Hirdetés

Nem fogad szót az óvodában

Tisztelt Andrea!
Három gyermek édesanyja vagyok. Másodszülött kisfiam 3 hete kezdte az óvodát, ugyanabba a csoportba jár, ahova a nővére. Ismerős volt már neki az ovi, az óvónők, mindennap szívesen kísérte a tesóját. Nagyon önálló gyermek, másfél éves korától egyedül eszik, két és fél éves korától pedig egyedül öltözködik és úgy általában mindent szeret egyedül csinálni. A mozgásfejlődése csecsemőkorától normális mederben zajlott, mindent idejében csinált, de pl. már 2,5 éves korában megtanult (segédkerekes) kétkerekű biciklit hajtani és ennyi idősen egyedül is kirakta a 100 darabos puzzle-t. Azt is tudjuk róla, hogy elég távolságtartó, szereti felmérni az embereket, de ettől függetlenül közvetlen és érdeklődő, tehát a távolságtartása inkább azt jelenti, hogy nem adja könnyen a szeretetét ismeretleneknek. Mi ezt a férjemmel nem tekintjük negatívumnak, mert egyébként nagyon bújós, szívesen van ölben, szereti és igényli is, ha dögönyözzük, puszilgatjuk és simogatjuk. Október vége felé kezdődött nála egy dacos korszak, ahol az én akarom, majd én egyedül, kijelentések egyre gyakoribbá váltak és mellé néha hiszti (inkább könny nélküli sírás) is párosult. Az addig nyugodt gyerekből kitört az ego. Ezt nekünk is meg kellett tanulni kezelni, ki kellett kísérletezni, hogy mi az, ami használ nála és mi az, ami nem. Általában nem veszünk róla tudomást és elkezdünk egy teljesen más dologgal foglalkozni, vagy elmagyarázzuk neki, hogy ezt most miért is ne csinálja, de az is lehet, hogy keményebben, határozott hangon, a szemébe nézve  kell rászólni. Így aztán belátja, hogy nem megy semmire és pár perc után, mint akinél elvágták, abbahagyja és vége. Az óvónők azonban nem találják meg vele a közös hangot, és 3 hét után senkinek sem fogad szót, alvás közben az ágyon dobálja magát, forgolódik, ugrál. Ha segítenének neki, ellöki a kezüket, az ágyon fekve rugdalja őket. Velünk ilyet sosem csinál. Gyakran fogdossa a kukiját (itthon csak elvétve), szerintem ez valamiféle frusztrációra utalhat. Olyan dolgokat mesélnek róla, amiket elképzelni ugyan el tudok képzelni, de ezeket itthon sosem csinálja. Ő itthon egy kezelhető gyerek! Egy szeretetreméltó kisfiú, akivel ugyan határozottan és következetesen kell bánni, de ettől még kezelhető! Nem tudom, mitévő legyek. Nagyon szeretnék neki segíteni, de nem tudom hogyan.
Válaszát és tanácsát előre is köszönöm!

Ági


Kedves Ági!

Úgy néz ki, hogy elsősorban valami az óvodában nem működik. Meg kellene érteni az óvónőkkel közösen, hogy mi történik. Ha van óvodapszichológus, akkor őt is meg lehetne kérni, hogy párszor menjen be az altatáskor, és figyelje meg a helyzetet. Beszéljék át részletesen azokat a szituációkat, amelyeknek a kezelése nehézséget okoz, gondolkodjanak együtt.

Például, ha a délutáni alvás kelt benne rossz érzéseket, akkor beszéljék át, hogy otthon hogyan szokott elaludni, és mik az óvodai szokások – részletesen, minden apróságra kitérően: a térben hol az ágya, hol van hozzá képest a nővére, van-e mese, lehet-e alvó tárgya, meddig lehet fészkelődni, lehet-e csenden játszani egy játékkal, ha az segít. Próbálják meg közösen megérteni, hogy mit érezhet, mi nem stimmel! Nem utolsósorban azt is érdemes ilyenkor megérteni, hogy a nővérével hogy van, hogyan hat rá a nővére csoportbeli pozíciója.

Lehet, hogy a dackorszakát kezelik rosszul az óvónők, lehet, hogy át kell vészelniük egy átmeneti időszakot, amikor neki az óvodáról alkotott ideáljait össze kell egyeztetnie a realitással – ott is vannak szabályok, és nem csak annyi történik, amit előtte kicsiként megtapasztalt belőle.

A legfontosabb, amit tehet, hogy alaposan, nyugodtan ránéznek a szituációra, és együtt gondolkodnak a megoldáson.

Üdvözlettel: Majoros Andrea

Hirdetés
Hirdetés