Jelenlegi hely

Herceg Attila blogja

Most és Végtelen.

Haladjunk tovább e tengely mentén.

 

Vajon a Most egy részét jelenti a Végtelennek, vagy éppen fordítva?

A most következő sorokat sok évvel ezelőtt vetettem "képernyőre" - egy majdnem elfeledett blogomban írtam le, ami az elmúlt napokban újra előkerült.

Az előző bejegyzésben beszélgettünk arról, hogy Georges Bizet Carmen című operájában Don José meglehetősen rövid idő alatt rendkívül szélsőséges érzelmek viharába kerül, s az egykori szerelem könyörgésből fenyegetőzéssé, majd gyilkos indulatba vált át.

Ha elolvasunk egy irodalmi alkotást, vagy megnézünk egy operaelőadást, minden esetben beleéljük magunkat valamelyik szereplő helyzetébe.

Könnyű lenne lecsapni a látszólag nem túl magas labdát azzal, hogy nincs, mivel a zene absztrakt fogalom, nem pedig érző és gondolkodó lény. Ugyanakkor máshogy is fel lehet tenni a kérdést: miért nincs EGO-ja a zenének?

 

Alig léptük át a főiskola küszöbét, amikor az egyik előadáson egy mondat annyira belém vésődött, hogy közel 10 év elteltével sem feledtem: "minden kor zenéje az adott világ tükörképét tárja elénk."

„Szemünk,
pillás függönye fent:
Hol a színpad:
kint-e vagy bent,
Urak, asszonyságok?
Keserves és boldog
nevezetes dolgok,
az világ kint haddal tele,
de nem abba halunk bele,
urak, asszonyságok.”

(Balázs Béla)

 

A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni. (Bob Marley)

Oldalak