Hirdetés
Mipszi
Sinkó Dóra

Konformizmus a tinik világában

A klikkesedés hatása a dohányzás elterjedésére

Ebben az esetben már nem olyan könnyű nemet mondani és visszautasítani a cigarettát, mivel ezzel kiesnek a közös programból, idővel a társaságból is. Ennek a „büntetésnek” az elkerülése érdekében konform viselkedést mutatnak, hogy jutalmul a csoport tagjai maradhassanak. Ez erősebb a környezet, a szülők tiltásánál, és akár az ellenkező meggyőződésnél is. Ez a hatás ebből következően csak akkor jelentkezik, ha a „példát” nyújtó személyek jelen vannak. Amint ez a közelség megszűnik, a viselkedés is eltűnik. Tehát a dohányzás csak a társak jelenlétében jelenik meg, buli, szórakozás közben, más élethelyzetekben nem.

A klikkesedés hatása a dohányzás elterjedésére

A felnőtté érés során minden gyermeknek át kell esnie a szocializáción. Elsőként a család védő közegéből bekerül az óvodába, majd az iskolába, ahol minden idegen, a környezet és az őt körülvevő emberek. Ebben a világban is helyt kell állnia, s már nem számíthat a szülő védő karjaira. Megindul a beilleszkedés folyamata is: barátságok szövődnek, igaz csak alkalmiak, de mindenképp szükségszerűek. Ennek az időszaknak egészen a felnőttkor kezdetéig személyiségformáló hatásai is vannak. A gyermeknek meg kell felelnie a társadalom által támasztott elvárásoknak. Olykor nagyon rögös s nehéz az út, míg a helyét megleli a világban.

Hirdetés

Az ember társas lény. Vágyik a barátokra, társakra, ezért az iskolában már azonos korúak között keresi támaszt, kapcsolatokat, hiszen ideje legnagyobb részt velük tölti. Csoportok formálódnak érdeklődés és jellem alapján. Ezek eleinte játék közben alakulnak ki, de később már minden idejüket csak ebben a körben töltik. Megkezdődik a kiscsoport-képződés, a klikkesedés, az osztály nagy része ilyen csoportokra oszlik. Akik nem tartoznak szorosan egyikhez sem, azok a peremre szorulnak – próbálhatnak bejutni egyikbe-másikba, hogy tartozzanak valahová, de rendszerint nem sikerül. Nem lehetséges, hiszen ezeket a „bandákat” már nemcsak a közös érdeklődés és értékek tartják össze, hanem az, hogy kiket és milyen elvek alapján nem fogadnak be. Elzárkóznak, hiszen ők különbek, mint mások és ezért lenézik a kívül rekedteket, nem nyitnak feléjük. Viszont nemcsak kifelé mutatnak elvárásokat, hanem egymással szemben is. Egy klikk tagjának lenni érdem, aminek meg kell felelni.

Minél közelebb kerülni, hiszen bármikor ki lehet kerülni ebből a körből, a csoportban ezért kevéssé jelenik meg a tagok identitása. Valaki meghatározóvá válik, a többiek pedig hasonulnak hozzá, hogy ne „lógjanak” ki. Ez megjelenik a divatban – főként a lányoknál, – hirtelen mindenki ugyanott vásárol, és ugyanazt hordja. De megfigyelhető ez a fiúknál is, például a zenei ízlésben: egy-egy előadó felkapottabb lesz, s egy bizonyos stílus válik uralkodóvá. Ezekben a csoportokban a legfontosabb szempont a népszerűség, ezért a tinik mindent megtesznek, hogy elfogadottak, követendőek legyenek. Ezt leginkább a felnőttség jellegzetességeivel próbálják elérni, hiszen ekkor a gyermekek gondolatvilágában ez a leginkább vágyott, ami a küllemet (szépség, ruházat, „nőciség”, „macsóság”) és a viselkedéses jegyek, szokások felvételét jelenti. A divatos öltözködés még nem is jelent problémát, legfeljebb az anyagiakat tekintve, de sajnos idővel a „menőség” jellemzői közé a buli, az alkohol, drog és a cigaretta is bekerül – minden, amit a nagyobbak is csinálnak, mivel mindaz, ami a gyermekek számára még nem megengedett, a felnőttek szabad világát szimbolizálja. Egy csoportban a dohányzás gyorsan elterjed, hiszen mindenki hasonulni próbál a meghatározó személyiséghez, és felveszik a népszerűsítő „tényezőket”. Ahogy egyre több deviáns dolog jelenik meg a csoportban, a fiatalokat körülvevő környezet ezt rossz szemmel nézi, ám ők a szülők, a tanárok és a szabályok, a törvények ellenében követik a példát. Mégis, mi okozza ezt a nyájszellemet? Hogyan lehet ezt meggátolni? Hogyan lehet a csoport részévé lenni megfelelés nélkül, önálló identitásként? Érdekes kérdés, ami napjainkban mindenhol megjelenik. Ezen dolgozat ezt kívánja körüljárni – elsősorban a dohányzás szempontjából.

Híres kísérletek

A konformitás jelenségével a náci Németország zsidókkal szemben elkövetett szörnyűségei után kezdtek érdemben foglalkozni. Mivel a büntetőperekben a náci katonák azzal magyarázták sok százezer ember meggyilkolásának a bűnét, hogy parancsot hajtottak végre. Hogyan lehet képes egy faj arra, hogy fajtársait pusztán engedelmességből kiirtsa? Kísérletek sorozatát indította el ez a kérdés. Milgram áramütéses vizsgálatában csupán utasításra a kísérleti személyek 65 százaléka adta volna meg a halálos áramütést tanítandó társának, hogy ezzel a büntetéssel fegyelmezze. Természetesen ezt az óriási arányt bizonyos tényezők mérsékelték: hajlamosabbak voltak abbahagyni a kísérletet, ha az egyetértés megszűnt a kísérletvezetők között, vagy ha a kísérleti személy nem kapott minden alkalommal határozott utasítást a feladat folytatására, vagy ha a vezető egyáltalán nem is volt ott kísérlet végrehajtása közben. Tehát ha a követendő példa nem volt oly egyértelmű. Ez esetben a tekintély, a felettünk álló személy hatalmának engedelmeskedtek – vagy nem, ha ez kevésbé érvényesült.

Ez az alkalmazkodás a velünk egyenlő személyekkel szemben is megeshet csoporthelyzetben. Asch ezt a helyzetet vizsgálta egy nagyon egyszerű kísérleti helyzetben. Egy vonal hosszúságáról kellett véleményt mondani, hogy melyik másikkal is lehet egyenlő. Ebben az eltéveszthetetlen kérdésben is születtek rossz válaszok, a kísérleti személyek 35 százaléka rontott abban az esetben, ha a csoport többi (beavatott) tagja egységesen azt a rossz választ preferálta. A csoportnak tehát ekkora hatása volt az egyénekre. Kérdés, hogy ez miért történhetett meg, mi vezérelhette a kísérleti személyt, hogy ezt a döntést hozza meg. A konform viselkedésnek több oka is lehet. Ebben az esetben valószínűleg a csoport negatív megítélésétől való félelem indukálta a helytelen választ. Hiszen ha eltérőálláspontra helyezkedik, azzal a többiek véleményét kérdőjelezi meg – ezáltal szeparálódik tőlük az ítéletben, de egyben érzelmileg is. Ezt elkerülendő inkább hoz rossz döntést, csak hogy elfogadják őt. Tehát a büntetés (a csoportból való kikerülés) elkerülése végett és a jutalom (csoportba tartozás) érdekében követi a rossz példát, konform a társaihoz.

 A behódolás

A dohányzás esetében a fiataloknál is ez az elsődleges ok, amiért dohányozni kezdenek. A dohányzás közösségi programmá válik. Ha elmennek szórakozni, vagy csak a kimennek a szabadba (tehát oda, ahol alkalmuk van rágyújtani) és a csoport tagjai közül egyesek dohányoznak, a többiek is késztetést fognak érezni a cigarettázásra. Itt jelenik meg a konform viselkedés behódolás-formája, hiszen ebben az esetben már nem olyan könnyű nemet mondani és visszautasítani a cigarettát, mivel ezzel kiesnek a közös programból, idővel a társaságból is. Ennek a „büntetésnek” az elkerülése érdekében konform viselkedést mutatnak, hogy jutalmul a csoport tagjai maradhassanak. Ez erősebb a környezet, a szülők tiltásánál, és akár az ellenkező meggyőződésnél is. Ez a hatás ebből következően csak akkor jelentkezik, ha a „példát” nyújtó személyek jelen vannak. Amint ez a közelség megszűnik, a viselkedés is eltűnik. Tehát a dohányzás csak a társak jelenlétében jelenik meg, buli, szórakozás közben, más élethelyzetekben nem. Őket szokták kocadohányosnak hívni. Abból, hogy már elnevezés is született erre a jelenségre, sejthetjük, hogy eléggé elterjedt. Ők nem szoknak rá a dohányzásra, amivel valamelyest megfelelnek a környezet tiltásának vagy az egészségüket őrzik, ugyanakkor a társaságból sem lógnak ki. Természetesen ez lehet egy lépcsőfok a rászokáshoz vezető úton, de sokan megmaradnak ebben az állapotban.

A behódolást növelni tudja, ha a cigivel rendelkezők körbekínálják a csoport tagjait, és biztatják őket, hogy fogadják el. Itt jelenik meg a Milgram-kísérlet kapcsán említett hatalom szerepe. Hiszen itt már nem csupán a csoporthoz tartozás a motiváló tényező. Ebben az esetben a cigarettát nyújtó személynek való megfeleléskényszer válik hajtóerővé. Ez annál erősebb, minél jobban biztatják a dohányzásra, vagy rosszabb esetben cikizik a tétovázása miatt. A helyzetből adódóan a dohányosnál van az előny, ő válik tekintélyszeméllyé, mivel ő járatos ebben a szituációban, ezzel szemben a nem dohányzónak váratlanul kell egy számára ismeretlen világban a nyomásra reagálnia. Kulcsfontosságú tényező itt az önbizalom, mivel annak hiánya eredményezi leginkább a hatalomnak való behódolást, s megléte véd meg tőle. Sajnálatos módon ritka az olyan erős meggyőződésű fiatal, aki ilyen helyzetben visszautasítja az ajánlatot. Természetesen ez arra az esetre vonatkozik, ha a „dohányfüst-mentes” egyén nem szándékozik cigarettázni, csak a ráhatás miatt bizonytalanodik el.   

A konformitást több tényező is csökkentheti. Optimális esetben a követendő példa koherens, tehát megbízhatóan nem változik, a csoport pedig egységes. Amint ezek nem teljesülnek, a hatás sokat veszít erejéből, hiteléből. Asch és Milgram kísérletében megfigyelhető volt ez. A kísérleti személyek nagy százaléka adott inkább a saját véleményére, mint másokéra. A dohányzás kérdésében ez akkor jelentkezik, mikor a csoportban dohányosok és mellőzők is többen jelen vannak. Ekkor a hatás csökken, hiszen a nem dohányzóval azonos véleményen lévők is vannak, így már nincs egyedül a helyzetben, nem rekesztődik ki azáltal, hogy ő másképp vélekedik. Ez a csökkentő tényező a behódolás és az engedelmesség esetében lehet mérvadó, hiszen ekkor cselekszünk nyomásra.

 Az azonosulás

A konformitás egy másik formája az azonosulás. Ekkor a hatást elsősorban a vonzerő gyakorolja. A példát nyújtó személy vonzó az egyén számára, ő is olyan akar lenni, mint társai. Ebben a korban számukra az elsődleges érdem a „menőség”. Minél több barátod van, annál értékesebb, „jobb fej” lehetsz. Tehát a társakhoz való tartozás elsődleges népszerűségi index. A dohányzás ebben az esetben már nem kényszerű rosszként válik a fiatalok szokásává, azonosulnak a dohányzás szükségességének és „jóságának” gondolatával. Hiszen a „menő” barátok is így gondolják, s mivel olyanok szeretnének lenni, mint ők, elfogadják és felveszik viselkedésüket. A konformitás e formában hosszabb távú, mint a behódolás, mivel ez addig marad fenn, amíg a személy vonzó számunkra. Egészen addig, amíg valami oknál fogva nem csalódunk benne, vagy nem távolodunk el tőle hosszú időre, fennmarad a hatás és a viselkedés is. Ám ha eltűnik a vonzerő, akkor megtagadjuk mindazt, amit miatta csináltunk levetjük minden szokásunkat, amit tőle vettünk át, nehogy hasonlítsunk hozzá valamiben is. Ekkor általában az ellenkezőjébe csap át a viselkedés. Például a dohányzás már nem jó, hanem lenézendő dolognak minősül. Ha ez nem történik meg, akkor már nem azonosulásról van szó, a szokás valamilyen más szinten is rögzült.

 Az internalizáció

A harmadik formája az internalizáció. Ebben az esetben a követendő személy hitelessége az az erő, ami a viselkedésünket befolyásolja. Ennek értelmében akkor követjük egy másik személy vélekedését, ha azt igaznak és helyesnek tartjuk. Itt már nem az egyén személyisége a meghatározó, hanem az elv, ami szerint a szokását „végzi”. Ekkor nem is a személyhez hasonulunk, hanem az elvet vesszük át és azt követjük. Ez a konformitás legtartósabb formája, hiszen a meggyőződésünk határozza meg viselkedésünket. Ez már nem függ a személytől és a csoporttól sem. Ezen meglehetősen nehéz változtatni, általában csak valamilyen meghatározó életesemény vagy személy képes erre az elv-alapú viselkedésre hatni, de természetesen csak ha az elven képes módosítani. Az internalizáció a rászokott dohányosoknál figyelhető meg. Általában ők meg tudják magyarázni, hogy miért is jó ez számukra: megnyugtatja őket, vagy csökkenti az éhségérzetüket. Ekkor nem igazán kötik személyhez a dohányzásukat, akkor sem, ha eredendően valaki miatt szoktak rá, hiszen már nem őmiatta végzik nap mint nap.

A konformitás formái a dohányzás szempontjából fokozatoknak, lépcsőfokoknak tekinthetők. Az azonosulás okán gyújtunk rá sokszor első cigarettánkra. Hiszen ez általában oly korán megtörténik, hogy akkor még nincsen elég információ birtokában a gyermek, hogy ne higgyen, ne bízzon a számára referencia-személyekben. Követi őket, hisz nekik, mivel nincs saját elképzelése. Természetesen ettől a gyerekek még nem szoknak rá, inkább csak tapasztalatot szereznek. Ha a vonzerőt biztosító személy hatása elég erős, akkor jelenlétében kialakulhat alkalmankénti dohányzás vagy akár rászokás is, de ez személyfüggő, így nem feltétlenül oly tartós. A kocadohányzás inkább a behódolás miatt alakul ki, a csoport nyomására. Ebben az esetben tisztán elkülönül a dohányzás és a mellőzése az egyes személyeknél, csak akkor gyújtanak rá, ha abban a bizonyos társaságban vannak, ahol a kitaszítás veszélye fennáll. A csoporthoz való tartozás érzését ezzel erősítik, de más helyzetben nem igényük a szer használata. Az eddig említett dohányzásfajták viszonylag könnyen befolyásolhatók, hiszen ezekben az esetekben még nem alakul ki érzelmi kötődés. A dohányzástól való függés nem alakul ki, nem szoknak rá, csak egy külső hatás következtében nyúlnak hozzá. A konformitás véleményem szerint ezekben figyelhető meg leginkább, az internalizáció esetében viszont nehéz elkülöníteni, mivel akkor már az egyén elsősorban az elvnek tulajdonítja szokását. Vélhetően viszont ennek kezdete egy hiteles személy hatása volt. Valószínű ezért tudott ily erőteljesen rögzülni a vélekedés, de nem zárható ki, hogy az alkalmankénti dohányzás csúszik át idővel a rászokásba, és az sem, hogy egyáltalán volt-e valamilyen konformitás-tényező, ami szerepet játszott a rászokásban. Ez a helyzet kellően komplex, hogy ne tudjunk általánosítani – csak egyénenként lehetne meghatározni, hogy milyen hatások játszottak szerepet.

A tények magukért beszélnek, a kiskorúak dohányzása egyre nagyobb mértéket ölt, és ebben óriási jelentősége van a klikkesedésnek, ezáltal a konformizmusnak. Ezen növekedésért természetesen más tényezők is okolhatók, de kétségtelen, hogy az egyre gyorsabb kikerülés a szülői védő környezetből és az ennek következtében másokra áttolódó kötődési igények is szerepet játszanak a dohányzás elterjedésében.

 

A pályamunka szerzője a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának harmadéves hallgatója

 

 

       

 

Hirdetés
Hirdetés