Jelenlegi hely

Sokszor élni sincs kedvem

23 éves lány vagyok. Fontos tudni, hogy a családomban volt alkoholista, öngyilkos, depressziós, neurotikus és skizofrén személy is. Azért írok, mert már nem tudom, mit gondoljak magamról. Nagyon félek, hogy velem sem stimmel valami. Tizenévesként azt gondoltam, hogy ez normális, voltam pszichológusnál is, mert nagyon sokat sírtam, nem voltam jól, de
ő is azt mondta, hogy ez oké. Azóta eltelt pár év, de én azt érzem, beleragadtam ebbe. Nem tudom eldönteni, mit mesélek be magamnak, és mi az igazság. Nagyon sok furcsaságom van, amiről kb. senki sem tud. Egyébként már gyerekként is imádtam egyedül lenni, rajzolni, olvasni. Ez most sem változott, van, hogy napokig ki se mozdulok, fel se tudom idézni, mit csináltam, csak szenvedtem egyedül. Akármin tudok sírni. Mindent halogatok, ha az utolsó pillanatban csinálom meg, bepánikolok és szidom magam. Megrémít a szélsőségesség: ha éppen nem egyedül kesergek napokig, akkor mindent eltervezek, elmegyek edzeni, bevásárolok, kitakarítok, foglalkozok magammal, programokat szervezek stb. Aztán másnap
élni sincs kedvem.

Egyébként sok barátom van, szeretnek, mindenki azt gondolja rólam, hogy egy okos (egyetemre járok), kedves, szép lány vagyok. Egyszer egy barátnőmnek meséltem valamennyit, ő azt mondta, azt hitte, hogy minden rendben van velem, mert nem látszik, egy „jófej csajnak” tűnök. Már sokszor fizikailag is megvisel, állandóan fáj a fejem, a hátam, mindig azt érzem, hogy össze fogok esni, ha nem alszom 9-10 órát, nagyon rosszul vagyok. Néha levegőt sem kapok, remegek, kiabálni akarok vagy megütni, eltörni valamit. Kb. háromszor volt, hogy ezek miatt nem tudtam elindulni egy találkozóra. Nagyon zavar még az is, hogy van, hogy hetekig nem iszom, viszont ha elkezdem (sokszor volt, hogy akár egyedül is), akkor ugyan nem rúgok be mindig, de azért 3-4 pohár a minimum. Tizenévesen volt egyszer alkoholmérgezésem, amikor kórházba vittek.

Nagyon zavar az is, hogy mindig van valami megszállottságom. Úgy látom, hogy nem tudok átlagos dolgokat érezni, gondolni. Csak a skála két végpontja van. Vagy nem érdekel valami, vagy a rabja leszek, vagy gyűlölök valamit, vagy imádom. Az egyik ilyen megszállottság, hogy imádok emberek után nyomozni. Néha olyan emberek után is, akiket nem ismerek. Például sztárok után, vagy volt olyan is, hogy egy előző barátom megemlítette az exbarátnője nevét, én meg az összes képét lementettem, rákerestem google-ben, pedig sosem találkoztam vele, nem is voltam féltékeny, nem is értem, miért tettem… Alapjáraton imádom minden ember életét részletesen ismerni és mindenre emlékszem is. Egyszer egy exemről annyi mindent összeraktam, hogy úgy gondolom, hogy borderline (és valamennyire nárcisztikus is) személyiségzavara van, az időm hatalmas részét áldoztam „kutatásra”. Sok ideig azt éreztem,
hogy meg kell mentenem őt.

Valamiért nagyon vonzódom a pszichológiához, túlvilági, spirituális stb. dolgokhoz. Ezek mellett sokszor azt érzem, hogy színészkednem kell. Mintha valaki nézne. Még ha csak az utcán
megyek egyedül, akkor is. Sokszor van, hogy beszélgetek valakivel, sorozatot nézek, zenét hallgatok, és azon gondolkodom, hogy ha látna egy ismerősöm, mit szólna. Imádok tragikus dolgokról olvasni, videókat nézni. Mindennap azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha ma meghalnék, vagy valakim meghalna, vagy kiderülne, hogy rákos vagyok stb. Mindennap eldöntöm, hogy ma más lesz, általában reggel még van erőm, de estére olyan szinten lemondok magamról, hogy élni se akarok tovább...
Hirtelen ezek jutottak eszembe. Nagyon tanácstalannak érzem magam. Egy részem azt érzi, csak egy hisztiző lány vagyok, a másik részem meg szinte fél saját magától. Szeretnék szakszerű véleményt és tanácsot kapni. Nem merek erről beszélni senkinek sem. Lehet ezen egyedül is segíteni, vagy segítséget kell kérni?

Kedves Kinga!

Úgy érzi, hogy szélsőségek között hánykolódik, hol ez, hol az tűnik igaznak. Bezárkózott, alig vannak kapcsolatai, napjait sokszor magányosan tölti. Hangulata ingadozik, energiaszintje is változó. Ugyanakkor visszahúzódása „páholyából” szívesen megfigyel, tanulmányoz másokat, mintha az ő életük lenne az Ön életének kalandja. Míg ezzel foglalkozik, nem figyel magára, saját nehézségeire. Nem tudom, mit tanul az egyetemen, milyen pályára készül, de ezt a fajta kutatási módszert biztosan tudja majd pályája során kamatoztatni.

Sokat ábrándozik, álmodozik, elképzel helyzeteket, talán el is játszik néha helyzeteket a külvilág számára. Annak ellenére, hogy nagyon fiatal, nagyon magányosnak tűnik, mintha a környezetében senki nem lenne, akivel megoszthatná kétségeit. Nincsenek célok, feladatok, így nincs, ami ritmizálná, szabályozná napjai futását. Talán emiatt tűnhet élete kilátástalannak. A családjában előforduló betegségek közvetlenül nem okoznak betegséget Önnél, legfeljebb hajlamosító tényezők lehetnek. Ahhoz, hogy megbetegedjen, nagyon sok dolog kell. Sok esetben az is elég, ha más megoldásokat dolgoz ki egy problémára, mint a családtagjai, melyek előre mutatóak, kreatívak.

Fontos lenne pszichológushoz fordulnia. A terápia segítene abban, hogy ne a betegség, hanem az egészséges személyiség felé vegye az irányt, biztosabb legyen magában, hogy uralni tudja a szélsőségeket, és stabilabb legyen.

 

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.