Jelenlegi hely

Nem akar bemenni a tanterembe

A kislányom 9 éves, eddig semmi gond nem volt vele, de pár hónapja minden iskolába bemenetnél sír, hisztizik, ez már olyan méreteket ölt, hogy rángatja a ruhánkat, fut az autó után, és mindig valami ürügyet talál ki, hogy bekísérjük a tanterembe. Nem tudjuk, mit tegyünk...

Kedves Annamária!

Jó volna kideríteni, történt-e valami az iskolai színtéren, amitől az addig lelkes, iskolát szerető kislány kétségbeesetten tiltakozik a bemenetel ellen. Nyilván kérdezték már tőle, és feltételezem, semmi konkrétum nem derült ki, de érdemes lenne a tanítónénik, vagy ha rendelkezésre áll, az iskolapszichológus segítségével körbejárni a következőket:

̶            Változott-e kislánya teljesítménye? Előfordulhat, hogy valamilyen vélt vagy valós kudarc okoz olyan fokú szorongást, hogy nem akar vagy nem tud oldottan bent maradni az iskolai helyzetben.

̶            Változott-e valami az osztályban, a baráti kapcsolataiban? Érdemes a csoporton belüli bántalmazás témakörét körbejárni, mert ebben az életkorban nagyon erős az igény a csoportba tartozásra, a klikkesedés pedig mindig a kirekesztés és erőfitogtatás melegágya. Ennek könnyen áldozatául eshet bármelyik gyerek, de nem feltétlenül tudja könnyedén kommunikálni, hogy baj van.

̶            Ha pedig úgy tűnik, hogy az iskolában minden rendben, akkor szakember segítségével azt is végig lehetne gondolni, változott-e valami a családban. Előfordulhat ugyanis, hogy nem is az iskolába menés okozza a szorongást és sikítófrászt, hanem a szülőktől való elszakadás. Ebben az esetben a gyerekpszichológus segíthet újra felépíteni a korábban már működő elválási helyzetet.

 Sok sikert kívánok mindennek a végigjárásához!

Üdvözlettel – Kiss Kinga

 

gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus
pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.