Jelenlegi hely

Miért nem kéri meg a kezem?

Azért fordultam Önhöz, mert nagyon tanácstalan vagyok jelen pillanatban. Párommal együtt vagyunk immár 2 éve, és már másfél éve együtt is élünk külföldön.  A kapcsolatunk jól működik, azonban egy bökkenő van, és ez a következő lépés lenne, a leánykérés. Én 24 éves vagyok, ő pedig a 27-et tölti be idén, tudom, hogy még fiatalak vagyunk, de eddig azt hittem, mindketten ugyanazt akarjuk. Ő folyamatosan felhozza témaként, hogy velem akarja leélni az életét, sőt néha arról is kérdez, hogy én hogy képzelem el az esküvőnket, azonban amikor nagy események jönnek, és ő nem kér meg, akaratlanul is folyton csalódok és szomorú leszek. Konkrétan nem szeretnék erről beszélni vele, mert mindig arról álmodoztam, hogy ez majd egyszer meglepetés lesz nekem, és erőltetni sem szeretném, csak akkor nem értem, miért beszél róla ennyit. Csak azt szeretném, ha esetleg egy kis tanácsot adna, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet, mert úgy érzem, emiatt egyre gyakrabban töröm a fejem, illetve elszomorít, hogy nem lép. Esetleg hogyan kellene rávezessem arra, hogy ne csak szóbeszéd legyen ez az egész, anélkül persze, hogy rámenős legyek?

Segítségét hálásan megköszönném,
Betty

Kedves Betty!

Nem vagyunk egyformák. És a fantáziáink is mások ugyanarról a helyzetről. Segítsen már ennek a fiatalembernek! Csak annyi a baja, hogy nem lát bele az Ön fejébe, és nem tudja kitalálni, hogy mire vágyik pontosan. Pedig igyekszik, és ő már az esküvőnél jár, és lehet, hogy meg sem fordul a fejében, hogy a leánykérés ekkora jelentőséggel bír az Ön számára.

Azért nehéz ez, mert az érzelmekről való kommunikációnkat a családunkban tanuljuk. Ha ő egy olyan családban nőtt föl, ahol soha nem nevezték nevén a dolgokat, akkor neki csak az megy, hogy körülírjon, kerülgesse a témát, de képtelen egy az egyben beszélni róla. Ha nem szeretné elvenni Önt, akkor biztosan nem emlegetné annyit az esküvőt és a közös életet. Tudja, a filmekben kiváló dramaturgok és rendezők kreálják meg az ideális, meglepetésszerű leánykérés-helyzeteket. De nem biztos, hogy a való életben ez egy férfinak olyan egyszerű. Legalább tegyen apró célzásokat, amivel tereli e felé. Éljen a női praktikákkal. Lehet, hogy így nem lesz 100%-os a meglepetés, de attól még lehet megható és szép élmény.

 

Üdvözlettel: Majoros Andrea

 

gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.