Jelenlegi hely

Kislányom számára szinte csak a nagypapa létezik

Kislányom 1,5 éves. 4 hónapos volt, mikor hazaköltöztünk külföldről. Sajnos fèrjemnek a felmondása miatt még 1 hònapot kint kellett maradnia, addig mi a szüleimnèl laktunk. Édesapám már nyugdìjas ès rengeteg időt töltött/tölt a kicsivel. Ahogy a fèrjem hazajött, lehetett làtni, hogy a lányunk teljesen eltàvolodott tőle, erre szàmìtottunk is, bíztunk benne, hogy idővel jobb lesz. Sajnos az akkori munkahelye sem könnyìtett a helyzeten, korán ment, későn jött, volt, hogy nem is találkoztak, mert mire hazaért, a kicsi aludt. Már most jobb munkahelyen van, több a szabadideje, de sajnos a kicsi nem fogadja el még most sem. Nem tud neki puszit adni, tolja el, ha ott vagyok, akkor csak én létezem, nem tudja felvenni, mert üvölt, az esti altatás szòban sem jöhet, de még hajnalban sem fogadja el tőle az innivalòt.
3 hònapja én elvállaltam egy 4 órás munkát itt, ahol élünk, és csak édesapám tudott addig a kislányunkkal lenni. Úgy veszem észre, hogy teljesen elszokott tőlünk és szinte mondhatom azt, hogy a nagyapján kìvül senki sem létezik. Azt tudni kell, hogy a nagyszülöknél nincsen
szabály, mindent szabad, sìrnia sem szabad a gyereknek, bármit azonnal megkap. Végig ott ül a gyerek "nyakàn" nagypapa, semmi teret nem hagyva neki. Itthon azért termèszetesen rászólunk és volt, hogy elég csúnyán leordìtottam szegény gyereket, de már nem volt türelmem és elvesztettem a fejem! Fizikailag sose bántottam, de félek, hogy a kiabálásommal nagyon mély sebet ejtettem rajta. Már próbálok higgadt maradni, elszámolok 10-ig, a héten eddig nem is volt konfliktus és hisztizni sem szokott, mióta kevesebbet van a nagyapjával.
A kérdésem az lenne: lehetséges, hogy az engedékenység miatt jobban szereti a nagyapját? És esetleg az apakép is sérült benne és ezért viselkedik úgy a férjemmel? Már eléggé kétségbe vagyok esve, hogy nem szeret minket a gyerek, mindig üvölt, ha elhozzuk vagy elmennek tőlünk a nagyszülők, de mi simán elmehetünk,  úgymond észre sem veszi. Nem tudom, mi lenne a megoldás, pár hétre ha nem találkoznának, nem hiszem, hogy segìtene a helyzeten, de érzem, hogy ez ìgy nem mehet tovàbb! Már nem is szeretek ott lenni a
szüleimnél, mert a kislányunkra rá sem ismerek olyankor. Még engem is eltol, nem fogad el tőlem semmit, csak a papától. Volt olyan eset, hogy nem engedtem meg, hogy a sörösdobozt fogdossa egy családi szalonnasütés közben, hisz nem a gyerek kezébe való, és ugye
jött a hiszti. Próbáltam megnyugtatni a gyermekemet, megértetni vele, hogy veszélyes és nem neki való, mire apám kivette a kezemből és beviharzott vele, majd 5 perc mùlva nála volt a doboz..... azòta nem igazán szeretem a közös programokat, mert én voltam a hibás, hisz
engedtem a gyereknek, hogy megláthassa a sörösbozt, ami érdekelte és apa szerint az ilyen helyzeteket kell kerülni, hogy ne sìrjon szegényke, mire elmondtam a véleményem, majdnem én voltam a szìvtelen, hogy hagyom sìrni a kicsit. Szóval nem egyszerű és tényleg nem tudom már, hogy mi lenne a jó megoldás. Nagyon jó látni természetesen, hogy ennyire szereti a kislányom a nagyapját, tényleg boldogsággal tölt el, mikor látom, hogy szalad hozzá, de vajon hogy tudnánk ezt a helyzetet normalizálni? Akarjon velünk hazajönni és normálisan együtt eltölteni az időt, mert ìgy egyszerűen már lehetetlennek látom. Senki nem csinálhat vele semmit, ha köztünk van a Nagypapa.

Kedves Enn!

Úgy érzem, a fent leírt probléma hátterében több fontos kérdés áll. Először is a kislánya még nagyon pici. Ebben a korban az, hogy kivel tölt sok időt, valóban sokat számít a kötődései szempontjából. Ezzel együtt nem törvényszerű, hogy ilyen fokú kizárólagosság alakuljon ki egy személy felé. A nagyobb problémát abban látom, hogy az édesapjával nem tudnak egyetértésre jutni abban, hogy mik a gyereknevelés alapelvei. Természetes, hogy egy nagyszülő következmények nélkül szeretné kényeztetni az unokáját, mondhatni ez is a dolga. De nem akkor, amikor a szülővel egyenrangú nevelői/gondozói státuszban van. Főleg nem úgy, ha ez a nevelési alapelv (ne sírjon a gyerek) nem egyezik az Önök nevelési elvével. Felvetette, hogy talán azért ragaszkodik a nagypapához a gyermek, mert ő mindent megenged. Nem tapasztalom, hogy a gyerekek automatikusan az engedékenyebb nevelőt választják, de ezzel együtt különösen nehéz, hiszen ahhoz ragaszkodik a gyermek, akinek az elveivel Önök nem értenek egyet.

Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy az édesapjával, a gyermek nagypapájával megbeszéljék ezeket. Hamarosan érkezik a kistesó, így a lánya nevelésében a nagypapa továbbra is aktívan részt fog vállalni. Nagyon nem mindegy, hogy milyen elvek alapján van vele, és az sem, hogy ez Önöknek milyen érzés. A gondolatmenet további része tehát nem is a lányával kapcsolatos, hanem az Ön és apukája viszonyáról szól. Érdemes előre átgondolni, hogy tudja megmondani neki, hogy hosszú távon ez a fokú engedékenység nem lesz a kislány előnyére. Azt, hogy Önöknek nehéz ez a fokú szoros, kizárólagos kapcsolat. Ő a felnőtt ebben a történetben, így az ő belátási hajlandósága, együttműködése fogja eldönteni, hogy merre indul el ez a történet. Ezt természetesen meghatározza az Önök viszonya is. Ha nem ér el sikert, érdemes lehet családterapeutát felkeresni, ahol a nagyszülők is jelen vannak.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Problémakör: 

Kovács Réka

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.