Jelenlegi hely

"Kukijáték"

A következő dolog történt egy hete:  a 4 éves kisfiammal vendégségben voltunk a barátnőmnél. Az ő fia 7 éves lesz áprilisban. Mikor indultunk haza és készülődtünk, a fiam teljesen természetesen elmesélte, hogy mit játszottak a másik kisfiúval. A játék neve "kukibőr" (fütyibőr). Azt kellett csinálni, hogy mind a ketten elővették a nemiszervűket, felhúzták a bőrt és össze kellett érínteni. A játék kitalálója a nagyobb gyermek volt. Mivel az én fiam eddig még nem játszott ilyet, és nem tudta, hogy ez nem egy játék és hogy rossz, megtette. Az anyuka nekiesett a fiának, én nyugtattam, hogy ezt nem így kell, ne előttünk, ne ilyen hangnemben. Én otthon elbeszélgettem az enyémmel, megértette a mondottakat. De még több nap elteltével is felhozta, sőt még szemléltette is a történteket, és azt kérdezte, hogy Gergő (nevezzük így) mikor érti meg, hogy ezt nem szabad? Gergő apukája szerint nem kell ennek az ügynek ekkora feneket keríteni. Még azután se, hogy kiderült, ez az óvodában is már nemegyszer megtörtént, de csak most szóltak az óvónők. Anyuka teljesen kétségbe van esve, de neki nem nagyon mond semmit a gyerek, pl.: honnan vette ezt a játékot? Hol látott ilyet? Kérdéseim: Mit tanácsolhatnék a másik oldalnak? Hogyan beszéljenek? Mit mondjanak? Mi a teendő? Az én fiamra a későbbiekben lehet ez negatív hatással?

Kedves Andrea!

A szakma pszichoszexuális fejlődésnek hívja azt a folyamatot, amikor a gyermek megismerkedik testének, lelkének azon aspektusaival, melyek később a felnőtt szexualitás alapját jelentik. Ez egy folyamat, aminek minden életkorban, már a csecsemőkortól kezdve megvannak a maga feladatai. Óvodáskorban lesznek ennek látványos jelei, amikor a gyermek a felnőtt szexualitás alapjait kicsiben éli meg. Ilyenkor a nemi szervek fokozottan érdekesek, a velük való játék gyakori. Fontos, hogy a környezet ezekre a játékokra hogy reagál. A teljes tiltás, a heves reakciók pont ugyanolyan szélsőségek, mint a “ne csináljunk nagy ügyet belőle” típusú megoldások. A szülők, környezet reakciójával kapcsolatban nagyjából az az alapelv, amit felnőttként is gondolunk, hogy jó üzenet a szexualitással kapcsolatban. Egy jó dolog, ami sok öröm forrása, ha megfelelően élünk vele. Azonban nem élhető meg minden helyzetben, és minden formában, illetve bárkivel. El lehet mondani a fiúknak, hogy felfedeztek egy új dolgot, ami tűnhet jó mókának, lehet élvezetes, de nem való az óvodába, nyilvános helyre. Egy hétéves gyereknek pedig azt is meg kell értenie, hogy egy kicsi nem tud felelősségteljesen beleegyezni helyzetekbe, így kisebbekkel nem játszunk ilyet, még ha úgy tűnik, hogy benne is van a játékban. Természetes, hogy a fia többször felemlegeti a történteket, hiszen a környezet is hevesen reagált. Azt gondolom, ha a fentieket megbeszélik vele, de nem lesznek a történtek a mindennapok részei, idővel csitulni fog az eseményekkel kapcsolatos érdeklődése.

Az ilyen helyzetek - ha a környezet megfelelően reagál - nem szabadna, hogy problémát okozzanak.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Kovács Réka

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.