Jelenlegi hely

Mintha az lenne az életcélja, hogy engem bosszantson

Kislányomnál mostanában viselkedési problémák jelentkeztek. Szeptemberben kezdte az iskolát, hála istennek ott semmi gond nincs vele, és az értékelései is jók. Igaz, hogy néha könyörögnöm kell neki, hogy hozza haza a könyveit, mert szereti elsunnyogni, hogy írnak
valamiből, így nem is tudok róla, ezáltal gyakorolni sem tudunk. Viszont eddig mindegyik dolgozatnál megállta a helyét.

Az otthoni viselkedése aggaszt nagyon. Bármire megkérem, elengedi a füle mellett, vagy ha mégis megcsinálja, akkor nagy dirrel-durral. Sokszor csapkod, a földhöz vágja az éppen keze ügyébe kerülő tárgyat (papucs, törülköző). Ha valami miatt az apja nincs otthon este, vagy fáradt, és mondom neki, hogy most velem jön fürdeni (egyedül mosakszik, csak bevizezzük, majd lemossuk róla a habot), akkor kikel magából, hogy ő az apját akarja. A múltkor belém is harapott... Ha csapkod, akkor kap a kezére, de minden hiába. Bármit próbáltam, nem jött be. Igyekeztem vele türelmes lenni, és nem is hagyom magam: ha valamit kijelentek, akkor ahhoz tartom magam. Nála nem használ semmilyen büntetési forma: sarokba sose tudtam állítani, ha kikapott, az sem vezetett semmire. Nem tanul semmiből, mint a legtöbb gyerek (megjegyzik, hogy az nekik rossz, és nem „akarnak” többet). Egyre jobban aggaszt ez a fajta viselkedése, és félek, hogy ha nem tudom megfékezni, akkor nagyobb bajok lesznek belőle. Nem érdeklik az otthoni szabályok. Mindig igyekeztem következetes lenni vele, de nem fogad szót. A csapkodás, kiabálás, harapdálás mellett az is aggaszt, hogy érdektelen. Nem zavarja, ha kupi van a szobájában, ha megkérem, csak azért sem pakol el. Mintha az lenne az életcélja, hogy engem bosszantson. Nem használ a jó szó, semmit. Komolyan, hétéves létére olyan, mint egy dacos tizenkétéves kamasz. Teljesen magam alatt vagyok, nem tudom már, hogy mit csináljak. Korábban nem volt vele így gond, elpakolta magától a ruháit is, még örült is neki, hogy milyen szép gombócokba hajtotta a zoknijait. Most meg csak fogja a kivasalt nadrágjait, és behányja a szekrény aljába.

Kétségbe vagyok esve, mert egyre inkább távolodunk egymástól, és félek, hogy akkora szakadék lesz köztünk, amit nem fogunk tudni áthidalni...

Kedves Anyuka!

Kislánya életében nagy változás lehetett, hogy a szabad játékot és kötetlenséget abbahagyva iskolapadba ült. A hétköznapjai nagy részében komoly szabályoknak és korlátozásoknak kell megfelelni, melyek teljesítésével ügyesen megbirkózik. A tanulmányi eredményeire is utalt, így azt gondolom, hogy otthon is teljesíti a tanuláshoz szükséges dolgokat, még ha néha “el is sunnyogja”. Valószínűleg az alkalmazkodás és korlátozás szintje olyan nagy, hogy a többire nem jut energiája: a szoba rendben tartása, a szép beszéd, a hétköznapi rutin betartása... Lánya valószínűleg könnyebben alkalmazkodna az otthoni élethez, ha lenne napi-heti szinten olyan terep, ahol nincs szüksége arra, hogy rendesen viselkedjen és szabályokat tartson be. Az iskolai elfoglaltságok sokszor délutánig kitartanak, és otthon is a tanulás, gyakorlás várja, majd a vacsora-fürdés. Kellenek a napi ritmusban és a heti rendben is olyan dolgok, amelyek kikapcsolják, feltöltik. Esetleg olyan szabályok és elvárások elengedése, amik kevésbé fontosak. Ha kicsit rugalmasabbak a keretek, könnyebben elfogadja, hogy még otthon is alkalmazkodni kell.

A másik dolog, ami működhet a fenti MELLETT, ha a büntetés helyett a jutalmazás, a szigor helyett a játékosság dominál. Érdemes inkább megjutalmazni, ha szépen bepakolt a szekrénybe, mint leszidni, ha csúnyán. Ehhez szükség lenne egy rendszerre, amelyben követhető, hogy miért kap dicséretet. Egy közösen rajzolt táblázat a hűtőn, amelyen látszódik, hogy milyen napi tevékenységekkel kap csillagot, és a csillagokból mikor lesz egy matrica, stb. motiválhatja őt. Jó, ha aktuálisan 1-1 dolgot jutalmaz csak egy pár hónapig, hogy azon legyen a fókusz. Majd amikor az már magától megy, bevezethetnek egy újat. A játékosság, humor szintén segítheti a helyzeteket, amikor be vannak feszülve: fröcskölődős fürdéshez biztos több kedve lesz,  mint csak úgy menni, mert most annak van itt az ideje.

A fentiek együtt, és a csacsogós idő, mikor elmondhatja, mi bántja, nagy valószínűséggel oldja, finomítja a helyzetet. Így az együtt töltött idő szólhat többről, mint a szabályok betartásáról, és a kötődés, kapcsolódás is mélyül.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Problémakör: 

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.