Jelenlegi hely

Etópia VI.: A Bahir Dar-i éjszakában

Nagy Bendegúz képe
a_gerry_barban

 

Etópia VI.

A Bahir Dar-i éjszakában

Mgbey és lakótársa, kebelbarátnője, Jezine mindössze fél óra késéssel, ami itt halálos pontosságnak számít, fél kilenc körül befut. A forró estén az ágyon fekve félálomban valami távoli vidéken csavargok. Ösztönösen megérzem az ágyam szélén ülő Mgbey jelenlétét. Felébredek. Mosolyog, hozzám bújik, megölel. Kérdezi, hogy nem megyünk-e el ma este a Csecseo-ba, a hagyományos zenét játszó szórakozóhelyre? Menjünk ! A helyi szokásoknak megfelelően Dawit, mekelei barátom épp eltűnt. Iso Takayuki, japán barátom és Mgbey a keresésére indul.

Kettesben maradok a szobában Jezine-vel, aki annyira félénk, hogy ha tudna, a föld alá bújna. A feszültség szinte vágható. A kisasztal sarkán üldögélve félig a függönybe burkolózva bepréseli magát a fal sarkába és rám sem mer nézni. Angolul kérdezgetem, nem néz rám, nem mer válaszolni. Összeszedem a videó felvételhez szükséges holmikat, majd újra megpróbálok kapcsolatot teremteni ezzel a lánnyal. Kimelegedett a félelemtől, gyöngyözik a homloka. Intéssel kérdezem meg tőle, hogy nem szeretne-e inkább odakint üldögélni. Ahogy feláll, a suta mozdulatain látom, hogy mennyire fél tőlem. Kint a kertben, a szabadban végre kicsit felenged, pár angol szó is eszébe jut. Sőt pár percen belül el is mosolyodik. Bosszús vagyok, hogy Dawit eltűnt, pedig tudta, hogy nyolc körül indulunk.

Mgbey telefonja itt van a szobában, Iso-t hívom fel, hogy jöjjenek vissza, Dawit nélkül megyünk. Nagyon csinos ma a ’hercegnőm’. Nem túl pecsétes szűk galambszürke szövetnadrágot, blúzt és arannyal hímzett tüll sálszerű fátylat öltött magára. Az utcán alkalmam van jobban megnézni a lakótársát is, aki szintén nagyon szemrevaló teremtés. Jezine Mgbey társaságában egyfolytában nevet, villogtatja hófehér fogsorát.

Elballagunk a Csecseo felé, ahol megnyúlt arccal vesszük tudomásul, hogy hétfőn bizony be van zárva. Puff neki ! Errefelé láttam egy bárt, visszasétálunk és leülünk a járdán kialakított teraszon. A pincérnő hozza a laminált angol nyelvű étlapot, amiben ezúttal csak elvétve találunk hibát. Leszámítva, hogy bármit kérünk, mint a Hofi kabaréban a válasz minden esetben az, hogy nincs. Se kávé, se tej, se tea, mert a ’machine is off’, azaz már kikapcsolták a gépet. Még nem sikerült megértenem, lehet, hogy soha nem is fogom, hogy az etiópiai bárokban, éttermekben miért kapcsolják ki órákkal a zárás előtt  a gépeket. A második ok, ami miatt rendszeresen semmit sem lehet enni, vagy inni, az a ’nincs áram’. De az legalább logikus. Megkérdezem, hogy mégis miként világít az egyetlen csupasz meztelen izzó a fejünk felett, ha nincs áram? Egy ideig nem kapok választ, majd ismételt kérdésre mutatják a csupasz vezetéket, amelyen keresztül valahonnan a messzi távolból érkezik az illegálisan csapolt delej. Minden elismerésem az itteni embereké. Ha otthon is így vezetnék az áramot, naponta több száz ember halna meg.

Taktikát változtatunk. Feltesszük az „Akkor, mi van?” kérdést. Coca, Mirinda és Dashen sör. Hát miért nem ezzel kezdte, drágaságom? Kérünk két Cocat-t és két Dashent. Pár perc múlva, de még mindig órákkal az éjféli záróra előtt nagy dérrel-dúrral a székeket és az asztalokat kezdik behordani. Viccesen odavetem, hogy az én székem, ugye, nem viszik be, de csak mi nevetünk. Két kézzel kapaszkodunk az asztalunkba. Elkezdenek takarítani, és bár még nem kértük, a számlát is a kezünkbe nyomják. Dawit egyfolytában csóválja a fejét, nem ehhez van Mekele-ben szokva. Furcsa neki a tíz órakor már kihalt szellemváros.

A lányok haza akarnak menni. Elsétálunk velük a St. Ghiorgisz templomig, ott kék ’Bázsázs’ taxiba tesszük őket, kifizetem a húsz birr viteldíjat a nem túl messzi Mercato-ig. Normál esetben öt birr a taxi, de természetesen nekünk „farandzsi” díjszabás dukál. Korán van még az alváshoz, sétálunk egyet. A Tana hotel sarkán befordulunk az ismerős kisutcába. A Gerry bár bejárata előtt felfedezem Odd chopperét. Már rengetegszer elmentem a bár előtt, ideje lenne végre alaposabban körülnézni.

Kiderül, hogy ide nem lehet csak úgy besétálni, ez egy privát klub. Az égimeszelő ajtónállónak mutatom a choppert, a saját loboncos hajam és a fülébe üvöltöm, hogy Odd barátai vagyunk, be szeretnénk menni. Nem érti, hogy mit akarok. Erre magamra mutatok, majd a bejáratra és ráüvöltök, hogy szóljon az Odd nevű ’farandzsi”-nak. Hát miért nem ezzel kezdtem. Odd dongalábain dülöngélve jön ki elénk, kísér be a klubba, amely egy nagy helyiségből áll. Nagyjából úgy néz ki, mint bármelyik diszkó a világban. A plafonra függesztett recsegő hangfalakból dobhártyarepesztő frenetikus etióp ’disco-shit’ zene kábít el bennünket. Elég hamar leesik, hogy bizony-bizony ez is csak egy kupleráj. Gazdag bonvivánok járnak ide nőcskéket felcsípni és jó alaposan meghegeszteni.

Nagy feltűnést keltek, a pincérek és a tulaj zavarban van. Kerekesszékes ember ide elvileg nem jöhetne be, mert ők, azaz mi a társadalom legalját képezzük, de ’farandzsi’-ként viszont érinthetetlen vagyok, zavaros a státuszom. Kompromisszumos megoldásként az egyik pincér szó nélkül a WC ajtó melletti sarokba akar állítani. Jól rácsapok a kezére, amit még kétszer meg kell ismételnem, hogy végre felismerje: szabad akarattal rendelkezem. Odd részeg vigyorral mondja, azaz inkább üvölti a fülembe, hogy ő azért iszik, mert mindent duplán szeret. A whiskit, a látást és a nőket. Rámutat a kedvesével, Hagari-val táncoló csajra. A csaj profi prosti, ő pedig felbérelte, hogy vezesse őket körbe a Bahir Dar-i éjszakában, minekutána az éjszakát a Ghion hotelben hármasban fogják majd eltölteni. Szemmel láthatóan Hagarinak nincs ínyére a dolog, de mit tehetne ? Errefelé sok a ’habesha’ lány, és kevés a fóka, azaz a ’farandzsi’. Ő már a szerencsések közé tartozik, kifogta magának ezt az Odd névre hallgató gazdag norvég barmot, így elnézi neki ezt a kis jellembeli ferdeséget. Odd kérdezi, nekem nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk? Inni, kurvázni vagy hegeszteni? Vinnyogva röhög. Nem is tudta, hogy a magyarok ilyen viccesek. Undorító egy szerencsefia ez az Odd. Hagari klasszisokkal jobb nő, amellett okos is, de neki minden éjjel egy kurva is kell.

Ismert angolszáz számra én is kitombolom magam, veszettül táncolok, két keréken jól megbillegtetem és forgatom a széket. Ezzel osztatlan elismerést vívok ki magamnak, végre észreveszik az embert a székben. Megtörik a jég. Megtapsolnak, többen megveregetik a hátam, örülnek nekem, mindenféle italra meg akarnak hívni. Kérdem, hogy tej van-e? A földön fetrengenek a nevetéstől, hogy milyen vicces ’farandzsi’ vagyok. Nem tudják, hogy nem viccelek. Errefelé sok bárban lehet tejet inni.

A viszki nagyon értékes lehet, mert három pincér szolgálja fel. Az egyik hozza az üveget, a másik a kis acél mércét és harmadik a poharakat. Sajnos a nagy ugrabugrában valahol elvesztettem a fotóállványt a székhez rögzítő kék gumipókot. A mobilt elemlámpának használva próbálom megkeresni, de sehol sem találom. Pár perc múlva az egyik pincér tálcán hozza a gumipókot. Kérdi, hogy ezt kerestem-e? Igen, nagyon köszönöm. Meg vagyok döbbenve.. Annyira szélsőséges ez az ország, és azon belül is ez a nyomorúságos lebuj. Fél órája még legszívesebben a vécében rejtegettek volna, és most valahonnan elővarázsolták a gumipókot. Sokadszorra is meg kell állapítanom, hogy ezek az emberek mindent látnak és mindent tudnak rólunk. Semmit sem felejtenek. A ’farandzsi’ minden mozdulatát, rezdülését követik és elemzik.

Odd és profi kis csapata távozik. Előtte Hagari odahajol hozzám és közli, hogy a számlájukat már kifizették, ha a pincér ezzel a szokásos etióp trükkel próbálkozna. Valamint, hogy a sör itt 25 birr, nehogy többet fizessünk. Az édes parfümjétől és az arcomba préselt csokoládé színű és illatú mellétől kissé megrészegülök. Istenem, mekkora barom ez az Odd. Eszembe jut egy miskolci macsó ismerősöm cinikus mondása, miszerint mutassam meg neki a világ legszebb és legokosabb nőjét, és ő megmutatja azt a férfit, aki unja, aki meg akar tőle szabadulni. Kétségtelen, ebben a pillanatban látok némi igazság benne.

Fizetnénk. A pincér hatodik érzéke jól működik, tudja, hogy velünk nem lesz könnyű dolga, de azért pár sörrel többet ki akar velünk fizettetni, ráadásul szár birres áron. Iso Takayuki japán, nem szereti a konfliktusokat, Dawit etióp, de nyeretlen kétéves csikó, nem tudják mitévők legyenek. Maradok én. Odaadom a pincérnek a száz birrt, négy sör árát, és mielőtt még belekezdene a szokásos cirkuszba, a fülébe üvöltöm, hogy ha nem tetszik, felállok és szétverem a kerekessszékkel a fejét. Ezt érti, mosolyogva veregeti meg a vállam, hogy csigavér, nem kell ennyire felkapni a vizet, a gazdag hülye farandzsik szó nélkül szoktak fizetni. De mi hátizsákos és őrült farandzsik vagyunk, kérem ki magunknak. Hát ő ilyenről még nem hallott. A lépcsőn készségesen lesegít, kint még egyszer elnézést kér.

Folytatjuk utunkat az etióp éjszakában. A falak mentén néha megmozdul egy-egy fekete kupac, eszembe juttatva az Addis-Ababa-i Mercato környékét. Szerencsétlen emberek hevernek itt is szanaszét. Így éjfélhez közeledvén gyermekek árulják a sorsjegyet, papírzsebkendőt, rágót és mindenféle apró, haszontalan marhaságot. Engem már régóta néven szólítanak. Amióta a ’Guza’ feliratú miskolci kosaras mezben párszor végiggrasszáltam Bahir Dar szalonképes és alvilági környékén, a suhancok és néha az öltönyös üzletemberek is nevemen „ Hússza, Miszter Hússza!” szólítanak.

A chopper a ’Jhon Bar’ előtt parkol. A neve nem elírás, legalábbis nem én írtam el. Barátokkal rengeteget mulatunk, hogy Etiópiában a cégtulajdonosok annyi fáradságot sem vesznek, hogy beüssék a hely nevét a gugliba. Az állam esett le, amikor Mekele-ben Dawit felvilágosított, hogy nemcsak az angol cégtáblák hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Az amhara, tigrinya és egyéb nyelveken íródott cégéreken is szebbnél szebb bakikat sorakoznak. Nekem ez az üzleti nemtörődömség nonpluszultrája.

A Jhon Bar nem magán klub, sokkal kisebb, lepusztultabb és mocskosabb, mint a Gerry Bar. A bejáratnál senki sem állít meg, de odabent egy kétfogú, kövér, töltött kacsaként dülöngélő, vadul rágógumizó öregasszony mindenféleképpen sarokba akar állítani. Ezek úgy látszik egy és ugyanazon képzésre jártak. Nem hagyom magam, most rögtön előrukkolok a kétkerekezős tánccal, aminek két azonnali haszna is van. Békén hagynak, és az emberek rémületükben hátrahőkölve, azon nyomban helyet szorítanak nekünk is. Ez a hely már sokkal inkább kupi, mint bár. Itt sokkal kevesebb a körítés, a lányok a lényegre törnek.

Egy haltekintetű kövérkés csaj Dawitot, egy magas, szemrevaló teremtés Iso-t veszi azonnal kezelésbe. Egy pár percig figyelem az eseményeket, majd kimegyek a ház elé a flaszterra. A burkolat büszkén hirdeti a tulajdonos gazdagságát. Igazi beton járólapokból készült a ház előtti placc, mindössze a burkolt terület széle, az útpadka és az út találkozásánál lenne szükségem egy kisebb teljesítményű darura, mert a senki földje itt is úgy néz ki, mintha megbombázták, majd felszántották volna.

Elhelyezkedek a ’Madame’ mellett. Ő az a kövér nő, aki odabent el akart helyezni. A ’Madame’ igazi békebeli intézményvezető. Árgus szemekkel felügyeli a boltot. Kiélt arca felett a feje közepéig hátracsúszott Tesco-gazdaságos paróka. Apró malacszemei sunyin villognak az arcában, ahogy a megmaradt néhány fogával vehemensen rágja a rágót, ami itt természetesen státuszszimbólum, miközben a nyál a mellére és a díszburkolatra fröcsög. Néha rám is vet egy-egy pillantást, és jelentőségteljesen biccent felém. – Bizony, ídesöcsém, ez a hely az enyém, itt én vagyok a góré!.

Jönnek-mennek a dolgozó delnők, nagy a forgalom. Néha megállnak mellettem, próbálják eladni magukat. Olyan bűnrondák, hogy ha még élni is szeretnék a lehetőséggel, akkor is elmenne a kedvem.

A halszemű is megunhatta Dawitot, mert kijött és engem próbál horogra akasztani. Hétszáz birr a kiindulási ár. Sokallom, a Ghion hotelben angolul jól beszélő, csodaszép lányok kétszázért adják magukat. Dühös lesz. Tudja, ismeri a Ghiont, ott csupa repedtsarkú cafka vadászik a farandzsikra. Ő sokkal jobb náluk, ő intézményesített kurva. A Madame nagyokat helyesel, a nyála most már rám is fröcsög. Na és ugyan mivel vagy jobb, mint ők? Ha veszek neki egy sört, elárulja. Nincs nálam pénz… Dühösen pattan fel, töredezett műkörmével megbántott mozdulattal karcolja végig az arcom.

Egy kivételével undorító mindegyik dolgozó nő. Ez az egy magas, karcsú termetű, májvörös bársonyruhában és magassarkú cipőben kelletti magát. Tigrayból származik, mint az én Hercegnőm. Ahogy észreveszi, hogy ránéztem, azon nyomban mellém telepszik. Villogtatja a szemét, emelgeti a kebleit. Na és te, az éj fekete hercegnője, te mibe kerülsz ? Ezer birrbe. Ugyan, miért vagy ilyen drága ? Ha veszek neki egy sört, elárulja. Hmmm… itt valami összeesküvés szövődik. Tény, ami tény, ennek a lánynak nem ebben az ócska lebujban, hanem az Armani kifutón lenne a helye.

Alibiként elmondom, hogy én nős vagyok. A ’habesha’ feleségem itt tanít az egyetemen, és szégyenlős ember lévén én csak a feleségemmel vagyok hajlandó ágyba bújni. Tényleg? Igen, mert tudod, én még levetkőzni sem tudok magamtól, így aztán roppant kínos lenne egy idegennel mindent újra kezdeni. És akkor mi a jó büdös francot keresek itt? A ’farandzsi’ barátaimmal vagyok, én vigyázok rájuk.

És ha nem lennék nős és szégyenlős sem, akkor sem mennék el vele, mert nincs nálam pénz.

A sötétből eleddig mindössze parázsló cigarettavégnek látszó elegáns öltönyös, nagy kerek karórás, valódi bőrcipős férfi lép mellénk. Véletlenül kihallgatta a beszélgetésünket, és igazi keresztényhez méltó módon nem tehet egyebet, minthogy kifizeti helyettem az ezer birrt.

Igazán kedves, de… és újra elmondom a történetet. Mondatonként a megfelelő helyen okosan helyeselve, még több kérdést tesz fel, majd megnyugtat, hogy ha a vetkőzés miatt aggódom, hát ő, mint igaz templombajáró ember, akit minden hajnal a St.Giorgiszban talál, szívesen segít nekem a vetkőzésben. Megadja a számát, és ha végeztünk, hívjam fel, mert felöltözni is segít. Mert ő egy igazi keresztény, és újra elmondja, hogy, melyik templomba és naponta hányszor megy.

Csuklanom kell. Halál komoly az ürge, ez az a pont, amikor már nem közölhetem, hogy vicceltem, mert ki tudja még mire lenne képes egy komoly, templombajáró ember egy ilyen vaskos tréfa hallatán.

Inkább megköszönöm szépen, és megkérem, hogy az ezer birrt adja a szegényeknek holnap reggel a St.Giorgiszban. Úgy lesz, mondja. Egy árva pillanatig sem kételkedem a szavaiban.

A csodaszép kurva csalódottan vág hátba és elbillegve még megvillogtatja mennyei lábikráit. Hmmm… ha nem lennék nős, és le tudnék vetkőzni, talán, talán…Merengésemből a Madame ébreszt fel. Vicces kedvében lehet, mert közli, hogy vele is elmehetek, de ő ötezer birr-be kerül. Alku nélkül. Csak pislogok nagyokat. De gyorsan magamhoz térek.

Madame, az a helyzet, hogy nem akartam az üzletet rontani itt, de én magam is ’Madame’, azaz „Möszjő” vagyok a magam területén, de én tízezer birrbe kerülök. Tehát, hogy ne raboljuk egymás idejét, szúrjon le ide izibe a markomba ötezer birrt, és már itt sem vagyok! Vicces fiú maga! - kiált fel, de még mielőtt a zsíros pracnijával megölelgethetne gyorsan odébbállok.

NBL 2013

 

 

Képgaléria: 
morzsat_loptam_a_farandzsi_asztalarol.jpg
farandzsi_hagyj_engem_beken_.jpg
kulvarosi_csaladnal_vendegeskedek.jpg
_a_gerry_bar.jpg
iso_jezine_mgbey_es_dawit_egy_barban.jpg
iso_alexander_es_dawit_a_ghion_hotel_kertjeben.jpg
teazo_es_kocsma_az_ikrekhez.jpg
az_ibex_bar.jpg
coke_side_of_life.jpg
Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.