Abban a dologban szorulnék segítségre, hogy a páromat meg tudjam érteni. Elképzelhetőnek tartom, hogy enyhébb nárcisztikus személyiségzavara van, de mivel nem vagyok orvos, diagnózis nincs. Nehéz ember. Az én véleményem a legtöbb témában nem létezik számára, vagy hülyeség. Borzalmasan negatív, mindennek mindig a sötét oldalát látja, extrém módon sok dolog bosszantja, kissé mániás. Először akkor kezdtem el gyanakodni, mikor annak ellenére, hogy tudja, nem alszom jól melegben, 30 fokra fűtötte fel a szobát éjszakára, hogy én ne fázzak. Hiába mondtam bármit, hiába dühöngtem, semmi nem érdekli, azóta is 30 fokban alszunk, ha együtt alszunk. Persze azért, hogy nekem ne kelljen fáznom. Ez egy kiragadott példa a mindennapjainkból, de nagyon jellemző a séma, sok hasonló történik köztünk, ami az én érdekemben engem megbolondít lassan. Kicsit visszavesz minden cirkusz után, mikor látja rajtam, hogy túl messzire ment, akkor lényegesen kellemesebb napok jönnek, de ehhez mindig veszekednünk kell, ami odáig megy, hogy szidja az egész világot, olyankor hülye vagyok, mint a többi és nélkülem sokkal jobb lenne az élete. Ezután ismét én vagyok a kedves, okos stb, de csak addig, míg nem mondok ellent semmiben. Egyáltalán nem érdekli a fáradtságom sem, ha hétvégén szusszannék egyet ebéd után, ezen nagyon fel tud háborodni, mert zavarja, ha bárki alszik nappal, mert ő nem tud. Ez is csak egy példa. Tudom, hogy nem volt túl jó gyerekkora, anyuci pici fia ma is, sok dolgot betudok ennek. De azt érzem, hogy elfogyott az erőm. Már át tudok látni rajta, érzem, amikor manipulál és nem tetszik neki, hogy tudja, nem jár sikerrel. Általában véve mindenkit hülyének tart önmagán kívül. Arrogáns és erőszakos, de természetesen kettőnkért. Ezeket a tulajdonságokat az őt megelőző mimózák miatt eleinte roppant férfiasnak éreztem, de mára ez sajnos elmúlt. Feltehetően én sem vagyok egy főnyeremény, én sem tartom magam a mentális egészség szobrának, de úgy érzem, hogy vele kicsit komolyabb a baj. Tanácsra lenne szükségem, nem tudom, hogy meneküljek-e, és ha igen, akkor hogyan. Néha, bevallom, kicsit tartok tőle, emiatt most már gyakran mondom egyszerűen azt, amit hallani akar. Nem szeretem a vitákat.

Kedves Vörös!

Valóban az a célja, hogy meg tudja érteni a párját? Attól mi változna az ő magatartásában, vagy az Ön azokra adott érzelmi, viselkedéses reakcióiban? Mit kezdene azzal, ha valaki ráragasztana egy címkét, diagnózist? Attól elviselhetőbbek lennének a mindennapok a kapcsolatukban? A lényeg azokban a sorokban (és azok mögött) van, amik a bevezető mondatait követik. Kell ez Önnek? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Végül leírja, hogy eleinte nagyon férfiasnak látta őt, de mára ez elmúlt - viselkedésének, viszonyulásának negatív vonatkozásai kerültek előtérbe az Ön számára. Mi tartja még benne ebben a kapcsolatban? Ha valaki azt tanácsolná, hogy meneküljön, pusztán ezért azt gondolná, az a helyes út? Ráadásul még abban is iránymutatást igényelne, hogy azt hogyan tegye...

Gyanús nekem, hogy valójában a párjának "kettejükért való arrogáns és erőszakos" viselkedése ténylegesen kiszolgálja az Ön igényeit. Kérdés, hogy ezek az Ön valódi igényei-e, illetve ha nem, vagy más vágyai is vannak, azt mennyire képes és hajlandó felvállalni önmaga és a párja előtt. Érdemes lehet segítő szakember támogatásával ránéznie: Ön mivel járul hozzá a kapcsolatuk leírt működésének fenntartásához? Keményebben fogalmazva: Önnek miért jó mindez? Ha ebben közelebb jut a válaszhoz, illetve ahhoz, hogy a "nem jó" helyett milyen kapcsolatra vágyna - könnyebben hoz majd döntést arról is, mit tegyen a párjával, illetve ezzel a párkapcsolattal.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta