Jelenlegi hely

Mintha szerelmes lennék

Szerintem dependens személyiségzavarom van. Azok közül, amiket olvastam róla, a jellemzőinek nagy része igaz rám. Sokat olvasok mostanában pszichológiai témákban, szerintem ez lehet a diagnózis. Úgy érzem, sosem kaptam meg azt a mennyiségű szeretetet, odafigyelést és törődést, amit igényelnék. Köszönhető valószínűleg a családi hátteremnek, barátok hiányának. Mindig is éreztem, hogy sokkal érzékenyebben reagálok olyan szituációkra, amikor egy fontos személy elvesztése merül fel. 22 éves vagyok jelenleg, de  5-6 éve biztos, hogy fennáll ez a probléma, hogy félek szocializálódni, megszeretni, elveszíteni azokat, akik fontosak számomra. Ezek talán normális dolgok lehetnek, de én úgy érzem, hogy nagyon erős szélsőséges probléma ez, mások könnyebben túllendülnek a hasonló dolgokon. Megismerkedtem egy lánnyal interneten keresztül, körülbelül 2-2 és fél éve beszélgetünk. Október környékéig viszonylag távolságtartó voltam, mert éreztem, hogy vonzódok ehhez a lányhoz, és azt is, tudtam, hogy ha megszeretem (mind külsőleg, mind belsőleg), és elveszítem, akkor nehéz lesz onnan abból a mély gödörből kimászni. Nagyon sokszor kihozott ebből a szomorkás, magányos állapotomból, amit a fent említett dolgok miatt érzek (se rendes családi élet, se barátok). Október környékétől azonban valami megváltozott, és sokkal többet kezdtünk el beszélgetni, minden egyes szabad pillanatban rá gondoltam, meg egyből vettem elő a telefonomat, hogy írjak neki, és ő ezt viszonozta is, éreztem végre, hogy valakinek vagyok annyira fontos, mint amennyire ő nekem.

Még régebben ő felhozta párszor, hogy találkozzunk is, én féltem ettől, ugyancsak az előbb említett dolgok miatt. Féltem a megszeretéstől, elvesztéstől. Miután teljesen azt kezdtem el érezni, hogy ő a legfontosabb személy az életemben, én is szerettem volna vele találkozni, annyiszor felhoztam a témát, de valahogy elmaradt mindig. Mostanában alig beszélgetünk, ha nem írok, akkor napokig nem beszélgetnénk (párszor már előfordult), de ha írok is neki, akkor félszavas válaszokkal elintéz, nem érdeklődik irántam, teljesen
közömbös lett. Körülbelül 1 hónapig bírtam ezt az állapotot, utána elmondtam neki, hogy mit érzek, hogy mennyire fáj az, hogy teljesen elidegenült a kapcsolatunk. Azt mondta, hogy nem velem van a hiba, csak vannak olyan időszakai mostanában, amikor senkivel se szeretne beszélni, mind a való világban, mind neten. Nem nagyon tudtam hova tenni ezt a dolgot, részletesen egy hosszú üzenetben mindent kifejtettem neki, és szerintem nem fogja fel, mennyire fáj nekem ez. Semmi se változott azóta, ugyanez a tendencia még mindig. Egyetemre járunk mindketten, viszont a távolság nagy, és megértem, hogy vizsgái vannak neki is most, de annyiszor látom, hogy szórakozik a kollégiumban a barátaival, én ezt is megértem, de nem tudom, hogy férhet össze ez azzal, ami a kifogása volt,
hogy nemigen van kedve beszélgetni senkivel. Egyszerűen úgy érzem, hogy már nem vagyok fontos neki, és látom, hogy nem érdeklődik irántam.

Sose találkoztunk még, de annyira fontos nekem, hogy teljesen úgy jön le, mintha szerelmes lennék belé. Nem tudom, hogy így van-e, hisz még sose találkoztunk. Amikor leírtam neki az érzésemet, neki is úgy jött le, mintha szerelmes lennék, és amilyen erős érzelmeket vált ki belőlem, nem csodálom, hogy így tűnik neki. Kétségbeesésem után kezdtem el pszichológiát olvasni, ekkor jöttem rá, hogy szerintem dependens személyiségzavarom van, és ahogy felnőttem, vagy az alakította ki, vagy csak súlyosbította a helyzetet. Ezt is elmondtam neki, kértem, hogy nézzen utána, csak 1 cikket, vagy valamit olvasson el róla, 10 perc az egész. Azóta nem tette meg, ez volt 3-4 napja. 3 vizsgája volt a héten, én ezt elfogadom, de ha valakinek fontos valaki, akkor legalább ennyit meg
kéne tennie, nem? Legalább annyit, hogy megpróbálja megérteni, mit érzek. Csak azt szajkózta, hogy felesleges így éreznem, mert nem így van, csak elfoglalt. Azt is mondta nemrég, hogy az egyik legjobb barátjának tart, és ha tényleg így lenne, teljesen elégedett lennék vele, többet nem is várhatna az ember, így, hogy még sose találkoztunk, de ha egyszerűen nem érzem a törődést, odafigyelést, akkor hogyan tudnék hinni neki? Teljesen magam alatt vagyok már egy ideje, mély letargia és depresszió jellemzi a mindennapjaim nagy részét. Nehezen tudom magamat elfoglalni, nehezen tudok koncentrálni bármire is, a tanulás se megy. Ezen felül testi problémák is előjöttek, rosszul alszom, nem tudom magamat kipihenni, állandóan feszült vagyok, stresszelek, szorongok, étvágyam nem sok van, kilókat is fogytam.

Tudom, hogy el kell mennem egy szakorvoshoz, de sajnos nem tudom, hogy hol kezdjem, így gondoltam írok egy levelet, hátha tud nekem segíteni, vagy bármit tanácsolni, bárkit ajánlani, aki segíthet nekem ebben a problémában. Kicsit összeszedetlen vagyok most, de remélem kivehető, hogy mi a problémám.

Tisztelt Anonymous234!

Köszönöm őszinte sorait. Úgy tűnik, hogy nagyon magányos, nincs társasága, barátai, nehezen ismerkedik, nehezen barátkozik. Az öndiagnózis – olvasmányélmények alapján – veszélyes dolog. Hinni kezdünk abban, amit felismerni véltünk, megtanuljuk érezni a tüneteket, egyre több dolgot fedezünk fel magunkban a jellemző tünetek közül, és egyre „betegebbek” leszünk. Azonosulunk a vélt betegséggel. Nem szerencsés, ha „barátnőjének” a vélt betegségéről ír. Az ismerkedés, közeledés időszakában elijesztheti őt ezzel. Ha mindig panaszokról, betegségről, tünetekről ír neki, akkor menekülni fog. Talán az is befolyásolhatta kapcsolatuk alakulását, hogy a barátnője többször kezdeményezte a személyes találkozást, amit Ön rendre elutasított. Mire Ön is összegyűjtött annyi bátorságot, hogy legalább beszéljenek a találkozás lehetőségéről, ő már elvesztette a kedvét, érdeklődését. A levelezés fennmaradásához szükséges lenne, hogy ő is megjelenhessen a levelekben, ne csak Önt kelljen vigasztalni. Írhasson magáról, érdeklődéséről, problémáiról.

Talán valóban orvosi segítségre van szüksége. Első lépésként talán pszichiáterhez kellene fordulnia, utána pedig valószínűleg pszichoterápiát kellene kezdenie. Az egyetemeken sok esetben van pszichológus, kortárs segítő, az elindulásban ők is segíthetnek. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

 

Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.