Jelenlegi hely

A pszichológus válaszol

Benczné Simon Sarolta gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus, mediátor és Kovács Réka pszichológus várja a kérdéseket. A beérkezett kérdések és a válaszok a címekre kattintva olvashatók. Kérdezni az oldal alján lévő űrlap kitöltésével tud, illetve ugyanezt az űrlapot a http://mipszi.hu/pszichologus-valaszol/kerdezek címen is megtalálja.

16 éves lány vagyok, 163 cm magas. Február közepéig 49 kg voltam, de fogyókúrázni kezdtem, mert kövérnek éreztem magamat. Eleinte csak kicsit kevesebbet ettem, és többet mozogtam.

Szorongással és depresszióval kezelnek úgy fél éve. Mivel az egész a munkahelyemen robbant ki, dolgozni sajnos nem tudok.

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy 17 éves vagyok, és nagyon sok embert ismerek, így nincs gondom a kapcsolatteremtés ezen fajtájával.

Olyan problémával fordulok önhöz, hogy 10 évet együtt voltunk a feleségemmel, amelyből 7 év házasság, és gyümolcse egy 4 éves fiúgyermek.

A párom (nő) miatt írok. Ő egy nemzetközi cég alkalmazottja, és a munkája kezdi kikészíteni. A dolga szerint új embereket kell megkeresnie Magyarországon, megismertetni velük a rendszert, és a jobbakból munkatársat faragni.

Fiam az általános iskola 4. osztályába jár, négyes-ötös tanuló. Az a gondunk, hogy izgulós típus, „vizsgahelyzetekben” – pl.

5 éves kisfiamnál nehezményezik az óvónők, hogy túlságosan beszűkült az érdeklődési köre.

Ha dicsérem, amit jól olvasott, azt mondja, tudja, hogy nem tud jól olvasni.

Oldalak

Pszichológus válaszol – kiemelt

  • A házasságom, a családi kapcsolatunk megsínyli a következő problémát mostanában, és nem tudom, hogy mit tegyek.

  • Van egy 7 éves és egy 5 hónapos kislányom. A 7 éves nem közös gyermek a férjemmel. Férjem nyugodt, türelmes, céltudatos, kitartó ember. A picit együtt akartuk, neki még nem volt eddig.

  • 15 éves vagyok, fiú, és idén szeptemberben kerültem át a szakközépiskolába. Azelőtt rengeteg volt rajtam a stressz, hogy milyen nehéz is lesz itt a tanulás és az ismerkedés.

  • Azt szeretném megkérdezni, hogy vajon páromnak miért nem alakult ki az érzelmi világa a nők
    felé? Miért szégyenlős 40 évesen? Nem beszél, szókincse nagyon

  • 15 éves fiú vagyok, most mentem új iskolába. Van pár osztálytársam, akikkel jóban vagyok, de nem mondanám MÉG teljesen a barátaimnak.

  • 16 éves fiam miatt fordultam Önhöz! Sajnos úgy néz ki, hogy egy bizonyos online stratégiai játék függőjévé vált! Kb.

  • Van egy 1 éves és egy 6 éves fiam. A nagyobbikkal kapcsolatban lenne kérdésem.

  • A lányom 16 éves és már kiskorától kezdve a mai napig a párom és közöttem alszik mindennap, pedig van külön szobája. Arra vártunk eddig, hogy magától

  • Én egy ambíciók nélküli férfi (42) vagyok. Valahogy nem érdekelt, érdekel sem a karrier, sem az aktuálisan menő vagyoni tárgyak, trendi dolgok, emiatt mindig is kilógtam a sorból.

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.