Jelenlegi hely

Etiópia V. : Ghion hotel.

Nagy Bendegúz képe
00_nbl_0253_utcagyerek_bahir_dar-ban

Etiópia V.: Ghion hotel.              Szerelem Bahir Darban, a Tana-tó partján.

 

mottó:

Az eltelt harminc év alatt kaptam pár száz pofont és azt hittem, hogy megtanultam a leckét. Hogy legfeljebb a Ghion Hotel kertjébe, a Tana tóba, a Kék Nílusba és a pelikánokba illik beleszeretni.”

 Nem tehetek róla, drámatagozatos vagyok. Már az óvodában is az voltam. Halálosan szerelmes a húsz éves óvónőbe. Mindennap a lába elé vetettem magam, hogy ha nem szeret, a homokozóba vetem magam. Hat évesen a tizenkilenc éves tanítónőmet zártam örökre a szívembe.

Az eltelt harminc év alatt kaptam pár száz pofont és azt hittem, hogy megtanultam a leckét. Hogy legfeljebb a Ghion Hotel kertjébe, a Tana tóba, a Kék Nílusba és a pelikánokba illik beleszeretni. Legalábbis azt hittem. És akkor Bahir Dar-ban találkoztam Mgbey-el.

 Komolyabbra fordítva a szót, amit itt Etiópiában elég nehéz kivitelezni, életemben három nőbe voltam szerelmes. Az idő eltelt, szerelmeim elmúltak, egyikük a legjobb barátom lett az elmúlt tíz évben, de a szerelem emléke, illata itt az agyamban megmaradt.  Mgbey, az én ’habesha’ hercegnőm még nincs köztük, de nem kizárt, hogy ő lesz a negyedik.

 Veszedelmesek a ’tigray’, Etiópia északi részéről származó emberek. A lányok, a szépségük és természetes kedvességük miatt a férfinemre mindenképpen. Ez alól az én 'habesha' hercegnőm sem képez kivételt.

A szerelmi vegyület képlete errefelé még a szokásosnál is sokkal bonyolultabb. A nemek harcára rárakódik a világok harca is. Az etióp ember, köztük az én hercegnőm is, egy teljesen másik dimenzióban, világban él.

 Pár hete a hátam mögött hagytam a pokoli Addis Ababa-t, ezért jól vagyok. Jobban nem is lehetnék. Némi újkeletű szívfájdalmat leszámítva, a szívem stabilan ver, boldog vagyok.

Majd egy heti Mekele-i kiruccanás után, amiről pontosan egy hétig lehetne mesélni, már megint Bahir Darban vagyok, Addis Ababa-tól 564 km-re északra. Onnan tudom ilyen pontosan, hogy az emberpróbáló út végén már egyesével számoltam a kilométereket. Mekele Tigray tartomány székhelye, északon van, minibusszal két átszállással tizennégy óra oda az út.

Innen lehet, hogy egy pár napon belül Harar-ba repülök az Ogaden sivatagba, a szomáliai határvidékre, majd onnan délre az égimeszelő meztelen fekete ’vademberekhez’ az Omo völgyébe. Utána? Egy kis Kenya, netán Uganda.

 Visszajöttem a csodálatos ’Ghion’ hotelbe. A szállás ára Etiópiában száz forinttól a csillagos égig terjed. Ezerötszáz forintba kerül az európai mércével kissé lepukkant, de itt luxusnak számító hatalmas szoba, saját fürdővel, vízöblítéses vécével, kétszer két méteres magas ággyal.

Minden reggel megcsodálom a szobám előtti falon az ipari műemlék jellegű elektromos főkapcsolót, amit még Mussolini ipari gépezete gyártott 1937-ben. Ezért az még működik is.

A szobám tágas ablakain keresztül hajnalonta ágyban fekve bámulom a csodálatos kert felett kupolaszerűen összeboruló kék virágot könnyező fák felett a felkelő napot és a végtelen égen köröző fehérfejű afrikai rétisasokat. Mivel ágyban, szállodában fekszem, pihenőben lévő felfedezőnek érzem magam.

A Ghion Hotel pavilonszerű épületei egy több hektáros mesebeli kert közepén bújnak meg a Tana tó partján, ahonnan a Kék Nílus ered. Üröm az örömben, hogy itt van ez a csodaszép tó, de nem fürödhetek benne.  Nekem bemenni is nagyon nehéz lenne a mocsaras, köves part miatt, mégsem ez tart vissza. A tóban a vízilovak mellett bilharzia és tóvakságot okozó féreg lakik. Amikkel nem szívesen haverkodnék.

Napközben sokat sétálok a városban. Bekanyarodok egy kisebb utcába, ahol nyomban földbe gyökerezik a lábam a múlt század közepét idéző teherautó láttán. Le akarom fényképezni. Emelem és állítgatom a gépet, amikor perifériásan mozgást látok. Egy katona a géppisztolyát barátságosan lóbálva lusta, kimért futólépésben közeledik. Udvariasan mosolyog. Nem szabad fényképezni. Értem. Máris továbbállok.

Eltűnik az aszfalt, az utca meredekké válik, vissza kell fordulni. Pár perc múlva megint a laktanya előtt haladok el. A katona ezúttal szinte sprintelve közeledik, a fegyvert továbbra is maga mellett lengeti. Gyorsan döntök, még nem ijedek meg, kivárok. Csak nem akar lecsukni, hisz nem követtem el semmit. Kiderül, hogy azért rohan ilyen lélekszakadva, mert beszélt a parancsnokával, aki megengedte, hogy a ’farandzsi’, azaz a fehér ember lefényképezze a homoksárga katonai teherautót. Ilyen empatikus hadsereget még életemben nem láttam. Ha Etiópia végig ilyen lesz, legalább itt nem gyűlik meg a bajom a hatóságokkal.

Esténként a tornácon üldögélve a sokadik cukros tejet vagy zöld teát, esetleg cukros tejes zöldteát iszogatom sok mézzel. Körülöttem vagy húsz ráérős, jól nevelt belvárosi ’home girl’ prostituált lány lebzsel. Akiknek egy része, sajnos reguláris egyetemi hallgató.

A szálló kertjében mindannyian az újonnan érkezett ’faranji’ vendégekre vadásznak. Velem már nem foglalkoznak, mert érkezésem után pár nappal sikerült őket udvariasan meggyőzni, hogy én nem vagyok az ő emberük. Szívesen elbeszélgetek velük, meghívom őket egy nagy bögre kakaóra vagy sörre, de ennyi, nem több.

Attól függetlenül, hogy szemmel láthatóan veszteségnek, kiesett profitnak könyvelnek el, rém kedvesek velem is. Időnként reflexből csábos pillantással ’editpiáfos’ hangon búgnak felém is egy-egy hosszan elnyújtott ’Hello, I love You!’-t.

Errefelé a prostik sem sietnek. Ráérnek, senkit sem sürgetnek, őket sem zavarja senki. Éjfél körül dolguk végeztén vagy épp végezetlen, üres zsebbel hazabillegnek, hogy másnap estefelé újrakezdjék a boldog semmittevést a ’Ghion’ hotel széles, árnyékos tornácán.

Felhajtom a ma esti harmadik csésze szegfűszeges, mézes tejet és megyek aludni, holnap korán kell kelnem, egy csomó írnivalóm van.

Minden akaraterőmet összeszedve itt is írom a Latin-Amerika könyvemet, ami valljuk be, nem nagyon akar haladni. Itt is, otthon is nagyon lassan megy a ráhangolódás. Rég volt, meg kell erőltetni az agyam, hogy a hét éve történteket felidézzem. Senkinek sem tanácsolnám, hogy Etiópiában utazgatva Latin-Amerikáról írjon könyvet. Mivel számomra a lehetetlen csak a kezdet hajnala, ezért a halványuló emlékekbe foggal-körömmel kapaszkodva, Etiópia vad ingereit megpróbálva kizárni nap-nap után haladok országról országra. Ezzel együtt, magamat is meglepő módon már a 146. oldalnál tartok.

Kora reggel kiülök a tó partjára a kis laptoppal az ölemben. ’Szakadt Zakótól’ reggelit rendelek. ’Szakadt Zakó’ a pincér. Olyan, mint a ’katona fehérben’ a 22-es csapdájában. Ugyanabban a szakadt zakóban minden reggel másik pincér didereg. Már felajánlottam, hogy megvarrom, de megrökönyödve utasítottak vissza. Egyrészt nem sürgős, másrészt hogy is képzelem a szentséges ’faranji’ kezeimmel’.

Amikor feljön a nap, átülök az árnyékba, hogy lássak gépelni. A szemközti, cserbenhagyott asztalomról egy majom egy szempillantás alatt ellopja a cukortartót. Fél kézzel szorítja a kis fedeles svédacél cukortartót magához. Az udvaron árulkodó cukorcsíkot húzva maga után három lábon haladva iszkol. Jön a pincér, szólok neki, hogy mi történt. Elszalad az elhintett cukor mentén. A harmadik fa alatt megáll, úgy öt méter magasan meglátja a majmot. Aki szanaszét szórva a cukrot, egyre mérgesebben vihogva lengeti a kannát.

A pincér leszedi keresztvizet a majom fejéről, aki hangosan sikongatva a földhöz vágja a kannát. A pincér elégedetten mosolyogva hajol le érte, és fejcsóválva jön vissza a majdnem üres kannával. A cukor nagyon olcsó, nem úgy mint ez a retro, ’made in Sweden’ muzeális rozsdamentes acél cukortartó.

Ma együtt ebédelek az én ’habesha’ hercegnőmmel. ’Habesha Princess’, így nevezem. Etiópiában majd mindenki kézzel eszik. A jobbal, mert a bal a fenéktörlő kéz. Én néha elrontom, és akkor nagyon megbántok mindenkit. Sőt a múltkor véletlenül ballal vetettem keresztet, ami az elképzelhető legnagyobb blaszfémia az ortodox északon. Evés előtt kis kancsóból tálka felett töltik a kezemre a vizet, kobaltkék szappannal dörzsölöm tisztára a mancsom.

Ez a lány, akit én a ’habesha’ hercegnőmnek nevezek, Tigrayból, az egyik északi tartományból, Shire-ből, más néven Inda Selassie-ből származik. A teljes neve Mgbey Yirga Asmellash, ( ejtsd: mügwéj jürgá ászméllás). Egy méter hetven magas, ötvenegy kiló. Onnan tudom, hogy a mérleg mellett ismerkedtünk meg. Mgbey természetesen nem hercegnő, mivel Etiópia hivatalosan köztársaság. A ’hercegnőm’ tigrinya, amhara, arab és angol nyelveken beszél. Matektanárnő, egy-nyolcban taníthat.

Most magániskolában angolt és számteket tanul Bahir Dar-ban. Az édesanyja, Almaz ( Álmász ) északon Shire-ben lakik egy több négyzetméteres házikóban, ami arrafelé csak a középosztálynak dukál.

Ortodox vallású. Minden reggel, vasárnap egész nap a templomban van. Ősszel jön el hazulról, idő és pénz hiányában csak nyáron megy haza. Ugyanakkor etiópiai mércével mérve Migbey hihetetlenül szerencsés, mert van, aki támogassa. A Svájcban elő bátyja, akit hét éve nem látott, rendszeresen küld pénzt a családnak.

’Habesha’ amhara nyelven az etiópiai emberek bőrszínét jelenti, a ’farandzsi’, szintén amharául a miénk, a fehér embereké.  A ’habesha’ szín valami észveszejtő. A hercegnőm fedetlen karján a bőr a kora reggeli napsütésben szürkés-barnás-feketés-kékesen csillog. Mgbey ínye a fogak mellett a szélén élénkrózsaszín, feljebb pedig lilába vált át. Megfigyeltem azt is, hogy időnként az ínye változtatja a színét, aminek az okát még nem tudtam megfejteni. Az ajka erős napfényben halványlila, ha enyhén kirúzsozza magenta színű. A szeme normál esetben két fekete gombnak tűnik, de erős napfényben nézve mahagóni barna. 

Ezek a lányok, különösen a messzi északi Tigrayból valami földöntúli szépséggel és bűbájjal vannak megáldva, netán megverve. Mgbey is tudja magáról, hogy szép, mert folyton a saját képét nézegeti és mutogatja a mobiljában. Hol ’habesha princess’-nek, hol ’chocolate sunshine’-nak esetleg ’chocolate moonlight’-nak hívom.

A teste, már amit eddig a ruhákból kikandikálva láttam belőle, lehetetlen formájú, akárcsak a japán rajzfilmfiguráké. Hihetetlen élekkel és finom domborulatokkal definiált dizájnos humán-szépség. Ugyanakkor szellemileg és érzelmileg ezek a nők mintha csak egy másik világból, a Holdról jöttek volna. És valóban, számunkra Etiópia kulturálisan egyet jelent a Hold árnyékos oldalával. Mivel ebben az országban a vendég én vagyok, természetesen mi jöttünk a Holdról.

Mgbey kedves lány. Kedvel engem. A két lábon járó, bocsánat négy keréken guruló útlevelet, vagy azt aki vagyok, még nem tudhatom.

A kedvenc fekete kockakövekkel burkolt éttermünkben a hercegnőm szabályosan megetet. Ez az elképzelhető legelemibb módja errefelé annak, hogy kifejezd, ha kedvelsz vagy szeretsz valakit. Saját kezeddel eteted. Egy falatot a sajátjába, kettőt az én számba, mert én mégiscsak a behemót, óriás fehér ’BigBen’ vagyok, azaz nekem többet kell ennem.

Természetesen viccből minden egyes alkalommal próbálom megharapni valamelyik ujját. Nyilvános helyen a testi érintkezés szigorúan tilos, különösen ha vegyes fekete-fehér párról van szó. Érintés, kézfogás, ölelés, puszi kizárt, de a kézzel való etetésben nem találnak a helybéliek semmi kivetnivalót.

Az utcán vagy az étteremben jóformán rá sem nézhetek a hercegnőmre. Az utcán ma is sokan megszólták, amiért ’farandzsi’-val látták. Egyesek őt féltik tőlem, mások engem féltenek a 'habesha' kurvától.

Ebéd után kólával koccintunk, nem néz a szemembe. Háromszor kell figyelmeztetnem, hogy ilyenkor, legalábbis a vén Európában illik a másik ember szemébe nézni, mire hajlandó végre tekintetét rám emelni, amitől zavarba jön. Életem legszebb bókját koccintás után kapom. A szemembe néz és azt mondja, hogy nálam szebb embert még nem látott, mert a szememnek mennyország-kék színe van!

Mgbey megbízhatatlan, állandón hazudozik. Én hazugnak nevezem magamban, ő magát pedig etiópnak. Az, amit mi hazugságnak nevezünk, itt az etióp ’habesha’ kultúra része. Lehetséges.

Tegnap például kiderült, mert kiesett a farzsebéből a személyi igazolványa, hogy a papírok szerint nem 22, ahogy eddig tudtam, hanem 27 éves. Természetesen tagadja, szerinte 22 éves. Azért 27 a papírok szerint, hogy önállóan is bérelhessen lakást. Az útlevele és a személyije is hamis. De közben jobbra és felfelé néz, azaz hazudik, de legalábbis füllent.

Mgbey hihetetlenül érzéki lány. Ha éppen zárt helyen vagyunk és senki sem lát bennünket képes az arcomat milliméterről milliméterre finom kis puszikkal telehinteni, vagy a kezemet csókolgatni órákon keresztül. A múltkor megfeledkezett magáról, és amikor a szoba előtti teraszon a kert nyilvánossága előtt kezet fogtunk hosszasan megcsókolta a kézfejem. Amitől mindketten szörnyű zavarba jöttünk. Utána sokáig nem mertünk egymásra nézni.

Sokat nevetünk. Egyik kedvenc szórakozása, hogy a körmével megkarcolja a bőröm, hogy piros csík maradjon utána. Vagy megcsapkodja az alkarom, hogy piros foltos legyen. Marslakó játékszer vagyok neki.

Migbeynek négy bátyja van. Egyik Dániában él. Ő féllábú, huszonöt éve, amikor a kommunista ellenállók csapata, a DERG, Shire-t, a falujukat bombázta, a barátaival kint játszottak a dombon. A támadást mínusz egy lábfejjel csak ő élte túl.

Szudánban egy menekülttáborban térd alatt vágták, majd Koppenhágában, amikor már dán nevelőszülőknél élt, a fertőzés miatt combközéptől kellett amputálni egyik lábát. Manapság az égvilágon semmi baja nincs, egy szuper műlábbal most is ott él. Ő sajnos már nem beszél tigrayul.
A másik bátyja hét éve Svájcban dolgozik. Illegálisan menekült Szudánon, Egyiptomon, Görögorszégon, Olaszországon keresztül. Többször lőttek rá, egyszer eltalálták, de túlélte, most Zürichben él.
A harmadik bátyja Gondar-ban tanul, az ottani TF-re jár. Vele tegnap találkoztam egy röpke pillanatra, amikor Migbey kikísérte az állomásra.

A negyedik bátyja, Ashenafu otthon van az anyukával Shire-ben. Sofőrként dolgozik. Egy segítő szervezet Toyota Land Cruiserét vezeti.
Az apját hét éve a mezőn munka közben egy királykobra marta meg, kórház és ellenszer híján órákon belül halott volt. Kemény az élet errefelé. Amikor az apjáról és a két távol lévő bátyjáról beszél, kicsordul a könny a szeméből.

Ebbe a történetbe csöppentem bele, mint Pilátus a Credo-ba. Mgbey levelet írt az édesanyjának, amit én viszek majd el Shire-be, innen ezer kilométerre, egyenesen a szudáni határra.

 

 

Képgaléria: 
01_nbl_0078_a_ghion_hotel_fole_kupolakent_borulnak_a_fak
 02_nbl_0460_madarka_a_viragon
03_nbl_0525_akik_az_eskuvot_kintrol_szemlelik
 04_nbl_0713_mgbey
05_nbl_0533_szeretunk_enni_.
06_nbl_0627_exotikus_orszagokban_szeretek_borbelyhoz_jarni
07_nbl_1514_hazias_kaveceremonia_kellekei
 08_nbl_0817_nem_sundiszno_szalloda_leszek
09_nbl_1232_ide_nekem_azt_a_cukortartot
Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.