A kislányom (4 és fél éves) nagyon mérges a nagypapájára és undokul viselkedik vele (amint meglátja, csúnyán néz rá, csapkod felé, olykor hozzá akar vágni tárgyakat, kiküldi a szobából, durva dolgokat mond neki, pl. papa menj innen, nem jöhetsz be, hagyj békén), ez akkor is előfordul, ha a nagyapja pl. hozzá sem szólt, tehát ez nem a reakció, hanem amint meglátja, így viselkedik. A nagyszülőkkel élünk (akik az én szüleim), nekem jó a kapcsolatom velük, de sajnos az apukámhoz nem vagyok túl közel, viszont sosem beszélnék vagy viselkednék vele úgy, ahogy a kislányom, tehát nem tőlem látja. A családban senki sem viselkedik/beszél így senkivel, szeretetteljes, normális emberek vagyunk és kedvesen viselkedünk egymással. Ami nagyon fontos, és ebben látom a lehetséges magyarázatot, hogy sajnos az apukám nagyon beteg, gyógyíthatatlan agydaganata van. Egyelőre nem ágyhoz kötött, tud beszélni valamennyire, de nem olyan, mint egy egészséges ember (pl. hiába mondjuk szegénynek, hogy ha mérgelődik a kislányom, akkor hagyja, ne akarjon mindenáron barátkozni meg kedveskedni, mert fél óra múlva már újra próbálja). A kislányomnak mindig mondom, hogy nem viselkedünk így senkivel, meg hogy a papa beteg, nem úgy gondolkodik, mint mi, de fogalmam sincs, hogy jó ötlet-e ilyeneket mondani. Abszolut semmi tapasztalatom nincs ebben a témában és nem tudom, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. A kislányom egyébként a nagypapáján kívül senkivel sem ilyen. Kedves, okos, barátságos, semmi gond nincs vele...

Kedves Aldebaran!

Ahogyan Ön is, kislánya is nehéz helyzetben van, amihez nincsenek előre megírt megoldások, hogy hogyan lehetne kezelni. Kislánya valószínűleg azt a bizonytalanságot és eszköztelenséget éli meg, mint amit Ön, Önök, az egész család. Ebben az életkorban teljesen megszokott, hogy elutasítással reagál olyan személy felé, akivel éppen nem akar együtt lenni. Mivel az aktuálisan átélt érzelmét fejezi ki, ezt nem érdemes általánosítani, mert sokkal inkább szól arról, hogy éppen akkor nem akar a nagypapájával lenni, mint arról, hogy haragudna rá. Abban lehet segíteni a kislányt, hogy “lefordítják” a mondatát ilyenkor, kicsit finomabban fogalmazva: “most biztosan szívesebben lennél egyedül”, “most mérges vagy a nagypapára, hogy nem hagy egyedül”, stb. Nagyon jó megoldás, hogy értelmezik a családi helyzetet, az Ön édesapja betegségét, viselkedésének furcsaságát. Életkorának megfelelő mélységben és mennyiségben érdemes, de a helyzetet segít megérteni, ha tudja, mi miért történik. Állapota - feltételezem - nem fog javulni, így nagyon fontos lesz a helyzet megértése, és a türelem. A nehézség az, hogy mind kislánya, mind édesapja viselkedése adott, és csak kis változások várhatók. Így elképzelhető, hogy több konfliktus fog megjelenni, amiben kislányának is meg kell tudni adni a lehetőséget, ahol dühét, feszültségét, frusztrációját kifejezheti. Akár néha abban, hogy nem a nagypapájával tölti az idejét. De ha esetleg más módon (játékban vagy alkotásban, mozgásban) meg tud jelenni a feszültsége, akkor elfogadóbb tud lenni más helyzetekben. Ezek között kell megtalálni az aktuális egyensúlyt.

Üdvözlettel

Standovár Sára