Hirdetés

Kicsi koromtól harcolok a szüleim szeretetéért

A szüleim a bátyámat szeretik jobban és az ő családját, engem és a várandós feleségemet mellőznek, mintha nem is léteznénk, nem lennének érzéseink, egyszóval senkik vagyunk. Már kicsi koromtól harcolok a szeretetükért, mindig jó tanuló voltam, mindig szófogadó voltam, talpraesettebb voltam, mint a bátyám. Most, felnőtt korunkra a bátyámra iratták az összes vagyonukat, engem teljesen kihagytak belőle, de nem is ez zavar, hanem az, hogy engem ennyire semmibe vesznek mindig, az ő feleségét és a gyereküket az égig magasztalják, pedig sokszor megbántja a szüleimet, a várandós feleségemre meg úgy tekintenek, mintha ott se lenne. Látszik, hogy egyáltalán nem érdekli őket, hogy újabb unoka
érkezik a családba. Nem tudom megváltoztatni ezt a hozzáállást a reszükről, próbáltam beszélni erről a kivételezésről velük, de nem lehetett. Nem tudom, mitévő legyek ezek után, hogy viselkedjek velük, hogy egy kicsit észhez kapjanak?


Kedves Uram!

Levelét olvasva azon gondolkoztam, hogy van-e bármi magyarázat erre a viselkedésre. Nem vagyok jogász, de úgy tudom, hogy az örökségből való kizárás csak akkor lehetséges, ha valami súlyos, jogilag is értelmezhető ok van rá. Vajon a “semmiből” képesek a szülők ily módon diszkriminálni?

Nem tudom, mit ért az alatt, hogy a viselkedésével szeretné felhívni a problémára a figyelmet. Szerintem a megbeszélés a legjobb módja a hasonló problémák megoldásának. Az mit jelent, hogy nem lehetett velük erről beszélni? Nem hallgatták meg? Nem ismerték el a probléma létezését? Azt javaslom, hogy ne adja fel, hogy erről igen is lehet, sőt kell beszélni. És akár nemcsak a szüleivel, hanem a bátyjával is. Hogy ő mit érzékel ebből, ő mit gondol a helyzetről? Szeretném azt hinni, hogy minden szülőben él - legalább a csírája - annak a vágya, hogy a gyermekét boldognak lássa. Talán ebbe lehet kapaszkodni, hiszen ebben a helyzetben Ön érezhetően szenved.

Sok sikert kívánok a beszélgetéshez!

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés