Jelenlegi hely

Soha nem jó, amit én csinálok

24 éves nő vagyok, 6 hónapja házasságban élek, de 4 éve vagyunk együtt. Van egy gyönyörű gyermekem. Probléma adódott a házasságban, amit nem tudok segítség nélkül megoldani. Jelenleg a párom szüleinél élünk, de ez sem volt így. Miután megszületett a gyermekünk, utána költöztünk ide. Azóta bezárva érzem magam. Nem vihetem a gyermekemet sehova az apja nélkül, szinte engedélyt kell kérnem az anyóstól is. Beleszól mindenbe, és így állandóan veszekszünk a férjemmel, aki azt az ígéretet tette, hogy hamarosan keresünk saját csaladi házat. Már 4 hónapja várok erre, azóta sincs munkahelye. Feszült, ideges vagyok mindezért, nem tudok normálisan koncentrálni a gyermekemre, mindig járnak a gondolataim, hogyan tudnánk innen elköltözni minél hamarabb. Mert nem bírom már sokáig, lelkileg tönkre vagyok. Soha nem jó, amit én csinálok, amit mondok, az a jó, amit a kedves anyukája tesz vagy mondd. Amikor felvetem a visszaköltözés lehetőségét az előbbi helyre, akkor csak azt kapom a férjemtől, hogy - idézem: menjek egyedül, húzzak vissza, de a gyermeket nem látom onnantól kezdve. Sérteget, hogy én nem tudom, mi az élet. Sértegeti a családomat, szinte nem is akarja, hogy beszéljek velük. Nem érvényesül szinte soha az akaratom. Félek bármit is mondani neki, mert akkor ideges lesz és magában tesz kárt. Nem tudom, mit tegyek.

Kedves Hölgyem!

4 éve van együtt párjával, és ezalatt nem derült ki, hogy párja nem tudott leválni a szüleiről, ma is befolyásolják véleményét, döntéseit, Miért döntöttek úgy, hogy férje szüleihez költöznek a szülés után, miért adták fel önálló életüket? Férje szüleinek feltehetőleg az az érdeke, hogy fiukat maguk mellett tartsák, ezért tűrik el, hogy hónapok óta munka nélkül legyen. Egyre szorosabban tartják férjét, mára már odáig fajult a dolog, hogy – ha jól értem – férje kárt tehet magában. Ő maga se látja a kiutat, nem tud szembeszállni szüleivel, feszültségeit tehát Ön felé fordítja. Mindketten nagy bajban vannak tehát, egyedül egyikük se tud kilépni ebből a szorításból. Feltehetőleg a gyerekkel való zsarolás is párja szüleinek ötlete, férje nem tudja magát függetleníteni tőlük ebben a kérdésben sem.

Nagyon nagy lehet a feszültség a férjében, ha saját maga ellen fordul. Fontos jelzés, hogy valamit tenni kell. Megpróbálhat beszélgetni a férjével a jövőjükről békésen, lehetőleg a háztól, családtól távol. Hívja el sétálni, kirándulni, ahol átmenetileg csökkenhet a szülői befolyás. Segítsen a férjének, hogy beszélhessen szorongásairól, feszültségeiről, nehézségeiről. Talán találhatnak közös pontokat, hiszen egészen mostanáig szerették egymást, valamiért biztosan kitartottak egymás mellett, közös gyereket is vállaltak. Jó lenne, ha kiderülne, mi változott meg férjében, miért viselkedik másképp, mint korábban.

Kezdeményezheti, hogy esetleg kérjenek közösen segítséget valakitől, akit mindketten elfogadnak, aki segít megbeszélni a problémáikat. Lehet, hogy ezek a próbálkozások nem vezetnek eredményre. Akkor is törekednie kellene, hogy ne kerüljön kenyértörésre a sor. Gyermeküknek mindkettőjükre szüksége van.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.