. Minden megfontoltság lepergett róla. Minden erőfeszítése arra irányult, hogy együtt lehessen a lánnyal, hogy kiérdemelje csodálatát, szerelmét. Családja, barátai döbbenten figyelték jól felépített élete széthullását.

Az élet közepén törést szenvedett párkapcsolatok, házasságok rendszerint a teljes család kríziseként jelentkeznek. A partner elveszítése mellé felsorakozik a gyermekek válsága, a nagyon gyakori egzisztenciális megrendülés, a biztonság, a mindennapok megszokott rendjének elveszítése. Természetesen mindenkinek egy élete van, ezzel kell jól sáfárkodnia. Nem szerencsés, ha valaki mártírként feláldozza önmagát környezete nyugalmáért, de az sem, ha mintegy második kamaszkorként egyfajta élvezethajszoló kétségbeesésben zajlik az élet középső szakasza.

A „korán zárók” gyakori válságidőszaka ez. Érett férfiként, nőként, az elért eredmények magabiztosságában ingerlő hiányként jelenhetnek meg a meg nem élt lehetőségek. Nemritkán nincsen alapvető baj a házassággal, az elvágyódó csak még ki szeretne próbálni, meg szeretne tapasztalni… „Meg kellene állítani az időt, hipnotikus álomba ringatni a partnert egy-két évre, kalandozni, azután visszatérni, következmények nélkül.”

Más esetekben a konfliktusokkal telített párkapcsolat mérettetik meg, és találtatik könnyűnek. Az életút közepén – főképp a magányosan maradt félnek – nehéz földolgozni a szakítást. Nem könnyű megállítani a másikra zúduló harag valóságot torzító örvényét. Aki nem tud saját tanulságokat levonni, aki a maga hibáit nem, csak a partner vétségeit látja, kevés eséllyel indul mind az új párkapcsolat „megszerzése”, mind a stabilizálódás mezején. Akár megújult szövetségben folytatódik a kapcsolat, akár végleges lesz az elválás, a történések, szerepek, folyamatok megértése nélkül kevés az esély a tartós harmóniára.

Forgatókönyvek az újrakezdésre

Eszter több hónapig várta, hogy férje lezárja hirtelen jött szerelmi kapcsolatát. Kamasz gyermekük, sok-sok éves bensőséges kapcsolatuk „fedezet” volt arra, hogy türelmesen reménykedjen. Nyolc hónap után ultimátumot adott a férfinak. A döntésképtelenség felőrölte. Javasolta a szétköltözést. Zaklatott állapotba került. Regisztrált két internetes társkeresőn, találkozott néhány férfival, az egyikkel tartósabb kapcsolatba is lépett. Labilitását, indulatosságát, boldogtalanságát, érzelmi ürességét azonban mindez nem tudta föloldani.

Egy párkapcsolat befejezése érzelmileg a gyász folyamatához hasonlít. A bánat, a harag, a fantáziálás igen intenzív az első időszakban. Sok indulat keveredik önváddal, bűntudattal. A történések elmesélése, átélése újra meg újra segíti a feldolgozást, a megértést. Az érzelmeket fokozatosan vissza kell vonni a másikról – a hiányt, a szeretetet éppen úgy, mint a gyűlöletet. Ez különösen akkor nehéz, ha „a régi kedves” nap mint nap jön a gyerekért, közösek a barátok, a munkahely. Nagy lelkierő kell annak elviseléséhez, hogy a volt partner nem szenved – sőt esetleg boldog valakivel.

A szakítás krízisét természetesen az is befolyásolja, hogy mennyire volt fontos érzelmileg a másik. Mennyi ideje, milyen mélységben fonódott össze életük. Vannak-e közös gyermekek, elosztandó anyagi javak, egyéb konfliktusforrások. Nem mindegy, létezik-e harmadik, megalázottnak érzi-e a magát a vesztesebb fél. S ami a legfontosabb: született-e magyarázat arra, miért nem sikerült? Aki csak a másikat hibáztatja, aki nem keresi saját részét a történtekben, annak meglehetősen csekély valószínűséggel sikerül megtalálni a kudarc okát. A megérteni tudás, a közös történelem meg nem tagadása, a valóság elfogadása előnyösen alakítja a személyiséget, támogatja az önbizalmat, s valódi esélyt ad egy új kapcsolat lehetőségére, az igényes „fölállásra”.

Az újrakezdés érzelmi lehetőségét befolyásolja a gyász megélése és feldolgozása, a bizalom helyreállítása. Nem érdemes kapkodni. Amikor valaki még nem elég erős a feszültségek elviselésére, s inkább a dac, a bosszú, mint a kíváncsiság vezérli, jobb, ha „csupán” barátokat keres. Ne feledjük: új párkapcsolatot csakis harmonikus én-állapotban, nyitottan, derűsen, bizakodva érdemes elkezdeni…

„Búcsúzni csak nagyon szépen szabad…” (slágercím)

Egy párkapcsolat megszakadása mindig fájdalmas. Ám a veszteség feldolgozását, az önbizalom megrendülésének mértékét meghatározza, hogyan is történik a szakítás. Ha valaki az iwiw böngészése során értesül róla, hogy partnere már egyedülálló, váratlan nagy ütést szenved el. Azt sem könnyű elviselni, ha partnerünk az asztalon hagyott levélkében közli, többé már nem jön vissza. Nehéz fölvállalni az őszinte magyarázatot arról, miért tört meg a szeretet, mi okozta a kiábrándulást, az elvágyódást. Különös érzékenységet és ügyességet igényel a másikra vigyázva közölni kellemetlen dolgokat. A némaság azonban még az óvatlan közlésnél is kegyetlenebb. A bizonytalanság önmarcangolást szülhet, gúzsba köthet, görcsös tépelődést okozhat, megtépázhatja az önbizalmat. Persze lehet, hogy új kapcsolatának felhőtlenségét nem szeretné bűntudattal árnyékolni a magyarázatot nem adó fél. Lehet, hogy elbújik a nehéz helyzetek elől, menekül a felelősségvállalástól – s az is lehet, hogy a partner viselkedése sem támogatta a konfliktusok fölvállalását. A méltatlan vég az egész kapcsolat történetét, az egész közös múltat átszínezheti, elértékteleníti. Természetesen nem lehet minden párkapcsolatot véglegesíteni – arra viszont törekedhetünk őszinteséggel, bátorsággal, empátiával, hogy a valamikor szeretett fél lehetőséget kapjon a helyzet megértésére, földolgozására, és a sérülésmentes „fölállásra”. Ne feledjük: a közös történelem egyben mindkét fél saját történelme is – méltó kezelése nem csupán partnerünk, hanem saját magunk érdekében is fontos.

Hirdetés

2024-01

Tartalom

Megrendelem

Fókuszban a szenvedély!

A Mindennapi Pszichológia magazin február 22-én megjelent lapszámának középpontjába a szenvedély örökké aktuális, mindannyiunkat érintő témáját állítottuk. Zákányi Lili a Körvonal rovaton belül Demetrovics Zsolt klinikai pszichológussal, addiktológussal, az MTA levelező tagjával készített interjút a digitalizáció hatásairól, az online téren túli viselkedési addikciókról és a szerhasználati függőségről, Tari Annamária cikke az okoseszközök korának dopaminélmény-hajszolását, a realitásfunkciók lazulását és a megváltozott párkapcsolati dinamikákat elemzi, Szondy Máté pedig ezúttal a mentális egészség szolgálatába állított mesterséges intelligenciáról ír.

A ChatGPT-t erkölcsre tanítani nehéz feladat

Talán ismerős az a vicc, miszerint valaki, aki retteg attól, hogy merénylet áldozata lesz egy repülőúton, megkérdezi a mesterséges intelligenciát, hogyan lehet csökkenteni annak a valószínűségét, hogy bombát robbantsanak a gépen.

Mit tanulhatunk a tömegfolyamatokból?

Ha azt halljuk, hogy valaki több emelet magasból kiesett, magával rántva egy másik embert, akkor balesetre, esetleg öngyilkosságra gondolunk.

Hírek