Jelenlegi hely

Megállás nélkül a halálra gondolok

22 éves egyetemista lány vagyok, bár már rájöttem, nem a jelenlegi szakom érdekel, hanem a biológia. Szeretnék majd jelentkezni biosz alapszakra, ha ezt befejeztem. Nagy és szerető családom van és egy kétéves boldog párkapcsolatom. Mégis meg akarok halni. Tisztában vagyok minden hibámmal, erősségemmel, voltak csodálatos és borzasztó dolgok az életemben, de úgy gondolom, mindent sikerült már feldolgoznom, és a halálvágyamat nem kötném múltbéli dolgokhoz. Egyszerűen csak számba vettem a lehetőségeimet, a
pozitív és negatív dolgokat a jelenlegi és jövőbeli életemben, és arra jutottam nem éri meg. Egyszerűen nincs hozzá kedvem. Persze ez az érzés nem állandó, de időről időre visszatér, és pár havonta annyira elhatalmasodik rajtam, hogy szinte pánikrohamom lesz a gondolattól, hogy élnem kell. Vannak hetek, amikor a semmiből bőgni kezdek és mint egy görcs, nem múlik el. Nem tudok semmi jóra gondolni, a munkahelyemen el kell bújnom a mosdóba, hogy ne vegyék észre, mindjárt összeroppanok.
Megállás nélkül a halálra gondolok pl. hogy begyógyszerezem magam és vízbe ugrok. Még a lassú, tüdőmet mardosó fulladást is elképzelem, és egyszerűen vágyok rá. Van, amikor ennyire nem vészes, inkább csak folyamatosan unott vagyok. Arra gondolok, hogy mennyire problémás az élet, vagy hogy tönkretesszük a bolygónkat, de ahhoz is lusta vagyok, hogy a saját életemen változtassak és jobban odafigyeljek a környezetemre. Aztán van, hogy hirtelen fellelkesülök, kitakarítom az egész családi házat, segítek másoknak, stb. De mindig visszajönnek a rossz napok. Az elmúlt másfél évben egyre gyakoribb, hogy a halálra gondolok.
A kérdésem az lenne, miért annyira szörnyű, ha valaki nem akar élni? Lehetséges-e, hogy én minden ellene és mellette szóló érvet megvizsgálva, teljesen tiszta fejjel úgy döntsek, meg akarok halni, vagy egy egészséges ember elméje nem kívánna ilyet és ez valamilyen betegség miatt van? Valószínűbb, hogy depressziós vagyok, vagy valamilyen mentális zavarral küzdök, mint hogy csak nem való nekem az élet? Sokszor vagyok boldog. Sok embert szeretek, sok hobbim van, csak egyszerűen úgy érzem időnként, nekem ez nem elég. Egy értelmetlen világban élünk, amiben rádásul gonosszá és butává teszik az embereket. Miért kötelező akarni ezt, vagy ha annak kell lennie a normálisnak, hogy élni akarjak, mekkora az esélye, hogy beteg vagyok? Lehet, kissé furcsa kérdés és talán nem is adtam át megfelelően a körülményeket, de köszönöm előre is a választ!

Kedves Anonymous!

Szinte mindenki gondol a halálra, elképzeli a saját temetését, megpróbálja felvázolni, milyen lenne a világ nélküle. Az Ön helyzete azonban túlmutat ezen, életének jelentős részében eltölti a halál gondolata. Az esetek nagy részében nem saját, személyes sorsa aggasztja, hanem a környezeti károk, a napi, helyi politika, mindez úgy, hogy távolról figyeli a történéseket, saját maga nem vesz részt benne.

Úgy tűnik, hogy Ön gazdag, színes egyéniség, aki sok dologgal foglalkozik, szeret tanulni, fejlődni, és ehhez társul a jó család és a csodálatos párkapcsolat. Honnan jönnek mégis a rossz gondolatok, a pánikká fokozódó félelem? Lehetnek olyan élmények, tragédiák, amiket eltemetett magában, és így figyelmeztetnek arra, hogy nem dolgozta fel őket. Persze lehet valamilyen lelki betegség is, vagy egyszerűen a művelt, jól informált ember felelős aggódása a világért, akár mindezek együtt. Sok nagy író, költő szenvedett hasonló életérzéstől, félelmeiket versekbe, novellákba, regényekbe ültették át, és így tették elviselhetővé életüket.

Az Ön életéből is ez hiányozhat, hogy tevékenyen részt vegyen azon bajok elhárításában, hátráltatásában, melyektől legjobban félti a környezetét és persze saját magát. Mint leendő biológus, sokat tehet a környezetszennyezés, és ennek kezelése érdekében. Addig is figyelhet saját ökológiai lábnyomára. Foglalkozhat bajba jutott, elesett emberekkel, hátrányos helyzetű gyerekek felemelkedésének támogatásával, önkéntes munkával (Pl. a „Juszt is segítünk” Alapítvány keretében).

És végül – valóban szüksége lehet valakire, aki felméri, hogy a halállal kapcsolatos érzései, gondolatai beleférnek a felelősen gondolkodó ember életérzésébe, vagy valamilyen lelki betegség jelei. Keressen pszichológust, pszichiátert, akár a MIPSZI oldalain is.

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.