Hirdetés

Képtelen vagyok lezárni

36 éves nős ember vagyok. Három éve elhagytam a családomat (papíron nem váltunk el) egy másik nő miatt, akivel három év alatt sokszor összevesztünk-kibékültünk. Akkor kétéves volt a kisfiam, akivel napi szinten tartottam utána is a kapcsolatot. Talán ezt is nehezen viselte a párom. Kb. két hónapja, egy újabb szakítás után megtudtam, hogy összejött valakivel. Váratlanul ért, mert nem volt lezárva a kapcsolat, csak mosolyszünet volt. Az új kapcsolatának se kutyája, se macskája, csak rá tud koncentrálni, megértem. Csak annyit kértem, mondja el, hogy mi az oka, ami miatt nem voltam elég jó, miben hibáztam. De semmi választ nem kaptam, azóta rám sem néz, még csak nem is köszön, pedig egy munkahelyen dolgozunk. Ez azért lenne fontos, mert közben kibékültem a feleségemmel, akit szeretek, és vonzódom még mindig hozzá. Rengeteget vagyunk hármasban a fiammal, és nagyon jól érzem magam velük. De mikor egyedül vagyok, néha még akkor is, amikor velük vagyok, eszembe jut az ex. Képtelen vagyok lezárni ezt az egészet. Nem akarom újrakezdeni vele, szeretném a családomat boldoggá tenni, de mégis rengeteget gondolok rá. Főleg dühöt érzek, amiért nem nézett a szemembe, és amiért azóta is kerüli a tekintetemet. Én nem zaklatom őt, kerülöm, amennyire tudom, de nem tudok 100%-ban a családomra koncentrálni. És félek, nehogy ebböl baj legyen. Pedig tudom, mit akarok. Mit tegyek? Elmúlik ez valaha? Én vagyok túl érzékeny? Elnézést a kusza történetért, de kusza a helyzet is. Válaszukat előre is köszönöm!


Kedves Kérdező!

Véleményem szerint helyzetének kuszasága nem magukban a történtekben, hanem az azok mögött álló tisztázatlan érzelmi viszonyokban keresendő. A saját érdekében őszinte leszek Önnel: levelét újra és újra átolvasva egyre inkább az az érzésem, hogy a kapcsolataiban az állandóságot, a megtörhetetlen biztonságot keresi, s tudattalanul ezt helyezi előtérbe. Amikor jól érzi magát a feleségével, a gyermekével, az annak köszönhető, hogy biztonságban érzi magát. Ez persze nem „kóros”, hiszen szinte mindannyian a biztonságot és az állandóságot keressük bensőséges kapcsolatainkban.

A gond ott kezdődik, amikor a biztonságkeresés öncélúvá válik, és igazából nem konkrét személyekhez kötődik. Természetesen az még nagyobb biztonságot ad, ha újra olyan személlyel, személyekkel lehetünk együtt, akikkel már korábban is mély kapcsolatot ápoltunk. Csakhogy itt adódik a kérdés: valójában mennyire mély ez a kapcsolat? Még pontosabban: mi adja a kapcsolat mélységét? Az őszinte érzelmek, amelyek egy adott személyhez fűznek, vagy a saját biztonságunk megteremtésére törekvő igényünk?

Úgy gondolom, ezeket a kérdéseket időszerű feltenni önmagának. A választ nem a másik személyben, hanem önmagában kell megtalálnia. Csakis ott leledzik.

Azt is érdemes átgondolnia, hogy a düh, amit volt párja iránt érez, valójában miből fakad. Az, hogy kerüli a kommunikációt Önnel, az valaminek a következménye. Ugyanakkor ezt el kell fogadnia. Nem várhat arra, hogy egyszer majd Ön elé áll, és elmondja a valódi okot. Mindaddig, amíg ezt nem lesz hajlandó elfogadni, valóban képtelen lesz maximálisan a családjára fordítani a figyelmét és a szeretetét.

Valószínűleg Ön még mindig azzal foglalkozik, miért nem volt méltó arra, hogy továbbra is megkapja azt a biztonságot, amire vágyik. A düh pedig abból az ellentmondásból születik, hogy amíg Ön a felszínen azt kérdezi, vajon miben hibázott, addig mélyen a másikat hibáztatja. Haragszik rá azért, mert már valaki mással érzi jól magát, és nem fordít Önre figyelmet.

Csakhogy Önnek is ott van a felesége és a gyermeke. Más nem dönthet Ön helyett. Vegye górcső alá, igazából mi fontos Önnek.

 

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.

 

Hirdetés
Hirdetés