Jelenlegi hely

Mit tegyek, hogy szívesen járjon újra oviba?

Májusban múlt 5 éves a gyermekem, 2 éves kora óta jár először bölcsibe, majd pedig ugyanoda óvodába is. Az óvoda és az óvónők szinte tökéletesek, nagyon szeretik őket a gyerekek és a szülök is, sok közös családi programot is szerveznek. Kislányom ez év májusáig szó szerint imádott óvodába járni, alig tudtam hazahozni az oviból délutánonként. Egyik pillanatról a másikra
azonban ez megváltozott május végén (pénteken még semmi gond nem volt, hétfőtől azonban teljes változás), már reggel sírva ébredt, hogy nem akar óvodába menni, szó szerint ordított legalább fél órán át. Az óvodában azonban, miután könnyes búcsúzás után elváltunk, semmi gondja nem volt az óvónők szerint. Délutánonként ovi után igyekeztem minél több időt vele tölteni, játékosan beszélgetni vele az óvodai élményekről és problémákról. Mindig mást mondott, hogy mi zavarja, legtöbbször a nagycsoportosokat említette, hogy nem szereti őket (vegyes
csoportba jár, ő középsős), ők szeptembertől már nem járnak oviba.
Kislányomról tudni kell,  hogy egyedüli gyerek, szerencsére nem követelező, akaratos, az óvónők szerint nagyon önálló és fejlett, kiegyensúlyozott, viszont elég határozott személyiség, nagyon szeret közösségbe járni, az utóbbi időben azonban mindenért nyafog, vagy elsírja magát. Annyit változott a helyzet az elmúlt egy hónap alatt, hogy reggel már nincs a félórás hiszti otthon, hanem elváláskor pityereg egy kicsit és szomorú, de napközben nincs vele probléma, leszámítva a folyamatos nyafogást, amit már az óvodás társai is említettek nekem. Próbálok vele sokat beszélgetni, hogy kerülje el azokat akikkel esetleg problémája van, azonban természetéből adódóan szeret a középpontban lenni és "irányítani". Az iskolát is már nagyon várja, de a múltkor már azt mondta, hogy nem szeretne menni, mert ott csúfolni fogják őt. Igaz, még van egy év az iskoláig, talán addig ez változik benne. Kérdésem az lenne, illetve inkább tanácsát szeretném
kérni, hogy hogyan tudnék segíteni neki, hogy át tudjon lendülni ezen a helyzeten és ne kötelességből, hanem szívesen járjon újra oviba.
Köszönöm előre is tanácsát.

Kedves Barbara!

Az óvoda tulajdonképpen kötelesség – az első a gyermek életében, ami átvezeti őt a család közegéből a nagyvilágba, ahol alkalmazkodni, teljesíteni, saját igényeket visszaszorítani, sokféle emberrel együttműködni kell. Egy egyke gyermek számára ráadásul az első olyan közösség, ahol kortársakkal, más gyermekekkel kell osztozni, állandó „üzleteket kötni”, kialkudni a saját helyét, megtalálni saját értékeit. És ezt, szintén családi státuszából adódóan (is), igyekszik kiválóan, az általa feltételezett magas elvárásoknak megfelelően teljesíteni, így „bebiztosítani” a szülői szeretetet, elismerést. Tökéletességre törekszik, ettől igazán esendő. Máris várja az iskolát?! De hát még csak ötéves!!! Vajon itt is nem azt látjuk-e, hogy önnönmagánál magasabb mércével méri magát – így törvényszerű, hogy „könnyűnek találtatik”? Nem szereti a nagycsoportosokat. Talán azért, mert ők már „ügyes nagyfiúk-nagylányok, és mennek az iskolába” - vele ellentétben, aki még kisgyerek, „kevesebb”, mint amazok, ezért kénytelen továbbra is az oviban rostokolni…? Csúfolni fogják a suliban. Vajon mi miatt szégyenkezik? Mit feltételezhet, amiben ő rosszabb másoknál…?

Szóval: mindenféle félelmek, szorongások mozognak egy kisgyerek fejében, és ha több minden „összejön”, bizony felerősödhet az elválás körüli nehézség (szeparációs szorongás alakját öltik ezek a nyomasztó belső feszültségek). Jó esetben, megfelelően szeretetteli családi légkör, és jó közösség esetén hamar múlnak is – mint ahogy az Önök esetében is történt. Érdemes lehet az egyke státuszról olvasniuk, nagy szakirodalma van, és lehet, hogy az Önök kislányában zajló folyamatokban is segíthet eligazodni.

„Szerencsére” iskolába menni is muszáj, de attól még szabad, sőt, érdemes élvezni (remélhetőleg lehet is, azaz olyan a suli)! De addig még valóban sok minden történik, sok érésre, fejlődésre – és gondtalan játékra lesz lehetősége ennek az életrevaló kislánynak. Mindent a maga idejében!

Üdvözlettel

Simon Sarolta

 

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.