Jelenlegi hely

Nem vagyok megelégedve a testemmel

Két hónap múlva leszek 19 éves, és már évek óta őrlődöm, mert nem vagyok megelégedve a testemmel. Nagyon kicsik a melleim, mintha kb. 13 éves lennék. Emiatt elvesztettem az önbizalmamat is. Évek óta nincs férfi az életemben, mert félek megmutatni magam, nem is közeledem. Az jár a fejemben, hogy biztos kiröhögne és ezzel nagy fájdalmat okozna. Igazán nem tudom már, hogy mit tegyek. Műtétet nem akarok, viszont hogy fogadjam így el magam? Körülöttem jó alakú lányok vannak boldog párkapcsolatban, de úgy érzem, hogy ez nekem sose fog eljönni, mert a testem miatt félek nyitni.

Kedves Kérdező!

Tény, hogy a testiség fontos szerepet tölt be a párkapcsolatokban, ugyanakkor úgy gondolom (és úgy is látom), hogy nem a fizikai kinézet az, ami alapvetően meghatározza, élhetünk-e boldog és kiegyensúlyozott szerelmi életet. Nézzen körül! Nem hiszem, hogy az Ön környezetében, ismerősei között csak azok élnek tartós kapcsolatban, akik hibátlan alakkal rendelkeznek. A hangsúly nem a kinézeten, hanem az elfogadáson van. Ha valóban szeretek valakit, teljes valójában fogadom el őt.

Azt írja, attól fél, hogy egy férfi fájdalmat okozna Önnek. Sokkal inkább úgy látom, hogy Ön okoz fájdalmat saját magának, mégpedig éppen azzal, hogy tisztában van a saját értékeivel, mégis igyekszik azt folyamatosan elnyomni, és az elégedetlenségre helyezi a hangsúlyt.

Hiszem, hogy Ön valóban értékes. Szép, fiatal, intelligens. Megérdemli azt, hogy boldog párkapcsolatban éljen. Most viszont azon munkálkodik, hogy ettől megfossza önmagát. Ha úgy érzi, szeretne segítséget kérni ahhoz, hogy felfedezze és megcsillogtathassa saját értékeit, bátran forduljon szakemberhez!

Üdvözlettel: Herceg Attila

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.