Jelenlegi hely

Nevelőapa - édesapa

Elváltam a férjemtől, mikor a fiam még csak pár hónapos volt. Azóta közös háztartásban neveljük őt jelenlegi férjemmel. Fiam és férjem nagyon szeretik egymást, férjem a fiamat sajátjaként szereti és neveli, a gyerek őt apának szólítja. A gyermek édesapja viszonylag rendszeresen viszi a kisfiamat láthatásra, soha nem korlátoztam vagy akadályoztam ebben, őt az édesapja ellen sosem neveltem. Volt férjem másfél éve együtt él egy nővel, az utóbbi fél/egy évben arról szólnak a láthatások, hogy próbálják "felvilágosítani" a gyereket arról, hogy a férjem a nevelőapja, és az exférjem az édesapja (ezt én is elmondtam neki az ő szintjén). A kisfiam ennek ellenére apának szólítja a férjem, ugyanúgy ragaszkodik hozzá. Próbáltam a volt férjemmel beszélni erről, több ízben, minden esetben süket fülekre találtam. Sajnos a láthatások odáig fajultak, hogy megfenyegetik őt, hogy meg ne hallják, hogy a férjemet apának szólítja. Emiatt itthon sokat sír, mert nem érti. Az új élettárs azt is találta mondani, hogy ő jobban ismeri a gyermekemet, mint én, és hogy rosszul nevelem, lenéz, lekezel engem, még csak vissza sem köszön, ha köszönök neki. Abban szeretném a segítségét kérni, mit tudok tenni, hogy a gyermekemnek segítsek a kialakult helyzetben? Asperger szindrómás, ezt az édesapja is tudja, bár nem vesz róla tudomást.

Kedves Vajakosasszony!

 

A gyermeke körül kialakult helyzet összetett, így több irányból is meg kell vizsgálni, hogy jó irányt, jó döntést válasszon. Egyik tényező az édesapával való kapcsolata, amely most jelentősen konfliktusos, mégis egy fixen jelenlévő, fontos kapcsolat, így biztosan fontos és fix az édesapa jelenléte. A másik tényező az Asperger szindróma, amelyben - több tünet mellett - a kiszámíthatóság és érzelmileg leegyszerűsített magyarázatok megkönnyítik, érthetőbbé teszik az életét. A harmadik tényező a szűk családjuk, Önnel és férjével, amely láthatóan biztos pontot, bázist, erős kötődést jelent számára. Ezeket átgondolva kérdéses, hogy mivel is lehet a legjobbat tenni fiának.

Amennyiben hivatalos diagnózisa van gyermekének, akkor elvileg kapcsolatban vannak hivatalos szervekkel, szakemberekkel (pszichológus, gyógypedagógus, pszichiáter). Az ő véleményüket is érdemes lenne kikérni, mivel jobban látják a helyzetüket, jobban ismerik kisfiát. Valószínűleg specifikusabban tudják mérlegelni, hogy mi lenne jó. Ez azért merül fel bennem, mert a gyermek láthatása, főleg, ha SNI (sajátos nevelési igényű) gyermekről van szó, korlátozható, ha indokolt. Jelen esetben az érzelmi túlterhelés, a vádaskodás, a fenyegetés akár az érzlemi bántalmazás szintjét is elérheti, amelyre gyermeke intenzívebben, szélsőségesebben reagálhat. Ha ilyen irányba akarna elindulni, akkor a helyi illetékes gyermekjóléti szolgálattal érdemes a kapcsolatot felvenni, akik további iránymutatást tudnak adni. De itt nagyon fontos átgondolni, hogy hogyan tudják megtartani mellette a fent említett első tényezőt, vagyis az édesapával való kapcsolat fontosságát. Ennek támogatása a legjobban akkor lenne megvalósítható, ha volt férjével együtt tudnának működni abban, hogy megtalálják, mi fontos a gyermeknek, mi fontos az édesapának, miért hangoztatja ennyire, hogy ő az édesapa. Elképzelhető, hogy találhatnak olyan tevékenységet, vagy olyan közös pontot, amellyel mind fia, mind volt férje megélhetik egymás fontosságát, és kicsit háttérbe szorul jelenlegi férje, és gyermekével való kapcsolata. 

Az Asperger szindróma miatt nehéz lehet megértetni, hogy mi is történik, így meg kell találni azt a nyelvet, amin ő is felfogja a helyzetet: akár azt, hogy édesapja előtt minimalizálja a történeteket apukájáról. Bár ez csak egy technikai megoldás lehet, de talán nem megértenie kell elsőre, hogy milyen konfliktusok vannak a háttérben, hanem egyszerű szabályrendszert kitalálni: amikor apukáját emlegetné, akkor inkább csináljon valami mást: írja le, vagy bármi, amivel kicsit csökkentheti, hogy a konflikutus a felszínen legyen.

Ami még fontos, hogy amikor az édesapa és párja fenyegetik, vagy kiabálnak vele, akkor ő intenzív szorongást élhet át. Ezt fokozza az is, hogy nem feltétlenül érti a konfliktushelyzetet. Így erre kellene kitalálni valamilyen megoldást, amit megtanítana neki, hogy mit kezdjen ezzel a rossz érzéssel: olyankor telefonálhasson, vagy inkább bemehessen a szobába egyedül, vagy zenét hallgathasson, dobálhassa a labdát a falhoz...nem tudom, hogy mi lehet számára olyan tevékenység, amellyel kicsit megnyugszik.

Amivel a biztos bázist tudják még jobban erősíteni, az az, ha védelmet nyújtanak neki: egyrészt beszélnek vele arról, hogy miért van ez a konfliktus: melyik szereplőnek miért lehet nehéz, fiának miért lehet nehéz ebben benne lenni. Ha szükséges, akkor a gyermekjóléti hivatalt bevonva is a védelmet biztosítják a számára, főleg, ha jelentős a szorongása, vagy konkrét tünet jelenik meg rajta. Nehéz ezen felül konkrét ötleteket kigondolni, mert nem derült ki számomra például, hogy hány éves A kisfia. Más egy óvodással, mint egy kisiskolással ilyenekról beszélgetni. Emiatt is, és a gyermekvédelmi kérdés miatt is érdemesnek tartom felvenni a kpcsolatot személyesen egy pszichológussal, családgondozóval!

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Problémakör: 

Standovár Sára

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.