Véleményét szeretném kérni 11 éves fiammal kapcsolatban. Nem akar az előírt láthatásra menni apukájához, amit azzal indokol, hogy nem jó neki hallani, ahogy apukája élettársával szexel. Elmesélte, hogy miket hall, hogy éli meg ezeket az éjszakákat. Mikor ezt legelőször sírva elmesélte, gyermekpszichológus tanácsát kértem. Azt mondta, ezzel nem lehet mit kezdeni, beszéljek a volt élettársammal. Ez meg is történt. Már azóta a fiam is fel merte vállalni vele szemben, hogy ez a problémája. Apukája mindent tagad, inkább a gyerek szavahihetőségét kérdőjelezi meg. Megpróbálja őt elbizonytalanítani, különböző magyarázatokat kitalálni vagy visszatámad, érzelmi zsarolást folytat. Többször van úgy, hogy mikor elérkezik a láthatás ideje, dührohamot kap, sír, csapdos, ma már olyat mondott, hogy bárcsak megdögölne. Próbáltam megvigasztalni én is és a testvére is, aki már felnőtt. Elmondtam neki, milyen következményei lesznek, ha nem megy a láthatásra. (Ilyenkor megbüntet 10000Ft-ra a Gyámügy, mondván, nem készítem fel a gyereket megfelelően, hogy apukájához akarjon menni.) Ha én viszem szakemberhez a gyereket, annak véleményét nem fogadják el. A hivatal nem kér vizsgálatot, csak ha én kérem, és annak költsége engem terhel. Annak árát nem tudom a havi keresetemből előteremteni. A gyermeket nem hallgatják meg, mert csak 12 éves lesz nyáron. Hogy segítsek a gyermekemnek? Ördögi kör a törvény, hivatal, apuka... Félek, nehogy a kisfiam depressziós legyen... Ön mit tanácsol? Mit tegyek?
Kierőszakolt láthatás?
Kedves Anyuka!
Ördögi körnek hangzik tényleg ez a helyzet, és szomorú, hogy egy ilyen helyzetben a gyermek a szenvedő alany, és a gyermekvédelem nem a gyermeket védi. A láthatás arról szólna, hogy a gyermek kapcsolata erősödjön a szülőjével, ez esetben azonban pont azt éli meg, hogy egy ennyire egyértelmű kérést nem tart tiszteletben, hogy ő “nem elég fontos” az apukájának. Ennek felülírására már most gondolni érdemes, akár csak annyival, hogy minél több helyzetben, minél több személytől azt hallja és azt tapasztalja, hogy ő fontos, és tiszteletben van tartva. A másik lényeges kérdés, hogy a szexualitásához hogy fog kapcsolódni, mert most pont abban az időszakban van, amikor már elkezd érdeklődni a teste, a másik nem felé, és a hormonok is lassacskán beindulnak, amihez eleve sok bűntudat társul a természetes kíváncsiság mellett, és testképében is sokkal bizonytalanabb, sérülékenyebb. Talán az apa ebben a kérdésben, ami fia férfiszerepéről szól, jobban közeledni tud gyermekéhez. Érdemes lenne vele nem a hibáztatás és vádlás szemszögéből beszélgetni, hanem aróól, hogy ez milyen hatással van fiukra - akár egy pszichológus vagy mediátor jelenlétében. Talán így esélyesebb lenne, hogy megoldást találjon a helyzetre. Továbbá megkérdezném a gyermekjóléti szolgálatot, hogy mi számít veszélyeztetésnek egy olyan helyzetben, ahol a gyermek egyértelműen kifejezi a frusztrációját. Mert ha ez már elég indok, akkor feljelentéssel a gyermekjóléti szolgálat/gyermekvédelem dolga az ügy tisztázása, esetlegesen egy külső szakember bevonásával. Nyilván ez nem a legjobb megoldás, mert konfliktusokat szül. Ideális esetben az apával lenne jó valami közös nevezőre jutni.
Gyermeke önbizalma, énképe, testképe megerősítése mellett praktikus dolgokban érdemes még gondolkodni: kidomborítani azokat a pozitív dolgokat, amik jók az apás napokon, hétvégéken. Erősíteni a kapcsolatukat, máshova helyezni a hangsúlyt, és közben technikai megoldást találni az éjszakákra (füldugó, hangos zene, másik szoba, vagy bármi, ami megoldható). A legjobb az, ha gyermekével, vagy akár az apával együtt ötletelnének.
Üdvözlettel
Standovár Sára