Jelenlegi hely

Jelentéktelennek, szerethetetlennek érzem magam

22 éves lány vagyok, sajnos tizenéves korom óta küzdök depresszióval, önértékelési problémákkal és öngyilkos gondolatokkal. A történetem egészen kicsi koromban kezdődött, a szüleim ugyanis nagyon fiatalok voltak, amikor születtem, és mind a ketten nyiltan vállalták mindenki előtt, hogy igazság szerint nem is akartak engem. Többször a fejemhez vágták, hogy elrontottam az egész fiatalságukat. Apám nagyon agresszív volt, mellette alkoholfüggő, Anyám a verések miatt többször került kórházba, de végül sikerült megszöknünk tőle. Miután eljöttünk Apámtól, az életem egész jóra fordult, engem a nagyszüleim neveltek és ez így volt jól. Sajnos viszont elég kövér kislány voltam, így rengeteg csúfolást kaptam a többi gyerektől és Anyámtól is. Aztán nagyapám meghalt, én pedig az ötödik nevelőapukán voltam már túl, akitől egy kistestvérem is született.
Középiskolás koromra Anyám is alkoholistává vált, többször hoztam haza, takarítottam utána, szedtem össze a földről, és neveltem helyette a kistesómat is. A suliból rengeteget hiányoztam, nemcsak emiatt, hanem mert sajnos volt olyan, hogy olyan csúnyának, kövérnek éreztem magam, hogy nem akartam kimenni a lakásból. Középiskolában egyébként magatartás-problémák miatt kellett is járnom pszichológushoz, de nem sokat segített.
Mára teljesen elfajult a helyzet, Anyámat csak reggel látjuk, illetve este, amikor tökrészegen hazajön és beleköt valakibe. Ez rengeteg vitát szül, és engem hetente rak ki a lakásból, vagy fenyeget, hogy költözzek el. Sajnos megint nagyon sokat gondolok öngyilkosságra, mert teljesen kilátástalannak látom a helyzetet. Nem bírok tovább itt élni, de nem keresek sajnos úgy, hogy béreljek egy lakást, és nagyon messze sem tudok költözni, mert hajnalban járok dolgozni, és a munkahelyemre nem egyszerű kijutni. Párkapcsolatom nincs, a családomból csak Apám van még, de hozzá nem mehetek. Én nem tudom, hogy mit csináljak, ennyire jelentéktelennek, szerethetetlennek talán még soha nem éreztem magam...

Kedves 22 éves lány,

egyszerű, fájón őszinte leveledben több olyan élményt, életeseményt is felsorolsz az élettörténetedből, amelyek közül egy is igencsak megnehezítené egy ember életét. Többszörü olvasásra jutottam el a felismerésig: milyen hatalmas dolog, hogy mindezek után, mindezekkel együtt ilyen tiszta gondolkodású, jóérzésű, egészséges lelkű fiatal emberré lettél! Hiszen a rengeteg bántás, elhanyagolás ellenére, ami a szüleidtől ért, te gondoskodtál róluk, szépen fogalmazod meg a szörnyűségeket is, amiket tettek veled, nevüket tisztelettel, nagybetűvel írod (!)... kistestvéredet is felnőtt módjára elláttad, és a csúfolások ellenére iskolát jártál, munkahelyed van!

Szóval mi az, ami téged egyben tart?! Nem mindennapi belső erőd lehet! Mik azok az erőforrások, amikből merítesz, hogy mindezt el tudd viselni, és a legjobbat kihozni a helyzetedből? Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, hogy lásd: igazán büszke lehetsz magadra, és nagyon fontos lenne, hogy ebből a szemszögből, azaz az értékeid, teljesítményed mentén is végiggondold, lásd a történetedet. Hány meg hány olyan nehéz helyzet volt, amiből jól jöttél ki, amit túléltél, ahol talpon maradtál?! Ez a te érdemed! (Részben az is, ha voltak, lettek melletted, akik segíteni tudtak).

Igen, ennek a hányattatásnak megvan az ára, az evés nagyon megnyugtató és vigasztaló, kigömbölyödtél. És igen: akit leértékelnek, kevésbé képes önmagát becsülni.

Hosszú út áll előtted, azt a szabadságot, "megmenekülést", amire vágysz, valószínűleg tényleg csak a függetlenedés hozhatja majd el számodra. (Meg az, ha megengedheted majd magadnak, hogy haragudj, ahelyett, hogy magadat vádolnád...) Addig is: apró örömöket, megkönnyebbüléseket, töltődéseket kell keresned magadnak! Olyan tevékenységeket, közösséget, amiben fel tudsz oldódni, megfeledkezni a gondokról. Keresd azokat a helyzeteket, személyeket, ahol/akiktől pozitív visszajelzéseket kapsz - és vedd is ezeket észre!

Kérlek, ha elhatalmasodnak a negatív gondolataid, öngyilkossági késztetéseid, mindenképp kérj orvosi segítséget! Nem szégyen, ha nem megy egyedül, és lehet, hogy most segíthet egy pszichológus, ha korábban nem is ez volt a tapasztalatod.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.