Jelenlegi hely

Hooligirl

Mit tegyek?
Tinédzser vagyok. Nagyon nehezen bírom a hétköznapokat, pedig mondhatni könnyű életem van. Nevetek napközben, de úgy érzem ez csak egy álarc, hisz belül fáj. Nem bízok senkiben, ezért nincs túl sok barátom. Aki volt, elfelejtett, pedig szerettem. Nagyon fontos volt nekem, de úgy érzem megunt. Mikor valakivel beszélek, társaságban vagyok, úgy érzem, felesleges vagyok. Gyakran sírok mikor senki sem lát, mert ezek miatt a tanulmányi eredményem is rossz. Nem tidok figyelni, stresszelek. Hiányoznak a barátaim, nem tudom miért hagytak el. Mindig harmadiknak érzem magam, egy felesleges senkinek. Nagyon rossz érzés, nem tudom mit tehetnék. Egyedül maradtam.

Válaszára várva: Hooligirl

Kedves Hooligirl!

Már az első mondatod rendkívül fontos – tinédzser vagy. Abban az életkorban vagy, ami minden tizenéves számára nehéz, még akkor is, ha az életed „mondhatni könnyű”. Ez teljesen természetes, ahogy az is, ha gyakran érzed egyedül magad. Ebben a szakaszban tanuljuk meg és nyilvánítjuk ki szuverén személyiségünket. Éles határokat húzunk magunk köré, és sokszor számos csalódás után vesszük észre, hogy a falak valójában nem védenek, hanem elszigetelnek minket.

Ám ez csak az érem egyik oldala.

Úgy gondolom, hogy azoknak a problémáknak, amiket megosztottál velem, okuk van. Egyikre sem lehet rávágni, hogy alaptalan. Először közelebb kell menni hozzájuk.

Nem tudom, milyen a családi háttered, milyen kapcsolatot ápolsz a szüleiddel. A mellőzöttség érzése és az alulteljesítés lehet tanult reakció is. A sírás, az állandó stressz tünet – valami munkál benned, ami eddig nem lett felszínre hozva, tudatosítva.

Engedd meg, hogy megosszak Veled két személyes történetet.

Az egyik sok évre vezet vissza. Egy segítő szándékú ember azt tanácsolta nekem, hogy vegyek részt egy családfelállításon (ez egy terápia, amely Bert Hellinger nevéhez fűződik). Ott derült ki, hogy azok a problémák, amiket elmondtam, szintén csak tünetek, s a háttérben olyan ok áll, amit sohasem gondoltam volna. Mindaz, amivel magamat marcangoltam, hirtelen új megvilágításba került. Sikerült leásni a gyökerekig.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a Hellinger-féle családfelállítás az egyetlen megoldás, de nekem óriási segítséget nyújtott. Érdemes lenne utánanézned.

A másik nem ennyire régi eset. Egy kiváló pszichológussal beszélgettem – én fordultam hozzá tanácsért. Végighallgatott, majd azt kérdezte, miért van az, hogy egy olyan ember, aki ennyire tisztán látja az életét, felkeresi őt. Azt válaszoltam, azért, mert én csak a saját szemszögemből látok. Ő máshonnan lát.

Minden elismerésem a Tiéd, amiért megtetted az első lépést. Elindultál egy úton. Nem tudni, milyen hosszú és mennyire göröngyös lesz. A lényeg, hogy már úton vagy.

A szakember, akivel beszélgettem, azt mondta: mindenkiben ott van a kincs. Az ő dolga annyi, hogy segítsen meglátni, s amint észrevetted, elengedi a kezeidet.

Te sem vagy kivétel!

Kívánom, hogy legyen erőd végigjárni az utat, amin elindultál, valamint azt, hogy olyan útitársakra lelj, akik egyre közelebb visznek Téged a kincsedhez!

 

Ha pedig úgy gondolod, hogy a segítségedre lehetek, keress bizalommal!

Üdvözlettel

Herceg Attila

 

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.