Jelenlegi hely

A jól induló párkapcsolatom csendben kezd ellaposodni

Egy ideje úgy érzem, megrekedtem az életemben és nem érzem jól magam. Nagyon sok minden jár a fejemben, megpróbálom összefoglalni. 29 éves vagyok, 3 éve párkapcsolatban, van egy 13 hónapos közös gyermekünk. A kapcsolatommal van problémám. Párom 42, én 29 éves vagyok. Munkahelyen ismerkedtünk meg, és szerettünk egymásba. Ő csábított el engem. Egy határozott, tapasztalt, laza személyiség. Én egy költözés előtt álló kapcsolatból ( még otthon laktam), ő rossz házasságából jött (menekült) el. Ott is van egy gyermeke. Összeköltöztünk, először a lakhelyünk közelében, majd pár hónap múlva 50 km-rel arrébb, egy albérletbe. Új munkahelyünk lett. Én nehezen szoktam meg az új lakhelyen, két hónapig itthon voltam, mire munkám lett, szenvedtem, senkit sem ismertünk még itt, a panel is idegen volt számomra. Úgy tűnt,  lassan kezdenek a dolgok helyrerázódni, elhelyezkedtem én is, jól voltunk. Pár hónappal később terhes lettem (mindketten akartuk), majd a 12. héten derült ki, elhalt a magzat, műteni kellett. Itt kezdődtek a bajok. Teljesen összeomlottam (egyébként is sajnos meglehetősen érzékeny típus vagyok.) Minden álmom, tervem szertefoszlott. Ürességet, céltalanságot, bűntudatot (nem vigyáztam eléggé) éreztem Gyászoltam. Páromat is megviselte, de nem volt ideje magát gyógyítani, mert állandóan az én sopánkodásomat kellett hallgatnia. Volt egy közlekedési balesete (nem sérült meg), abban a hónapban, mikor elvetéltem, azzal sem foglalkoztam eléggé. Teljesen belemerültem a saját bajomba, elhanyagoltam. Nem tudtam rajta kívül senkivel sem megbeszélni, mert a családom homokba dugta a fejét, tabutéma volt, barátnőimnek nem igazán akartam erről beszélni, ők sem igazán kerestek, és ritka találkozóink alkalmával nem akartam ezzel "eltölteni az időt". 6 hónap kellett, mire átvészeltem (vagyis azt hittem). Ismét terhes lettem, nagyon örültünk, de rettegtem is végig, nehogy baj legyen, a szülésem igazi álom volt, gyors, nem traumatikus. Hazatérve nem láttam rajta a boldogságot, megijedhetett az újabb apaságtól 16 év után.
Szóval 3 év alatt rengeteg minden történt velünk. De én úgy érzem, nem bírtam a terhelést, hiába próbálok életvidám, derűlátó lenni, belemerültem egy sárba, ahonnan nem tudok kimászni. Magányos vagyok ahol lakunk, nincs itt barátom, anyáékkal, rokonaimmal alig találkozom. Hiányoznak. Egyszer céltalan vagyok, búbánatos, úgy érzem, semmire sem vagyok jó a gyereknevelésen kívül, máskor jókedvű, optimista, pedig az anyagi gondokon kívül igazán semmi gondom nem lenne. Imádom a kisfiamat is. Párom is szeret, mindig mellettem áll. Nem tudom, hogy ennek a lelkiállapotnak a vetélés vagy az új lakhely-e az oka. A jól induló párkapcsolatom csendben elkezdett elkopni, ellaposodni. Hiányzik belőle a kezdeti lelkesedés, öröm, tervezgetés, lazaság. Párom is befordult magába, nem beszélgetünk, nem tudunk menni sehova kikapcsolódni az anyagi gondok miatt, plusz minden a kicsi körül forog, nincs egymásra időnk, sokszor marakodok vele idegességemben, mert "unom" itthon magam (magányt érzek) és a rengeteg feszültséget nincs hogy kiadnom magamból. Olyan, mintha már lassan csak albérlőtársak lennénk. A magánéletünk is kezd ellaposodni, pedig régebben epekedett utánam. Úgy érzem, kezd az egész kapcsolata velem is olyan lenni, mint  az előző nővel, aki állandóan marta, féltékenykedett rá. Néha én is
féltékeny vagyok rá, mert az előélete eléggé nőkben dúskáló. Nem érzem úgy, hogy bármiben is különb lennék már így az exnél, amióta ilyen életunt vagyok. Egyfolytában azon gondolkozom, hogy elhagyom és visszamegyek a babával oda, ahol régen éltem. Ne tegyem tönkre az életét a savanyaságommal. Olyan érzésem van, mintha itt semmi nem akarna összejönni nekünk. Párom jönne velem oda, csak maradjunk egy család, pedig nem is szeretne ott élni. Szeretnék újra az az életvidám, mosolygós nő lenni,aki voltam. Tudom, én lennék a kulcs, ha megváltoznék, pozitívabb lennék, ő is nyitna felém újra. Gondoltam már pszichológus segítségére is, mert egy káosz van a fejemben.  De gyógyszereket nem akarok szedni. Szeretném anélkül megoldani valahogy. Mennyi ideig tarthat egy ilyen önismereti kezelés? Lehetséges gyógyszer nélkül megoldani? Lehet, hogy ez már depresszió? A sok változás ennyire megterheli az embert? Elnézést ha kicsit kaotikus a levelem, próbáltam röviden, tömören megfogalmazni.

Kedves Ágota!

Valóban nagyon sok mindenen mentek keresztül a párjával, és úgy érzem, hogy ez nem a kapcsolattal kezdődött, hanem az előző kapcsolatok sem lettek elvarrva, lezárva. A szakítás, a költözés, az anyagi bizonytalanság, egy gyermek elvesztése nagyon megterhelő események, amelyeknek teret kell engedni az életben, és nem várhatjuk el, hogy majd az idő megoldja. Amíg gyászol, nagyon nehéz új dolgokra, helyzetekre, kapcsolatokra nyitottnak lenni. Fontos lépésnek tartom, hogy felmerült Önben a segítségkérés lehetősége, és azt javaslom, hogy minél előbb lépjen!

Higgye el, nem az a legrosszabb, ha gyógyszert kell szedni, hanem ha segítség nélkül maradva küzd a mindennapokban. Ezzel együtt egyáltalán nem biztos, hogy szükséges lesz gyógyszeres kezelés is, mert az a tapasztalat, hogy a szülés utáni, körüli lelki problémák pszichoterápiával is viszonylag hamar oldódnak. Az, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, illetve, hogy szükséges-e gyógyszeres támogatás, egy alapos feltérképező beszélgetés (első interjú) után tud kiderülni, ahol a pszichológus, vagy pszichiáter az aktuális tünetek, nehézségek mellett felméri a személyiség terhelhetőségét is. Javaslom, minél előbb induljon el ezen az úton, mert innen még vissza lehet fordulni, és a kisgyerekes lét korlátaival, de meg lehet találni a boldogságot egymásban, a mindennapokban.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

pszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.