Jelenlegi hely

Hangokkal festett világ

Herceg Attila képe

Alig léptük át a főiskola küszöbét, amikor az egyik előadáson egy mondat annyira belém vésődött, hogy közel 10 év elteltével sem feledtem: "minden kor zenéje az adott világ tükörképét tárja elénk."
Ez egyszerre elragadó és hátborzongató. Elragadó, ugyanis ha valaki figyelemmel kíséri a különböző korszakok zeneirodalmát, rendkívül hiteles módon tudja nyomon követni a világ változását, fejlődését. Nem csupán a civilizálódásról, az egyszerűtől az összetett felé haladásról beszélünk, hanem virágzásról és romlásról, kiteljesedésről és beszűkülésről. Azt is láthatjuk, micsoda párhuzam van az egyszerűség és a virágzás, valamint a bonyolultság és a bomlás között. A könnyedségben benne van gondtalanság, a primitivségben a tökéletes harmónia. A szövevényesség pedig a saját hálójába ragadt pók, az önmagát pusztulásba kergető ember példázata.

Csakhogy nem elég meghallgatnunk a zenét, azt is meg kell figyelnünk, miként viszonyultunk egykor és miként viszonyolunk ma hozzá. A barokk kor embere számára Bach, Vivaldi és társaik művészete jelentette a modern zenét, amit igényelt is. Ám az egyszer bemutatott szerzemény többé nem volt érdekes, egyre újabbakra volt szükség. A 19. századi polgárok ellátogattak Liszt Ferenc koncertjeire, mert szerették hallgatni, noha akkor az volt a modern muzsika.
Ma előszerettel veszünk részt kortárs művészeti eseményeken? Nem. A legtöbben ócska ricsajként élik meg a modern zeneműveket, s viszolyognak napjaink festményeitől, szobraitól. "Hová tűnt a művészet?" - kérdezik sokan. Vajon hányan teszik fel úgy a kérdést: "Hová tűnt a világ a művészetből?"?

Pedig itt van a világ és itt van a művészet is. Most még itt vannak. Nem tudjuk, meddig, ahogy azt sem tudjuk, melyik vész el hamarabb. Persze, ha a világ eltűnik, a művészet is porba hull, ám a képlet fordítva is igaz, ugyanis egymást táplálják.
A kérdés tehát nem csupán az, hogy mi történt a világgal, milyenné vált, hanem az is, miért nem merünk ezzel szembenézni? Mitől riadunk el? Önmagunktól és saját alkotásainktól?

Miért nem merünk a tükörbe nézni? Az ismeretlentől rendszerint félünk. Ezek szerint az idegen látványtól rettegünk? Nem ismerjük (fel) magunkat?
Ha nem vesszük a bátorságot, hogy megtegyük az első lépést, sem önmagunkról, sem a világról nem lesz valós képünk. Azt hisszük, van kiút? Elvégre "modern" világban élünk, kereshetünk más képeket. Nem számít, ha azok torzak, vagy hazugak - átmenetileg megnyugtatnak minket.
Kétségbeesetten kapkodunk a régi után. Ma már megtehetjük, hogy egy hanglemezen, vagy a világhálón keresztül régi korok zenéit hallgassuk. Ám tudnunk kell, hogy nincs az a hangzavar, ami képes elnyomni önmagunk és a világ zenéjét.

Share

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.