Összeültek, mint két dinnye

A verőfényes május elsejei diósgyőri séta után ülünk a kedvenc miskolci Zöld Nyíl villamosunkon. Sogi az ablakon kifelé, én befelé bámulok a mozgássérülteknek fenntartott helyen. Szemben, karnyújtásnyira az időseknek és áldott állapotú nőknek dedikált szembefordított négy helyen egy fiatal Down szindrómás lány és édesanyja ül, a szélső két ülés még üres.

A következő megállóban kerekded három generáció száll fel és helyezkedik el. Az egyik ülésen a nagyon kövér nagymama, ölében méretes táskát szorongatva foglal helyet, a tíz és hatéves forma pufók kisfiúk begyömöszölik magukat vele szemben, az anyuka nagy szatyorral a kezében a fiúk feje felett kapaszkodik szabad kezével. A nagyobbik fiú a combjára folyó hájon pihentetett gombahatározóból akar felolvasni az öccsének, amit az anyja többször hangosan helytelenít.

Pár perccel később idős, nyolcvanas, bottal járó, magas, madárcsontú néni száll fel, a jegypecsételő automata túloldalán a fogódzkodónak támaszkodva hangosan kér egy kis állóhelyet, hogy kapaszkodhasson. Az anyuka érzékeli, hogy valami itt nincs rendjén, zavartan tekergeti körbe-körbe a fejét. Két megálló után a villamos nagyot fékez, a néni majdnem elesik, odalép a kisfiúkhoz, föléjük hajolva szól hozzájuk.

’Ne haragudjatok, de leülhetnék?’ – a fiúk elhallgatnak, elkezdenek mocorogni, de még nem állnak fel, anyjuk, majd a nagyi felé tekergetik kérdőn a fejüket, mire a nagymama int nekik, hogy nyugi, ne álljatok fel, majd én. Pakkostól pattan fel és mosolyogva adja át a helyét a dédi korú idősb hölgynek.

Suhan a villamos, a kölykök a gombákon vihognak, néha valamit pusmognak az anyjukkal, a dédi hálásan üldögél, az anyuka folyamatosan sugdos a fülükbe, mire ők zavartan mocorognak.

A két fiú lassan lecsúszik az ülésről, fel akar állni, mire a zavarban lévő nagyi ellentmondást nem tűrő hangon szól át az anyukának.

’Ne álljanak fel, ha már ilyen szépen összeültek, mint két dinnye!’- mondja a nehéz pakkal a dédi háta egyensúlyozva. A két fiú közben már feltápászkodott, helyet cserélve ülnek vissza. A kisebbik az első döccenőnél lecsúszik a nagyobbik mellől, majdnem átesik a dédi botján, belekapaszkodik a dédi csontos vállába, a nagyi szabad kezével tereli vissza az ülésre. Az anyuka bal combjával kisebbik fiát ülő helyzetben tartva láthatólag bosszúsan kobozza el a könyvet a nagyobbik fiától.

’ A villamoson nem illik hangosan olvasni!’ – mondja, miközben a nagyi elégedetten nézi tétlenül, kéz és láblógatva szótlanul üldögélő unokáit és lehajtott fejjel álldogáló lányát.

NBL

Miskolc, 2018. május 2.