Jelenlegi hely

Nem látok kiutat

Kedves Pszichológus! Szinte állandóan súlyosan meg akarom magam sérteni vagy öngyilkos lenni -  de félek,hogy nem halnék meg, hanem a zárton kötnék ki. Eléggé ingerlékeny, feszült, ideges vagyok, a hangulatom nagyon változékony, de
többnyire nagyon rossz, még ha előtte jó vagy normális is volt. Van, amikor egész nap tart, van, amikor néhány órát. Vannak ilyen agresszív megnyilvánulásaim, düh mások felé, mert úgy érzem, utálnak, gyűlölnek, direkt rosszakat akarnak, másokat ellenem uszítanak, illetve, hogy a pszichiáteremnek se tudnám elmondani. Minden nehéz, nehezemre esik, kilátástalan is, meg sokszor változik a véleményem a hangulatom miatt, vagy azért éppen jó vagy rossz, mert félek, hogy
később másképp fogom érezni. Nagyon rosszul érzem magam. Szüleimnek, családtagoknak, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek nem akarok beszélni ilyenről, mert vagy nem vennék komolyan, vagy túl komolyan vennék, ami nem lenne jó. Bekerülni se akarok. Alvás is olyan, hogy sokáig nagyon éber vagyok, pár óra alvás elegendő lenne, de a szüleim miatt alkalmazkodnom kéne, de akkor meg 6-8-10 órát alszom, és azért vagyok rosszul,  és semmit se tudok csinálni, csak amit tényleg muszáj. Nem látok kiutat ebből se. Ez már 2 hete megy. Előtte főleg nagyon jó volt a hangulatom, meg minden happy, bár ezek a tünetek akkor is megvoltak, meg koncentrálási képtelenség is többek között. Jobban szeretek fenn lenni. Mit csináljak, hogy happy legyek és jól legyek, ne legyek rosszul? Kérem, válaszoljon gyorsan!

Kedves E!

A leírtak alapján nagyon aggasztó az állapota, ami bőven meghaladja az online tanácsadás kereteit. Ilyen helyzetben az egyetlen út, ami segítséget jelent, ha felkeres egy pszichiáter szakorvost, aki beszélgetéssel, és szükség esetén pszichológus bevonásával, aki pszichodiagnosztikai tesztekkel kiegészíti az elmondottakat, eldönti, hogy mi lenne a megfelelő terápia.

Félelemként megfogalmazza, hogy nem akar pszichiátriára kerülni. Ezzel kapcsolatban számos hit/tévhit kering a köztudatban, mégis, a pszichiátria egy olyan kórházi részleg, ahol a lelki problémákat biztonságos keretek között kezelik a hozzáértő orvosok, pszichológusok és egyéb szakemberek. Ha a manduláját kellene kivenni, senki sem vitatná, hogy a fül-orr-gégészeten a helye, és bár lehet, hogy nem sok kedve van hozzá, mégis ez a megfelelő hely, hogy segítsenek Önnek. Ugyanúgy, mint más egészségügyi problémánál is, a szakemberek igyekeznek a minimális beavatkozás elvét követni, így ha nem feltétlenül szükséges, nem fogják pszichiátriára küldeni. De ha a szakember úgy ítéli, hogy ott tudnak Önnek segíteni, akkor azt jó okkal mondja.

Összességében fontosnak tartom tehát, hogy keressen fel pszichiátert, akár a háziorvoson keresztül, akár magánszolgáltatót, hogy minél előbb szakszerű segítséget kapjon. Elmondhatja neki, hogy amennyiben lehetséges, szeretné elkerülni az osztályos ellátást. De ha a pszichiáter mégis az osztályos ellátást javasolja, akkor azt az Ön javulása érdekében teszi, és nem érdemes emiatt kihátrálni a segítség elől.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Kovács Réka

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.