Hirdetés

Lassan 22 éves férfi leszek és nem tudok élni

Lassan 22 éves férfi leszek és nem tudok élni. Fél éve munkanélküli vagyok, még nem dolgoztam normálisan. Jártam egy pár helyen, de azok nem jöttek be, vágóhíd, gyár - ezeket egy nap után otthagytam. Utána van amikor állásinterjúra hívnak be, de nem megyek el, mert inamba száll a bátorság és nem tudom, hogy ott mit kell mondani, ha például arról kérdeznének, hogy meséljek magamról. Előző nap úgy vagyok vele, hogy jó, fel fognak venni, lesz végre munkám, de reggel meg rámtör a lustaság vagy az "á, minek" és inkább nem megyek és alszom, utána meg bűntudatom van, mert alkalmazhattak volna. Máskor a főnökséget látom meg és inkább visszafordulok, nem szeretem az arrogáns embereket. Vannak rossz
tapasztalataim, dolgoztam már diákmunkát és ott piszkáltak, ha elrontottam valamit, és máshol is, bénázok dolgokban és nem kérdezek, mert nem akarok tudatlannak tűnni. Bár tudom, hogy aki ezért bántja a másikat, annak önértekelési zavara van, önbizalomhiányos. Elmenni munkásszállóra? Attól azért félek, mert sok az agresszív, kiabálós ember és van, ahol közös zuhanyzó van.
Szeretnék tanulni is, ami érdekel és szeretném is, mert eddig olyanokat tanultam, amikhez semmi közöm, el se végeztem egy 2 éves képzést, mert úgy voltam vele akkoriban, hogy "kit érdekel?", ki is akartam tolni a tanárokkal, azzal, hogy nem vizsgázok le, kenyszerből jártam oda be és csak úgy ott voltam, nem tanultam, legalább volt jogviszonyom. De rájöttem, hogy magammal toltam ki, mert jól festett volna az öneletrajzban is az érettségi mellé. Nyelvvizsgát is akarok, de nem tudom, hogyan készüljek rá.
Nincsenek barátaim, akik támogatnának érzelmileg. Újra is kéne érettségizni. Főiskola se lenne rossz majd, csak nem tudom, milyen szak érdekelne. A jogosítványt is elkezdtem, az elméleti része megvan, de a gyakorlatba nem merek belevágni, mert félek az oktatótól. Szóval fejben megvan minden, mit hogyan kéne,  szeretnék én sok mindent, csak a gyakorlatba nem tudom átültetni.
Apám egy agresszív ember, és lehet, hogy ezért félek a nagyhangú emberektől és a leszólástól. Eléggé iranyításmániás, szeretett főnökösködni és nem tűrte, ha ellene beszélnek, piás volt. Ez a félelem nem olyan erős szorongás, inkább csak tartok ezektől a helyzetektől és "nehogy már megmondják nekem". Anyám kiskoromban mindig kiszolgált, mostanában is azt akarja, de nem hagyom, hogy így viselkedjen velem, mert jó lenne önállónak lenni.
Nem tudom, hogy aki 22 évesen már 2 nyelvet beszél, diplomás, saját lakása van, autója, hogyan csinálja, nekem ez idegen még. Ha ott lehetne dolgoznom, ahol nincsen ilyen főnök-beosztott, furkálódó munkatársak, állásinterjú, akkor már nem itt lennék - nem bírom, ha alá vagyok rendelve. Ezt hogyan lehetne leküzdeni, kezelni?


Kedves Fiatalember!

Nagy hiányérzetem támadt a levele olvastán: mi az, ami érdekli Önt? Mi az, amit szívesen csinál, amiben sikerélménye van, amely tevékenység örömet okoz Önnek? A megfelelő pályaválasztáshoz elengedhetetlen első lépés volna ezeket számba vennie, feltérképeznie, felfedeznie! Szóval: nagyon be van most szorulva a "nem megy"-ek, az akadályok, a rémképek falai mögé. Arra biztatom, engedje meg magának, hogy levegőhöz jusson, és a vonzások mentén induljon el, ne a taszítások, akadályok ellenében próbálja magát előreküzdeni. (Hiszen úgy tűnik, édesanyjára egyelőre támaszkodhat, nem az azonnali megélhetése a tét). Mi felé menne, indulna szívesen? Milyen hobbijai vannak - sport, barkácsolás, képzőművészet, természetjárás, állatokkal való foglalkozás, bármi? Érdemes megfogalmaznia, milyen közegben érezné jól magát, tudna jól teljesíteni? Ez alapján is kereshet munkaköröket. (Pl. ahol kevésbé jellemző a munkahelyi hierarchia...?).

Másik hasznos nézőpont, hogy kiket lát maga körül, akik példaképként szolgálhatnak - akik elégedettek a pályájukkal, akik szívesen végzik a munkájukat, akik társas, és/vagy anyagi elismerésben részesülnek tevékenységükért? Minél közelebbi ismerőst talál, annál jobb - meg lehet kérdezni, ő hogyan csinálta? Milyen segítségeket aknázott ki, hogyan küzdött meg a nehézségekkel? Mi lendítette át azokon?

Pályaválasztási tanácsadás, illetve munkavállalási tréning is segíthetne Önnek abban, hogy apró, megvalósítható, belátható lépésekre bontsa a terveit, és a folyamat során szerzett sikerélmények továbblendítsék. Illetve, hasznos ismereteket szerezhet az önéletrajz-összeállításról, az állásinterjús helyzetek sikeres teljesítésének titkairól. Szorongásait pedig a gyakorlat, a minél több helyzetben szerzett tapasztalat oldhatja majd. Jó szívvel ajánlom csemegézésre, támpontkeresésre az alábbi weboldalt is: http://palyavalasztas.fpsz.hu/palyavalasztasi-tanacsadas/

Végül: nem szégyen épphogy a serdülőkor végén még utat keresni, tájékozódni! Ma különösen nehéz megtalálni helyünket, utunkat a világban, ezért ne kárhoztassa, ne érezze lemaradva magát.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

 

Hirdetés
Hirdetés