Több éve folynak azok a kutatások, melyekben mobilok, okostelefonok cellainformációit és egyéb adatait feldolgozva próbálnak meg következtetéseket levonni egy személy vagy egy közösség működésére. Az MIT kutatói lassan elérkezettnek látják az időt, hogy a laboratóriumból kilépve a valóságban bányásszanak a felhasználók adataiban.

Négy évvel ezelőtt kezdte el első valóságbányászati (Realitymining) projektjét az MIT Média Laboratóriumában Sandy Pentland a mobiltelefonok cellainformációjának feldolgozása kapcsán. Pár évre rá egy nagyszabású vizsgálatban 100 kollégájának és diákjának egy speciális Nokia telefont adott. A telefonokon állandóan be volt kapcsolva a bluetooth, és egy program segítségével minden készülék folyamatosan rögzítette, hogy milyen távol van tőle a többi telefon. Pentland a kísérlet során sikeresen rekonstruálta a 100 fős csoport társas kapcsolatait: ki mennyit tartózkodik a másik közelében, feltehetőleg beszélgetést folytatva a másik személlyel. A cellainformációkból és a külső bluetooth adók információiból az egyes személyek mozgását, napi rutinjait is fel tudta térképezni.

A valóságbányászat tulajdonképpen a szociálpszichológiából ismert Jakob Lévy Moreno és a magyar Mérei Ferenc nevéhez köthető szociometria tudományának egyfajta modern, informatizált változata. Amikor Moreno és Mérei még a század első felében kérdőíveket töltetett ki egy közösség tagjaival (iskolai osztály, üzemegység dolgozói), már akkor is felfigyeltek rá: rengetegszer előfordul, hogy két ember eltérően ítéli meg a köztük lévő kapcsolatot.

Pentland mobiltelefonos kísérletei ugyanezt igazolták: nem emlékszünk rá, hogy kikkel beszéltünk a nap folyamán, emlékezetünk sokat torzít, ha számot kell adnunk, hogy hol és kivel mennyi időt töltöttünk el. A mobiltelefonok által naplózott adatok adatbányászati feldolgozásával sokkal pontosabb képet kaphatunk időnk menedzseléséről, annak hibáiról. Egy csoporton belüli kapcsolati hálózatot, annak dinamikáját is pontosan fel lehet térképezni egy ilyen egyszerű alkalmazással is, mint az imént említett bluetoothos naplózó rendszer.

A Média Laboratóriumban azonban ennél sokkal nagyobb babérokra törnek. A jelenlegi okostelefonokat rengeteg olyan szenzorral felszerelték, melyeket csak egy-egy speciális célra használnak. Az iPhone gyorsulásérzékelője például segít meghatározni, hogy milyen irányban tartják a telefont, de arra is használható lenne, hogy megállapítsák: tulajdonosa éppen egyhelyben áll, esetleg hirtelen feláll, sétál, vagy éppenséggel fut valahová. A telefonokba épített mikrofon és egy megfelelő elemző program segítségével a beszélő érzelmi állapotára is lehet következtetni. Az így nyert adatokból meghatározhatóvá válik, hogy az illető milyen szituációban van éppen s kik veszik körül: a kollégái, a barátai vagy a családtagjai. Pentland szerint a felhasználók napirendjének bizonyos jellegzetességeit is fel tudják majd tárni, és a rendszer tanácsokat adhat, hogy mikor mit csináljon az illető. Ha például egy családtagja tartózkodik a közelében, felajánlhatja időbeosztásának megtekintését, hogy találkozhassanak egy rövid időre.

A mobiltelefonok csak úgy válhatnak okosabbakká, ha kihasználjuk azt a tulajdonságukat, hogy állandóan nálunk tartjuk őket. Ezeknek az infokommunikációs eszközöknek a nagyobb számítási kapacitással rendelkező társaikkal szembeni helyzeti előnyét már olyan óriás cégek, mint az Accenture, vagy az Intel is felismerte. Projektjeikben személyes tanácsadókat illetve egészségügyi monitorozó rendszereket fejlesztenek a mobil készülékekre. Pentland szerint az ilyen valóságbányászati alkalmazások elterjedése a cégek belső működését is gyökeresen meg fogja változtatni. A dolgozók sokkal könnyebben és tudatosabban fognak majd együttműködni egymással, jelentősen megnő majd a cégen belüli információáramlása sebessége, és ezzel együtt a munka hatékonysága.

(A pályamunka szerzője az ELTE Pszichológia PhD hallgatója)