Jelenlegi hely

Nincs kedvem emberek közé menni

Többéves problémám kapcsán vettem a bátorságot írni, miután mindig csak gondoltam/gondolok rá, hogy segítséget kéne kérnem, mert egyedül gyenge vagyok. 25 éves vagyok, régóta rágom a körmöm és a mellette lévő bőrt, rendszerint véresre. Időm nagy részében egyedül vagyok, többnyire nincs kedvem emberek közé menni. Tömegközlekedésen állandóan rosszul leszek, többször le is kell szállnom. Úgy érzem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, a szokottnál is jobban izzadok, ideges vagyok, hasmenésem van. Igyekszem elfoglalni (olvasás, rejtvény, stb.), illetve nyugtatni magam. Ha ez sikertelen, a kézfejem bőrét harapdálom, mintegy büntetés, önostorozás gyanánt. Barátkozni próbáltam, de kevés sikerrel. Általában szimplán megszakadt a kapcsolat vagy összevesztünk. Családi hátterem nagyrészt az alkoholizmusról (nekem is volt időszakom, amikor túlzásba vittem az ivást), pénzhiányról szól. 18 évesen elköltöztem otthonról, azóta sok helyen laktam és még fogok is, úgy érzem. Munkahelyem mindig volt/van. Röviden ennyi, köszönöm válaszát.

Kedves Kitty!

Jó, hogy végre elszánta magát és segítséget kért. Ez a legnehezebb lépés, elismerni, hogy baj van. Otthonról rossz mintákat hozott, ezek követése újabb válságokat idézett elő az életében. Magányos, szorongó, bünteti saját magát, ide-oda költözik. Igyekszik megnyugtatni, elfoglalni magát, ezzel is elterelve a figyelmét reménytelennek tűnő helyzetéről. De van valami, ami működik, ez a munka. Kár, hogy nem írt többet erről. Ön kötelességtudó és kitartó, akkor is, ha élete nehéz. Ez jó kiindulópont.

Panaszai régóta fennállnak, egész életvitelét meghatározzák, így egy levél, egy tanács nem elegendő a változáshoz. A változás elindult a segítségkéréssel! Innentől szakszerű vezetés kell! Javaslom, hogy forduljon pszichológushoz, aki segít végigmenni egy olyan úton, ahol megtalálhatja magában az értékeket, visszaszerezheti önbecsülését és alkalmassá, képessé válik kapcsolatok kialakítására és megtartására. Pszichológust a MIPSZI oldalain is kereshet. Ha csak térítésmentes terápiát tud igénybe venni, fordulhat a területileg illetékes családsegítő szolgálathoz, illetve a pszichiátriai gondozóban is van pszichológus.

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.