„Hogyan jöjjek? – kérdezte az olasz fiú az első randevú előtt a telefonban. – Vasalt ingben, frissen, illatosan egy óra késéssel, mint a tipikus olasz… vagy jó leszek, ahogy vagyok, várakoztatás nélkül?” Sokak számára talán meglepő, hogy az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott válaszok hosszú távon befolyásolhatják a kapcsolat alakulását. A közkedvelten csak multikultinak becézett kapcsolatok jövőjét alapvetően meghatározza, hogy a pár tagjai mit tesznek az ún. kulturális ’lyukak’ áthidalása érdekében. Mint azt a fenti példa is bizonyítja, a negatív sztereotípiák leküzdése az első lépés.

Azt már mindenki tudja, hogy MILYENEK a kamaszok, de arról, hogyan hatnak „ránk”, az idősebb generáció tagjaira, már kevesen tudnak, s még kevesebben vannak tisztában azzal, hogy ez a hatás kölcsönös. S arról pedig végképp nem esik szó, hogyan annak idején mi milyen kamaszgyerekei voltunk szüleinknek, vagy hogy a mi szüleinkkel hogyan bántak az ő szüleik serdülőkorukban. Az ismeretterjesztő munkák legtöbbször úgy igyekeznek megvilágítani a serdülőkor feszültségekkel teli időszakát, mintha az csak a kamaszok belső ügye lenne.

Aki indított már iskolába hat-hétéves gyereket, tudja, micsoda büszke lelkesedéssel készül a tanító nénihez. Mekkora hévvel és milyen nagy örömmel pakolgatja a füzeteit, nézegeti a színes könyveket, rendezgeti a ceruzáit. Aztán telik-múlik az idő, reggelente egyre nehezebb felkelni, és egyszerre jön egy üzenet a pedagógustól. „A gyermek nagyon okos és tehetséges kisfiú/ kislány” – halljuk –, „csakhogy...” és a csakhogy után hosszú felsorolás következik a gyermek „bűnlajstromáról”, a szülői szívbe pedig beleköltözik valami nehéz, fojtogató szorongás.