Láttam a matricát!

Péntek reggel hízik a dugó a Hungária körúton, gondoltam, átvágok a szellemjárta Városligeten a Damjanich utca felé. A Zichy Mihály sétány elején két rendőrautó mellett kedélyesen beszélget a rend őre.
Elhaladok mellettük, mire az egyikük sebtében autóba vágja magát, beáll mögém, villog és veszettül trillázik. Lassítok, de nem állok meg, két végtelenségig tartó perc alatt érek át a hivatalos díszes karácsonyfa utóvéddel a Dvorák sétány kijáratához, miközben kimondhatatlan örömöt és dühöt érzek. A tükörben látom, hogy a rendőr néha ugyan rángatja a kormányt, de nem szánja rá magát, hogy megelőzzön és megállásra kényszerítsen.
A ligetből kiérve félrehúzok az Asztana utcába, leállítom a motort, elszámolok tízig A rendőr már az ablakon túl toporzékol. Leengedem, behajol, alaposan szemügyre veszi az autó belsejét.
- Jó napot kívánok!
- 'Napot!
- Láttam a matricát!
- Igen?
- Behajtási engedély miatt lett megállítva, de...
- Tessék. Saját. Az autó és a szék is. 
- Látom. Jó. Köszönöm!
- Legjobbakat!
- További balesetmenteset!
- Minden jót!
Haladok tovább a dolgomra a Damjanich utcában, a fejemben zakatolnak a gondolatok.
A négy éve ellopott autóm, a vadász, aki lelőtte a kutyámat, a másik vadász aki lőtt rám a Zemplénben, a korcsmáros, aki majdnem megvert a járdán Miskolcon, a főbérlőm, aki Pesten kirabolt...
Hogy olyankor vajon hol volt, van a magyar rend őre? Vajon dolgoznak-e azokon az ügyeken is akkora vehemenciával, mint amivel feltételezik, hogy aki a Városligetbe behajt a tele tányér tábla ellenére, az csakis elvetemült gazember lehet?!
Hogy látta a matricát, de annak ellenére feltételezte rólam, hogy csaló vagyok. 
Hogy behajolva az autóba látta a jobbegyen az összecsukott kerekesszéket és a kék engedélyt, de mégis csalónak tart, muszáj volt kézbe vennie.
Hogy tulajdonképp kit is véd a rend magyar őre?!