Jelenlegi hely

Egy aktív-éber hipnotizőr

Interjú Bányai Éva professzorral
Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy az alvás nem lényegi feltétele a hipnózisnak

Volt egy éberen tanuló kontrollcsoport, s egy hipnózisban tanuló, 24 főből álló kísérleti csoport. 24-ből 20-an úgy viselkedtek, ahogy azt a pavlovi hipnóziselmélet alapján várhattuk is tőlük.  Négyen azonban másképp viselkedtek, egyikük azt mondta: „Miért mondjátok, hogy elalszom, alszom, mély hipnotikus állapotban alszom, amikor én egyáltalán nem alszom el! Sokkal jobban tudok figyelni, mint máskor!” Ez nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy nem is igazán alvásszerű ez az állapot, lehet, hogy csak azért viselkednek így a személyek, mert azt mondjuk nekik, hogy elalszanak? Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy az alvás nem lényegi feltétele a hipnózisnak...

Cikkek: 

Részlet a Bányai Éva professzorral készült interjúból: 1972-ben a doktori disszertációmat már ezzel a címmel írtam: A hipnózis hatása a tanulásra. A kísérletsorozatban volt egy éberen tanuló kontrollcsoport; s egy hipnózisban tanuló, 24 főből álló kísérleti csoport. 24-ből 20-an úgy viselkedtek, ahogy azt a pavlovi hipnóziselmélet alapján várhattuk is tőlük. A hipnózis hatására lecsukódott a szemük, lelassult a mozgásuk, nem emlékeztek a történtekre: „Olyan volt, mintha aludtam volna.” Négyen azonban másképp viselkedtek, egyikük azt mondta: „Miért mondjátok, hogy elalszom, alszom, mély hipnotikus állapotban alszom, amikor én egyáltalán nem alszom el! Sokkal jobban tudok figyelni, mint máskor!” Ez nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy nem is igazán alvásszerű ez az állapot, csak azért viselkednek így a személyek, mert azt mondjuk nekik, hogy elalszanak?

Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy az alvás nem lényegi feltétele a hipnózisnak, csak egy metafora, amit a hipnózis létrehozásához alkalmazunk. És aztán történt valami, ami még inkább megerősített ebben. Kikapcsolódásképpen beültem a körúti Híradó moziba. Dokumentumfilm ment a vietnami háborúról. A kamera ráközelített az egyik katonára, aki az ellenség felé szaladt. Hirtelen a kép premier plánba váltott, láttam a katona arcát – s bennem heuréka-szerűen megvilágosodott valami. Az ölni készülő katona arca a megszólalásig hasonlított az általam naponta látott hipnotizáltakéra! Nyitott szemmel rohant, de az arca a hipnózisban lévő személy jellegzetes, maszkszerű, révült tekintetű arca volt…

A Bányai Éva professzorral készült interjú második része szeptember közepén megjelent 3. számunkban olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A vese betegségeinek lelki okai között a felhalmozódó, tartós stresszhatások felelősek.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

Mindenki ismeri azt a túlsúlyhoz kapcsolható hiedelmet, hogy a kövérség és a jókedv édestestvérek – vagyis, hogy aki

Kezdünk hozzászokni ehhez a környezethez és felfedezni, hogy mennyi minden lehetséges itt is, mi működik másképp, mil

A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne.

Ahogyan ez haváriák esetén lenni szokott, az új koronavírus-járvány kapcsán is megjelentek a tévhitek, egy súlyos problémára egyszerű módszereket kínáló megoldások. A ...