A miskolci Forint sörözőben a teraszon a kedvenc asztalomnál figyelem a villanyrendőrnél a város lüktető nyüzsgését. Előttem a másik asztalnál három kigyúrt, agyontetovált cigány fiatalember valami nekem nem tetsző témáról társalog egy fokkal hangosabban annál, amit már nem lehet nem meghallani. Benne vannak a látókúpomban. A tőlem jobbra ülő hátrafordul, megnéz és mivel nem fordítom el a fejem, kellemesen nyugodt basszus hangon szólal meg:

– Mit nézel, Tesóka?

– Nem vagyok Tesóka, Bendegúz a nevem, és nem az a kérdés, hogy mit nézek.

– Akkor mi a kérdés, Tesóka?

– Az, hogy kit nézek.

– Kit nézel, Tesóka? – és már emelkedne fel, de a másik két alak int neki és vég a szemével, hogy csigavér, nem látod, kivel beszélsz.

– Téged nézlek!

– Nem akarok beléd kötni, Tesóka!

– Nem is tudnál, nem lehet belém kötni.

– Nem akarlak bántani, Tesóka!

– Nem is tudnál. Fél kézzel megölhetnél, de bántani, azt nem tudnál – megint emelkedne fel, de a másik kettő lenyomja a fenekére.

– Nem ismersz Tesóka!

– Így van. Te sem engem. Veszélyes vagyok – és közben rezzenéstelen tekintettel nézek a szemébe.

– Ugyan, Tesóka! Mitől lennél te veszélyes?

– Rád nem vagyok veszélyes.

Eddig tartott rövidke kis beszélgetésünk, mialatt egyikünk sem pislogott egyet sem. Majd a fiúk folytatják a vehemens beszélgetést. Pár perc múlva indulnék. Miközben eltolom magam az asztaltól, átköszönök a fiúknak.

– Sziasztok, Isten-Isten!

A nagydarab irdatlanul izmos fickó hátranéz, egyenesen bele a képembe. Nem mosolyog.

– Várj, Tesóka!

Irgalmatlanul valószínűtlen izmos testéhez képest fürgén felpattan, átjön hozzám, kezet nyújt, amit én viszonzok, erre ő kezet csókol. Nem csak úgy leheletfinoman, hanem rendesen rászorítja a száját a kézfejemre. Csodálkozom. Közelebb lép, kétrét görnyedve hajol le hozzám, fél karjával jó erősen megölel, a másikkal még a kezem fogja. Tartok tőle, hogy kellemetlen szaga lesz, de nem, kellemes meglepetést okoz. Viszolygok idegen emberek érintésétől is, hát még ölelésétől, de ennek a beszélő tetovált grizlimedvének az ölelése nem esik rosszul. Pár pillanattal később homlokon, arcon majd tarkón csókol, a szemembe néz, mosolyog.

– Vigyázz magadra, Tesóka! – majd visszaballag a cimboráihoz.

Tűnődve, de határozottan boldogan érkezem meg a Weidlich-udvarhoz.