Hirdetés
Mipszi
Juhász Rita

A szorongásról – röviden

Ki ne élt volna át szorongást egy-egy fontosabb vizsga, interjú, megmérettetés előtt? Amikor úgy érezzük, szívünk majd kiugrik a helyéből, kiszárad a szánk, remeg egész testünk, izmaink megfeszülnek – és meggyőződésünk, hogy képtelenek leszünk akár megszólalni is az adott eseményen. Persze ennek az izgalomnak (vagy inkább félelemnek?) vannak különböző fokozatai. Van, akit szinte megbénít, van, akit pedig jobb teljesítményre serkent.

A szorongásról – röviden

Ki ne élt volna át szorongást egy-egy fontosabb vizsga, interjú, megmérettetés előtt? Amikor úgy érezzük, szívünk majd kiugrik a helyéből, kiszárad a szánk, remeg egész testünk, izmaink megfeszülnek – és meggyőződésünk, hogy képtelenek leszünk akár megszólalni is az adott eseményen. Persze ennek az izgalomnak (vagy inkább félelemnek?) vannak különböző fokozatai. Van, akit szinte megbénít, van, akit pedig jobb teljesítményre serkent.  Lássuk csak, mi minden játszhat közre ebben?

Először is tudjuk, hogy a szorongás két alkotóelemből áll: egy szomatikus részből, ami a testi tünetekre utal (ezeket már fentebb említettem), és egy kognitív részből, ami a bennünk kavargó gondolatokra mutat („Ezt úgysem tudom megcsinálni; mi lesz ha mindent elfelejtek; megszégyenülök mások előtt; mit fognak gondolni rólam; nem is tudom, minek erőlködöm, hisz úgyse fog sikerülni…”). A sort a végtelenségig folytathatnánk, hisz mikor félünk, rengeteg olyan gondolat jár a fejünkben, ami indokolja, alátámasztja és megerősíti félelmünket. Ezek a gondolatok és a testi jelek kapcsolatban vannak egymással, vagyis beindíthatják a másikat (ha már a vizsga előtt egy héttel elkezdjük mondogatni magunknak, hogy ez túl sok nekünk, nem fog menni, akkor valószínűnek vehetjük, hogy legkésőbb a vizsga napján megjelennek a kísérő testi tünetek is).

Hirdetés

Tudjuk azonban azt is, hogy minden embernek van egy saját, rá jellemző arousal-szintje. Az arousal egy ún. éberségi szintet, készenléti állapotot jelent. Ezt az éberségi szintet az agyba beérkező információk képesek fenntartani, változtatni.  Változó, kinek mennyi ingerre van szüksége ahhoz, hogy elérjen egy optimális éberségi szintet – akinek pl. alapvetően alacsony az éberségi szintje, sok ingert keres, hogy ezt a szintet az optimalitás irányában növelje. Ők az ún. extravertált emberek, akik harsányak, mások társaságában érzik igazán jól magukat, mindig keresnek valami elfoglaltságot, különben unatkoznak, rosszul érzik magukat. A másik helyzet pedig – amikor magas az egyének arousal-szintje – olyan viselkedéseket ösztönöz, amelyekkel ez a szint az optimális mértékig csökkenthető. Ők az ún. introvertált emberek, akik inkább befelé fordulóak, szeretnek egyedül, otthon, nyugodt körülmények között olvasni, pihenni. Vagyis a maguk számára ők csökkentik a külvilágból érkező ingereket, hiszen a túl sok inger tovább növelné amúgy is magas arousal-szintjüket, ezért ők inkább igyekeznek ezeket elkerülni.

Ez az arousal természetesen beindíthat egyfajta izgalmi állapotot, készenlétet, éberséget, amely ha kívül esik a számunkra optimális tartományon, akkor vagy szorongani kezdünk (ha magasabb lesz optimálisnál), vagy pedig unatkozni (ha alacsonyabb az optimálisnál). Egy olyan helyzetben, amikor jó teljesítményt szeretnénk nyújtani, értelemszerűen egyik eset sem ideális, sőt ronthatja akár a „produkciónkat” is. Ha túl magas lesz az éberségi szintünk, beindulnak a testi tünetek is, amelyek a szorongáshoz kapcsolódnak. Azonban ha jobban megfigyeljük, ezek a tünetek (szapora szívverés és légzés, az izmokba több vér pumpálódik, stb.) éppen abban segíthetnének, hogy jól teljesítsünk, hiszen éberré tesznek, testileg felkészítenek minket a feladatra, felfokozott állapotba kerülünk, ami például a sportolók esetében kifejezetten hasznos is lehetne egy-egy verseny előtt.

Mitől függ tehát az, hogy kire hat kihívásként, egészséges izgalomként vagy debilizáló szorongásként a testi tünetek megjelenése? Valószínűleg itt jön be a képbe a kognitív rész, hiszen ha érezzük magunkon ezeket az izgalmi jeleket, fejben megpróbálunk valamilyen jelentést kapcsolni, valamilyen címkét hozzárendelni, hogy miért is érezzük azt, amit. Így hát ezen a ponton már tőlünk függ, hogy szorongásnak vagy egészséges izgalomnak állítjuk-e be ezeket. Valóban úgy tűnik, hogy ennek a résznek van talán meghatározóbb jelentősége, hiszen az egyik szorongást magyarázó – manapság legelfogadottabb – elmélet szerint ha a kognitív szorongás szintje alacsony, akkor az arousal változásai nem, vagy csak nagyon kis mértékben befolyásolják a teljesítményt, míg ha a magas arousal mellé magas kognitív szorongás társul, akkor az nagy eséllyel lerontja a teljesítményt.

S hogy valaki miért hajlamos szorongásként megélni hétköznapi dolgokat, annak felderítése a mélylélektanra tartozhat. Hiszen ha megtaláljuk magunkban az okot, ami energizálja szorongásunkat, akkor könnyebben képesek leszünk azt átértékelni, átfogalmazni. Egyes kutatók szerint nem is igazán hatékony módszer az oly népszerű szorongáscsökkentő gyógyszerek használata, hisz ezek csak a testi tüneteket képesek csökkenteni, kínzó gondolatainkat nem tudják megállítani. Az izgalmat jelző testi tüneteket szerintük egészen nem lehet soha megszüntetni, de nem is érdemes, hisz mint korábban láttuk, ezek éberebbé, a testet felkészültebbé teszik az előttünk álló kihívásokra, így érdemes lenne ezeket inkább a javunkra fordítani, úgy, hogy teljesítményünket fokozzák, ne pedig csökkentsék. Azt hiszem, ez az igazi kihívás...

 Irodalomjegyzék

Humara, M. 1999. The Realtionship Between Anxiety and Performance: A Cognitive-Behavioral Perspective. Athletic Insight, 1, 2,

McNally, I.M. 2002. Contrasting Concepts of Competitive State-Anxiety in Sport: Multidimensional Anxiety and Catastrophe Theories. Athletic Insight, 4, 2,

 

A pályamunka szerzője az SZTE-BTK pszichológia szak IV. évfolyamos hallgatója

Hirdetés
Hirdetés