Jelenlegi hely

Mozart elixírje - 1. rész

Herceg Attila képe

Lassan egy évvel ezelőtt az interneten robbanásszerű hadjáratra indult egy cikk, melyet elolvasva azonnal gondolkodóba estünk, hogy vajon tudományos, vagy egyenesen tudományos-fantasztikus írásról van szó. Már maga a cím is kiváló ötletekkel szolgálna egy sci-fi film forgatókönyvéhez: „Egy tabletta és jön az abszolút hallás”. Az eredeti cikk a Frontiers in Systems Neuroscience honlapján olvasható, melynek néhány erősen lerövidített változata több portálon is megjelent. Íme egy rövid idézet:
„Egy hangulatjavító szer, a Valproate olyan mértékben állítja vissza a fiatal agy tanulási képességeit, hogy a még csak fiatalkorban fejleszthető abszolút hallást is elsajátíthatjuk vele.”

 


Még mielőtt oknyomozó kutatást indítanánk annak kiderítésére, hogy tudományosan megalapozott, és hiteles vizsgálatok által alátámasztott felfedezésről, vagy csupán szenzációhajhász reklámról van szó, nézzük meg, mi az az az abszolút hallás.

A legszélesebb körben elterjedt megfogalmazás szerint abszolút hallás alatt azt a képességet értjük, amelynek köszönhetően egy személy képes az általa hallott zenei hangok pontos felismerésére és megnevezésére.

Az abszolút hallás mint képesség leírásának kiváló példájaként idézi Diana Deutsch (2006) az Augsburgischer Intelligenz-Zettelben megjelent levelet ismeretlen író tollából, aki 1763-ban, a Mozart család európai koncertkörútjának egyik állomásán a következőnek volt szem- és fültanúja:
„Láttam és hallottam, ahogy ő (mármint Wolfgang Amadeus Mozart) egy másik szobából hallgatta a hol mélyebb, hol magasabb hangokat, persze nem csupán a pianofortén, hanem minden elképzelhető hangszeren, majd miután kijött, pontosan elmondta a hangok neveit. Valójában akár harang kondulást, akár egy torony- vagy zsebóra ütését hallva képes volt azonnal megnevezni a hangokat.” (saját nyersfordítás)

A leírás meglehetősen akkurátus, és jól megragadja azt a képességet, amit a fenti definíció alatt olvashattunk. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Az abszolút hallás előfordulásának aránya az általános lakosság körében igencsak csekély, egy a tízezerhez. Ugyanakkor azt sem érdemes szem elől téveszteni, hogy ha a képességet mindössze a hangok megnevezésével teszteljük  - márpedig számos vizsgálat pontosan ezt teszi -, akkor ez azt jelenti, hogy abszolút hallással mindössze a képzett muzsikusok rendelkeznek. Ezt a kritikát fogalmazták meg többek között Weisman, Balkwill és munkatársaik is 2012-ben. 

Ugyanis a zenei hangokat értelemszerűen csak azok képesek megnevezni, akik részesültek zenei képzésben. Ám ez még mindig csupán az érem egyik oldala, ugyanis más érvek is szólnak az abszolút hallás fogalmának szűk keretek közé szorítása ellen. Dr. Darold Treffert, elismert savant-kutató Islands of genious (A zsenialitás szigetei) című könyvében megjegyzi, hogy az abszolút hallást nem egzakt, szorosan körülhatárolt képességként kell tekinteni, hanem rendkívül széles spektrumon belül kell kezelni. Éppen úgy, ahogy nem autizmusról, hanem ASD-ről, tehát autisztikus spektrumú rendellenességről (autistic spectrum disorder) beszélünk. Megjegyzem, talán különösnek találja a kedves Olvasó, hogy egy magas szintű képességet egy rendellenességhez hasonlítok, ám a későbbiekben meglátja, hogy ez sem véletlen.

Susan Rancer 2005-ben írt útmutatójában az abszolút hallásnak több formáját is említi, mint például az időszakos, vagy a hangnemhez kötődő. Azok, akik a képesség ezen formájával rendelkeznek, éppúgy kihullnak a statisztikai számításokból, mint azok, akik képesek ugyan azonosítani a zenei hangokat, ám megfelelő képzettség hiányában nem tudják megnevezni azokat. Ez különösen azért érdekes, mert több kutatás is kimutatta, hogy az emberek jelentős része meglehetősen pontosan adja vissza az általa jól ismert slágereket, dalokat, többnyire az eredeti hangnemben (Levitin, 1994). Ehhez pedig nem szükséges profi zenésznek lenni.

 

Az abszolút hallásra irányuló vizsgálatok során a kutatók szemlélete lényegesen átalakult, s ennek köszönhetően ma már nem az a kérdés, miért annyira ritka ez a képesség, hanem az, hogy miért nem rendelkezik vele mindenki.

 

A fent említett cikk szerint az abszolút hallás csupán fiatal korban fejleszthető.  Az állítás félig-meddig helytálló, ám megfeledkezik arról, hogy Baharloo és munkatársai 1998-ban bizonyították, hogy a korai zenei képzés valóban fontos része az abszolút hallás fejleszthetőségének, ugyanakkor önmagában nem elegendő. Ez is felismerés vezetett el ahhoz a kérdéshez, hogy vajon az abszolút hallást tekintjük a korai zenetanulás következményének, vagy éppen fordítva. Jelen írásomban nem célom a kérdés alaposabb kifejtése, ám kutatásaim és saját tapasztalataim alapján bátran állíthatom, hogy ha valaki nem mutat érdeklődést szinte kezdetektől fogva az auditív környezet iránt, akkor kisebb az esély arra, hogy magasabb szintű zenei képességekre tegyen szert – márpedig az abszolút hallás is ide sorolható. Mindezt alátámasztja Varró Margit (1932) állítása, aki szerint a muzikalitás két komponensre: kognitív („zeneértés”) és affektív („zeneérzés”) tényezőre osztható. Míg előbbi tanulás által fejleszthető, addig utóbbi veleszületett, nem tanítható képességeket jelent (Rózsáné, 2007, Herceg, 2013). Evidens, hogy az abszolút hallás nem zeneértő, hanem zeneérző funkciót takar.

Ugyanakkor léteznek olyan kutatások is, amelyek az abszolút hallást korántsem magasztalják, sőt, bizonyos rendellenességekkel összefüggésben említik. Ennek első hírnökei Profita és Bidder (1988, 1991), akik erős korrelációt mutattak ki az abszolút hallás a tanulási nehézségek között. Hamilton, Pascual-Leone és Schlaug 2004-ben publikált tanulmányukban leírják, hogy vakok körében magasabb az abszolút hallás előfordulási aránya, mint a látók között. Ezt támasztja alá Pring, Welch és Treffert vizsgálata, melyben septo-optikus diszpláziában szenvedőket, valamint vakokat hasonlítottak össze zenei képességeik terén. Megállapították, hogy bár a zene iránti érdeklődés mindként csoportot jellemezte, kiemelkedő zenei adottságokat csupán vakok esetében figyeltek meg – idézi Sacks (2008). Mindezeknél megdöbbentőbb arról a vizsgálatról született tanulmány, amely szerint az abszolút hallással rendelkező zenészek magasabb pontszámot értek el a Baron-Cohen-féle autizmus spektrumot mérő kérdőíven (Dohn, Garza-Villarreal, et al., 2012). Természetesen ez utóbbi vizsgálatnak is volt előfutára: Miller (1989) szerint minden olyan autista, aki zenei savantnak tekinthető, abszolút hallással bír (Bossomaier és Snyder, 2004). Később fény derült arra, hogy ez a megállapítás sem helytálló. Egyrészt nem minden autista rendelkezik savant képességekkel, mindössze megközelítőleg 10%-uk, másrészt a savantoknak csupán 50%-a szenved olyan mentális rendellenességben, amely az autisztikus spektrumba sorolható – olvasható a Wisconsin Medical Soceity honlapján. Ugyancsak Miller hipotézisét cáfolja Heaton 2004-es vizsgálata, amelynek során kiemelkedő zenei képességeket találtak autista gyermekeknél, akik nem savantok.

 

(Folyt. köv.)

 

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.